Kritika

A hely, ahol az utcán lovak parkolnak – Városi cowboy

Idris Elba városi cowboy-ként kerül elénk a hónapban.

A Netflix Városi cowboy (Concrete Cowboy) című filmjének elsődleges célja és legfőbb erénye, hogy egy alulreprezentált közösség mindennapi nehézségeit tárja a nézők elé. A fekete cowboyok több száz éve léteznek az Egyesült Államokban, történetüket valahogy az idők során mégis “kifehérítették.”

Hiszen a filmekben felbukkanó westernhősök, köztük a cowboyok máig markánsan meghatározó tulajdonságait kis túlzással John Ford idejében kőbe vésték. Az egyik ilyen alapvető jellemvonás az, hogy a pozitív cowboy-hős fehér férfi. Erre rácáfoló példák dominánsan csak a 2010-es években kezdtek megjelenni néhány nőközpontú westernfilmmel vagy Tarantino Django elszabaduljával. És most itt van a Városi cowboy, amely büszkén beszél arról, hogy a lovas életforma eredetileg nem pusztán a fehér férfiakat jellemezte, sőt napjainkban is vannak olyan fekete közösségek, amelyek identitását alapjaiban meghatározza.

A Gregory Neri 2009-es, Ghetto Cowboy című regényén alapuló, Ricky Staub (Cover, The Cage) rendezte Városi cowboy ezt a világot egy zűrös apa-fia kapcsolatot feltáró coming-of-age moziba ágyazva mutatja be. A Detroitban élő, folyamatosan botrányokba keveredő tinédzsert, Cole-t (a Stranger Things Lucasaként megismert Caleb McLaughlin alakításában) az anyja – fia kontrollálhatatlan viselkedésétől besokallva – az apához, Harphoz (Idris Elba) viszi Philadelphia egyik gettójába. Ami többek között azért problémás, mert Harp sohasem vette ki részét a gyereknevelésből, és semmilyen szinten nem része a család életének. Így a fiút az apja nem éppen szerető gondoskodással fogadja, ami ellen Cole a helyi nehézfiúhoz, egyben régi barátjához csapódva lázad.

Gyorsan egyértelművé válik, hogy a környéken igen kevesen vannak tisztában azzal, hogy hogyan funkcionál egy család, legtöbbjüknek soha nem volt része benne.

Épp ezért kap különösen nagy hangsúlyt néhány helybéli életében a meglehetősen szokatlan helyre épült lovarda és minden, amit az magában foglal: a közösségi szellemet, a munkát, az életcélt és az érzelmi nyomorból való kiutat.

A történet ugyanis egy kifejezetten urbánus környezetben játszódik. Az Államok különféle pontjairól összeverbuválódott, kitaszított, nehéz sorsú, férfiakból és nőkből egyaránt álló közösség családdá vált az évek során, az őket összekötő kapocs pedig az általuk felépített és vezetett lovarda lett a kocsiktól, buszoktól hemzsegő utak és a betonrengeteg kellős közepén.

Ezzel pedig hőseink a modern, városi közegben büszkén tündöklő hagyományőrzőkké váltak.

A Városi cowboy éppen ezt a büszkeséget ragadta meg a leghitelesebben, az az iránti vágyat és küzdelmet, hogy ne legyenek a fekete cowboyok nyomtalanul elmosva a föld színéről. Ebben a hitelességben óriási segítséget nyújtott, hogy a film több szereplőjét is azok alkotják, akikről a történet szól: valódi „betoncowboyok,” akiknek ez a hely és közösség adott életcélt – ahogyan az egyik szereplő fogalmazott, ennek köszönheti, hogy nem vált belőle bűnöző.

Ezzel pedig eljutottunk a film két másik, szintén hangsúlyos, ám véleményem szerint kevésbé kidolgozott pontjához: a gettókból való kitörés iszonyatos nehézségéhez, illetve a rossz apa-fiú kapcsolathoz. Alapvetően mindkét szál fontos szerepet tölt(ene) be a történetben, hiszen itt

a gettó nyomorából való kitörési lehetőségre a lovaglás, a lovakhoz fűződő szoros kapcsolat és az ezen keresztül kialakult közösség jelenik meg egyetlen (legális) alternatívaként.

Ezzel állítja szembe a film a drogügyleteket és az utcai balhékat, és általában a gettók kilátástalanságát, az ezeket bemutató jelenetek viszont első pillanattól fogva nagyjából percre pontosan kiszámíthatóak, és ennek következtében unalmasak. Az apa-fia kapcsolatra fókuszáló szálat pedig alapvetően szerethetővé teszi Idris Elba és Caleb McLaughlin játéka, ugyanakkor néhány intimebb, személyesebb pillanatot leszámítva kapcsolatuk fejlődésének bemutatása kissé hígra és kidolgozatlanra sikerült.

Staub filmje tehát leginkább abban erős és kiemelkedő, hogy egy olyan témát és problémát hoz be a köztudatba, amelynek létezéséről kevesen tudnak; ennek okairól és hátteréről pedig érdemes elgondolkodni. A philadelphiai cowboy-közösségről érzékenyen mesél, és nem csupán az annak embertagjai közötti szoros kapcsolatról, de a lovakhoz fűződő mély kötődésükről is, amelynek alapja, hogy, ahogyan a filmben is elhangzik,

„a fehér emberekkel ellentétben a feketék nem törik be a lovakat, mert ők tudják, hogy nem lehet felettük uralkodni.”

Ebből a szempontból a Városi cowboy új és érdekes filmtapasztalat, amely során könnyű annak (számomra) valódi főszereplőit, a modern cowboyokat a szívünkbe zárni – csak kár, hogy a további, szintén főszerepbe szánt történetszálakról épp ilyen könnyű megfeledkezni.

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés