Végy egy tipikus rendőrös, buddy movie-s alaphelyzetet, cseréld le az egyik havert egy kövér 12 évesre, öntsd nyakon egy jó nagy adag poénnal – és akkor elvileg a Coffee és Kareemnél sokkal jobb filmet kéne kapj. Michael Dowse azonban nem követte rendesen a receptet, így a Netflix istállójában készült filmje végül odakozmált…
Michael Dowse az Übergázzal már bemutatta, hogy megy neki ez a műfaj jobban is, így ha bűnbakot kellene kiáltanom, nem a szakácsot, a recept alkotóját hibáztatnám: az első nagyjátékfilmjét jegyző Shane Mack bizony elbaltázta a forgatókönyvet. Egy ilyen típusú filmnél három dolognak kéne atombiztosan ülnie: a sztorinak, a karaktereknek és a poénoknak. Mack azonban ebben a sorrendben puskázta el a dolgokat. Vegyük sorjában!
A buddy filmek jól bevált receptje, amikor egy jó zsaru, rossz zsaru páros próbálja lefülelni a testület soraiba beépült téglát, miközben a nevüket is tisztára mosnák. Ezt az unásig ismert sztorit csavarja meg – egyébként elég ígéretesen – Mack, amikor a rossz zsaru szerepét egy égetnivaló fekete, kövér kissrácra osztja, aki gengszteresdit akar játszani. Amikor Kareem (az egyébként kifejezetten ügyes Terrence Little Gardenhigh) megtudja, hogy anyja, Vanessa (Taraji P. Henson) Coffee-val (Ed Helms) randizik, úgy dönt, a város nehézfiúival ráijeszt a lúzer zsarura. Az akció azonban rosszul sül el: a fiú tanúja lesz egy gyilkosságnak, ami miatt végül mindhármuknak menekülniük kell.
Kareemnak és Coffee-nak végül össze kell fognia, hogy megmentsék a fiú édesanyját.
Ez akár még jó is lehetne, sőt kifejezetten eredeti az alapszituáció, amit azonban nem sikerül érdekesen kivitelezni. A legnagyobb gond, hogy az első konfliktusnál egyértelmű, ki mozgatja a háttérben a szálakat – úgy azonban nehéz izgulnunk valakiért, hogy a meglepetés erejét egyáltalán nem használják az alkotók. A kiszámítható fordulatok és borítékolható végkifejlet sem segít, hogy az ember ne pillantgasson az órájára a film felétől kezdve.
Sebaj, talán a karakterek mentik a helyzetet! Persze csak ha bármelyik is szerethető… Hát ez se jött össze Macknek. Már az alapozás is gyengére sikerül: a két felnőtt romantikus kapcsolatának komolyságát egy hevenyészett ágyjelet hivatott jellemezni, anya és fia viszonyáról azonban még ennyit sem tudunk meg. Vanessa anyagtigrisként küzd az egyébként vállalhatatlan viselkedésű gyerek mellett, pedig Kareem tipikusan olyan, akin már csak a péklapát segít. A legnagyobb gond azonban egyértelműen Coffee-val van: tényleg akkora lúzer, hogy egyszerűen teljes rejtély, miért is van vele Vanessa. Az alkotók ugyan a szájába adnak időnként néhány lovagias mondatot, de a teljes alkalmatlansággal párosuló jószándék –
és a megbocsáthatatlan bajusz
– a való életben biztosan elvágná minden esélyét. A kínosabbnál kínosabb vígjátékokból ismerős Ed Helms amúgy sem éppen a kifinomult drámai alakításáról híres, ilyen értelemben tehát testhez álló szerepet kapott. Nem úgy Taraji P. Henson, aki A számolás jogában, az Empire-ban és legutóbb az Ellenségek legjobbikában bizonyította, hogy ennél sokkal többre képes.
Lássuk, mi maradt a listán, hogy mentse a menthetőt! A poénok! Hát bizony ez is kapufa. Egy látványosabb autósüldözést és néhány egészen ügyesen elhelyezett rendőrpoént leszámítva a Coffee és Kareem fapofával végigülhető. Ráadásul nem egységes szintűek a viccek sem, mintha az alkotók nem döntötték volna el, mennyire is veszik magukat komolyan: egyik pillanatban a szereplők úgy káromkodnak, mint a kocsisok, a másikban a főgonosz egy rajzfilmhős szintjén fenyegető, a harmadikban testrészek repülnek mindenfele, a következőben pedig a hasmars jelenti a mélypontot.
Az alkotók tanulhatnának valamicskét Tarantinótól, akinél egyszerre pörög a body count számláló, erős a nyelvezet, szépen rajzoltak a karakterek, és közben minden részlet őrületesen vicces. De nem kell ilyen messzire menni – a Rendes fickók pontosan azt hozza, amit egy ilyen buddy cop akcióvígjátéknak kellene. Ne is keressük hát tovább a félresikerült dolgokat, csak összegezzünk: a Coffee és Kareem olyan, mint egy kínos rendőrvicc – mindenki érti, de senki sem nevet rajta.
