Fókuszban Kritika

Keira Knightley beszéde (az Oscar-díjért) – Colette

A Colette egy szépen összerakott életrajzi film fontos üzenetetekkel, érzelmes monológokkal és Keira Knightley főszereplésével. Furcsa, hogy ennek ellenére nem lesz belőle Oscar-kedvenc.

Nem akarom megkérdőjelezni a „legbiztosabb Oscar-csalétek” zsáner létjogosultságát, de mégsem tudok dűlőre jutni az olyan életrajzi filmekkel, mint a Colette. Amik fognak egy érdekes valós személyt, és félig-meddig kiszínezve, de azért a tankönyvi leíráshoz ragaszkodva végigzongorázzák az életüket. Önálló filmként csak ritkán működnek, ha nem „valós eseményeken” alapulnának, valószínűleg vádak tömkelege érné a lapos forgatókönyvüket. Ugyanakkor ezek az alkotások jó eséllyel az Oscar-gálára is eljutnak, és ha a legjobb film díját nem is húzzák be, a valós személy kinézetét és mimikáját tökéletesen leutánzó színész aranyszobra szinte garantált. Azonban hiába szólnak a hagyományos életrajzi filmek teljesen különböző emberekről, néha olyan érzés tölti el a nézőt, mintha újra és újra ugyanazt a történetet nézné végig.

A Colette-ben Keira Knightley alakítja a huszadik század egyik leghíresebb írónőjét, aki első sikereit férje árnyékában volt kénytelen átélni. Sidonie-Gabrielle Colette húszévesen ment hozzá a nála 14 évvel idősebb Henry Gauthier-Villarshoz (Dominic West), aki Willy művésznéven jelentette meg a saját szellemíró-csapata segítségével készített könyveit. Bár Willy tüntette fel magát szerzőként, valójában csak néhány tanáccsal és némi szerkesztéssel járult hozzá a nevével kiadott regényekhez. Idővel Colette is csatlakozott Willy munkásaihoz, és megírta a Claudine az iskolábant, amit a saját fiatalkori élményeire alapozott.

A könyv hatalmas siker lett, ez pedig Claudine márkanévvé válásához és egy teljes regénysorozat elkészüléséhez vezetett. A Claudine-könyvekben a fiatal francia lányok végre egy olyan karakterről olvashattak, aki ugyanazokkal a problémákkal és érzésekkel küzd, mint ők – persze ekkor még nem tudhatták, hogy Claudine azért olyan hiteles női karakter, mert tényleg egy nő írta. Colette rövid úton elkezdte megelégelni, hogy nárcisztikus férje aratja le helyette a babérokat, mégsem tudott kitörni a lehetetlen helyzetből, hiszen a titok leleplezésével nemcsak férjét árulta volna el, a Claudine-regények eladásának is gátat vetett volna. A szabadságát az írószobában nem tudta kiélni, de az ágyban igen: miután megelégelte férje állandó félrelépéseit, a nyitott házasság mellett döntött, és ő maga is elcsavarta néhány nő fejét.

Nincs kétség afelől, hogy Sidonie-Gabrielle Colette életműve megérdemel egy életrajzi filmet, de a róla szóló alkotás távolról sem olyan jó mesélő, mint amilyen az írónő volt.

A Megmaradt Alice-nekkel sikert arató Wash Westmoreland rendező és a társforgatókönyvíró Richard Glatzer jól választottak alanyt az életrajzi filmjükhöz, de a sablonok eldurrogtatásán túl sem sokáig jutottak.

A film dialógusai kisebb változtatással elhangozhatnának a hasonló genderkérdéseket felvető A dán lányban, vagy a férje által kizsákmányolt művésznőről szóló Nagy szemekben is, és bár a Colette valamivel jobb ezeknél a filmeknél, ettől még az igazi értéke abban rejlik, hogy a megnézése után kedvünk támad jobban megismerni az írónő életművét. Olyan, mintha nem is az átlagnézőknek, hanem csak az Akadémia tagjainak szólna:

mintha csak azért készítették volna el, hogy Keira Knightley elmondhassa könnyes szemmel a nagymonológot, amit az Oscar-gálán levetíthetnek a jelöltek felsorolása közben.

Az alkotók nem jártak sikerrel, ugyanis a Colette szinte teljesen kimaradt a díjas diskurzusból – valószínűleg sokat rontott a helyzetén, hogy a Glenn Close nevével fémjelzett The Wife kísértetiesen hasonló sztorival rendelkezik. Holott ha a film nem is, Knigthley azért tényleg megérdemelte volna az elismerést. Ő és Dominic West profizmusa segít minket át a legdöcögősebb pontokon. Nemcsak a műfaja és a kötelező nagymonológ miatt érződik Oscar-vadásznak a film, hanem a nagyon kihangsúlyozott Üzenet miatt is, ami önmagában tényleg fontos és aktuális, de annyira ki van rakva az ablakba, hogy már szinte hamisnak hat. Az Üzenet átadásáért leginkább Colette szeretője, a férfiruhát hordó Missy felelős, aki kimondja a nagy feminista igazságokat, azonban a szájbarágástól a film megmarad egy #GirlPower felirat szintjén ahelyett, hogy tényleg egy komplex és izgalmas női történetet mutatna be.

Ezt pedig nem lehet arra fogni, hogy az igazi Colette ne szolgált volna elég alapanyaggal egy bevállalós és lebilincselő életrajzi filmhez. Azonban

ahhoz képest, hogy a Colette feminista kiáltvány, csak addig foglalkozik az írónő történetével, amíg ott van mellette a férje.

Pedig Colette karrierje az első válása és a saját nevének felvállalása után kezdett el csak igazán virágozni. Arról nem is beszélve, hogy a magánéletéből is lehetett volna még pikáns sztorikat szemezgetni, kezdve azzal, amikor kikezdett második férje 16 éves mostohafiával – aminek hatására megszületett egyik leghíresebb regénye, a Chéri. Életművének legfontosabb alkotása, a Gigi szintén kimaradt, pedig Colette-nek köszönhető Audrey Hepburn felfedezése is. Még életében kikiáltották Franciaország legnagyobb írónőjének, de az önálló sikereivel és a csúcsra törésével már nem foglalkozik Westmoreland és Glatzer – helyette leredukálták Colette életét egy férje által elnyomott nőről szóló tanmesére.

Rácz Viktória

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben. Jelenleg az ELTE mesterszakán tanul filmtudományt, emellett több portálra is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..