Kritika

Két oktáv között – CODA

Mi a teendő akkor, ha egy siket család egyetlen halló tagjáról kiderül, hogy rendkívüli hanggal és muzikalitással van megáldva? Ez a tehetség egyszerre kitörési lehetőség, de a bűntudat melegágya is, hiszen a család többi tagja nem tudja megélni és megérteni a lány szenvedélyét. A CODA a főszerepbe helyezett Ruby Rossi, sőt a teljes Rossi család felnövéstörténete, amely megmutatja azt is, hogy mekkora szakadék húzódik a társadalom fogyatékkal és nem fogyatékkel élő tagjai között.

A szakadék megszüntetése érdekében máris tett egy fontos lépést a Siân Heder rendezte CODA azzal, hogy a siket karaktereket siket színészek alakítják – ami a film egyik központi üzenetéhez hű lépés. Ráadásul a film társadalmi felelősségvállalása izzadságszag nélkül, hitelesen küszöbölte ki azt a problémát és képmutatást, ami Sia Music-jában botrányt volt képes kirobbantani már a film megjelenése előtt.

A CODA a 2015-ös, francia A Bélier család feldolgozása, a fő humorforrásait, az alapötletet, a családi felállást és a drámai fordulatokat is abszolút az eredetiből kölcsönözte, viszont némileg nagyobb hangsúlyt helyez a rendkívül szoros kapcsolatban élő család saját, kissé zárt világa és az őket (kölcsönösen) meg nem értő külvilág közötti konfliktusra. Ezen elemek miatt

a CODA-ról nem csak a francia eredeti juthat eszünkbe, hanem a Hang nélkül-széria vagy a Sound of Metal is,

amelyekben szintén fontos szerepet kap a hallás hiánya – utóbbi esetben annak elvesztése és az ezzel való együttélés mikéntje. A Hang nélkül viszont eleve a csöndre apellál, ráadásul ezt egy olyan világban teszi, ahol a hangok figyelmeztetnek a fő veszélyforrás felbukkanására, így a hallás az az érzék, amely életet menthet. A készítők ebbe az univerzumba helyeztek bele egy siket lányt, aki hallás nélkül kénytelen boldogulni és életben maradni: így még inkább kiéleződik a közte és a hallók közötti hasadék.

A CODA-ban és A Bélier családban is egy hosszú múltra visszatekintő, ám anyagilag problémás családi vállalkozással foglalkozik a família – a francia eredetiben sajtkészítéssel, az amerikai verzióban halászattal. A CODA azonban kissé visszavesz a humoros felütésből, és rögtön az első képeken azt látjuk, ahogyan Ruby mellett az apja (Troy Kotsur) és bátyja, Leo (Daniel Durant) a halászhajón végez kemény munkát, a lány pedig emellett intéz minden olyat, amit a két siket férfi nem tudna. Ő a tolmács a két nyelv, a két világ között,

a jelnyelv és a hangos beszéd folyamatos váltogatásával képez hidat a családtagjai és a többi halász, és általánosságban a többi halló ember között.

Egy napon azonban egy banális döntés miatt Ruby az iskolai kórusban találja magát, amelyet a cinikus és szigorú, de természetesen szíve mélyén jólelkű mexikói zenetanár, Bernardo Villalobos, avagy Mr. V. (Eugenio Derbez) vezet. A tanár azonnal felfedezi a lányban a földöntúli tehetséget, és egykori önmagát is. Mr. V. ugyan nem siket szülők gyermeke (Child of Deaf Adults – az ebből alkotott mozaikszó a cím), de gyökerei és mexikói akcentusa miatt az amerikai iskolai folyosók nagymenőinek céltábláját képezte, akárcsak jelenleg Ruby a családja miatt.

A CODA érzékenyen és meglepően giccsmentesen mutatja be azt a kétfajta konfliktust, amit Ruby és a családja, általánosítva pedig a siket közösség megél. Egyrészt látjuk, hogy a lány a saját családjába sem tud teljesen beilleszkedni, mivel rendelkezik valami olyannal, amivel a családtagok nem. Éppen ezért okoz Rubyban bűntudatot a tehetsége, ami olyasvalami, amit a családja nem érthet, amit nem tud velük megosztani – ezáltal pedig anyja elszakadástól való félelme beigazolódhat:

„Ha vak lennék, akkor festő akarnál lenni?”

A CODA egyik legfőbb erénye (a társadalmi szakadék bemutatásán túl), hogy coming-of-age story, de nem csupán a főszerepbe helyezett kamasz lányé, hanem az egész családé. Ruby másik dilemmája, hogy vigye-e tovább örök tolmácsként a családi biznisz ügyét, vagy életében először szakadjon el, elsősorban saját érdekeit szem előtt tartva.

De legalább ennyire érdemes figyelni a család többi tagját is:

a szülők problémája lányuk kirepülése a családi fészekből, amely az általános okok miatt azért is különösen fájó számukra, mert ezzel megszűnik az egyetlen kommunikációs csatorna köztük és a külvilág között. Ugyanakkor fokozatosan belátják azt is, hogy nem láncolhatják örökre magukhoz, és nem támaszkodhatnak kizárólag rá egy egész életen keresztül. Ezzel ellentétesen reagál a báty, aki kifejezetten szeretné, hogy húga elkezdje élni a saját életét, amelyben már nem az az elsődleges szerepe, hogy a család támaszául szolgáljon. Ezzel együtt szeretné bizonyítani önállóságát és rátermettségét, azt, hogy húga tolmácsolása nélkül is képes elboldogulni az életben és a munkában.

A CODA nem mentes a sablonos fordulatoktól, és jónéhány igazán szeretnivaló eleme (például a jelnyelv használata éneklés közben, ami gyönyörű gesztus, de A Bélier család már kiaknázta) a francia változat egy az egyben való átvétele. Ugyanakkor az amerikai feldolgozás a család közelről való bemutatásán túl nagyobb társadalmi felelősséget vállalt, nagyobb hangsúlyt kapott a siket (és ezáltal általában véve a fogyatékkal élő) közösségek el -és befogadásának fontossága. E lépése miatt pedig semmiképp sem nevezhető a CODA fölösleges remake-nek.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés