Kritika

Bűneiből feltámada – Corpus Christi

A Corpus Christi a felívelő lengyel mozi megdöbbentő mesterműve Jan Komasa rendezésében. A magát papnak kiadó bűnöző története az európai fesztiválokon át egészen az Oscar-jelölésig jutott, megérdemelten.

Egyszer régen, a 16. századi Olaszországban élt egy molnár, akit Menocchionak hívtak. Istenfélő, hívő ember volt, olyan nézetekkel, amelyek bizony felkavarták a katolikus egyház dogmáit. Menocchio úgy vélte, hogy Isten mindannyiunk lelkében ott lakozik és épp ezért bárkiből lehet pap. A korszakot elnézve nem kell sokat találgatni a molnár sorsát illetően. Eretnekként elítélték és máglyán elégették. Az inkvizíció ma már nem fenyeget, de még most sem tanácsos az intézményesített vallásoknak ellenszegülni.

A Corpus Christi (Boże Ciało) egy fiatal bűnöző kálváriáját követi végig, aki önjelölt papként próbál múltjától megszabadulni és vállalt hivatásának eleget tenni. Jan Komasa filmje

egy megrendítő alkotás hitről és megbélyegzésről, a „dosztojevksziji” magaslatokba emelkedő bűnről és bűnhődésről.

Mindeközben elbeszélési stílusában izgalmasan keveredik a társadalmi dráma, az abszurd humor és a nyers vulgaritás. A legutóbbi Oscar-gálán a Corpus Christi az Élősködők vetélytársa volt a legjobb idegen nyelvű film kategóriában és ha már a „külföldi” filmek mainstreambe vonuló reneszánszát éljük, remélhetőleg ez a lengyel film is el fog jutni minél több mozinézőhöz.

Az elmúlt évtizedben a lengyel filmművészet globális fellendülését követhettük nyomon Paweł Pawlikowski sikereinek köszönhetően. A 2013-ban készült Ida, majd a 2018-as Hidegháború sorra kebelezték be a rangos elismeréseket, de a két filmet nem csupán rendezője köti össze, hanem történelmi háttere is. Jan Komasa Corpus Christije azonban kortárs vizekre evez. A forgatókönyvet jegyző Mateusz Pacewicz állítása szerint a papi imposztorok bizarr divatja hódít Lengyelországban. Általában pitiáner tolvajokról van szó, akik magukat papnak álcázva meglopják a kisvárosi és falusi híveket. Ezt a valós jelenséget alapul véve, valamint Menocchio „bárkiből lehet pap” hipotézisén elindulva

a film egy pseudolelkészt mutat be, aki nem rendelkezik mélyreható teológiai ismeretekkel.

Viszont nem azért teremtett magának hamis identitást, hogy meggazdagodjon, hanem hogy bűnös múltjától megtisztulhassék. Mert ez az atya bárki, de nem éppen akárki.

Daniel (Bartosz Bielenia) egy fiatal srác, aki rablásért és gondatlanságból elkövetett emberölésért tölti büntetését egy javítóintézetben. Tomasz atya (Łukasz Simlat) szárnyai alatt Danielben egyetlen cél fogalmazódik meg. Szabadulását követően katolikus pap szeretne lenni. Büntetett előélete miatt azonban esélytelen, hogy álma valaha is teljesüljön. Egy kisvárosba küldik, hogy próbaideje alatt egy gyárban robotoljon. Daniel megérkezik és a közösség szerény templomába téved. Hallgatólagos beleegyezések és véletlenek folytán a fiú nem hétköznapi hazugságba gabalyodik bele. Hiszen papnak adja ki magát. Hirtelenen rázúdul az utolsó kenet felelőssége, napi prédikációk, kényelmetlen gyónások és keresztelők szakadnak a nyakába. Tetézésül egy tragikus autóbaleset utórengése teszi feszültté a közhangulatot, Danielnek pedig papként politikai és hatalmi játékokban kell részt vennie, akár akarja, akár nem.

Bartosz Bielenia hidegrázós intenzitással formálja meg ambivalens karakterét, nem meglepő tehát, hogy színészi teljesítménye már nemzetközi figyelmet is kapott a Berlinálén. Virító kék szemei, enyhén feminin arca úgy káprázik a vásznon, mint Maria Falconetti Jeanne d’Arcja Dreyer rendezésében. Ugyanakkor tekintetét nem pusztán az áhitat képes átitatni, szemében olykor megjelenik a dekadencia utáni vágy. Daniel értelemszerűen kinézetében és személyiségében egyaránt távol áll a papok megszokott filmes ábrázolásától. A cigaretta, az elnyúzott sportcipő és a tetoválás ellentmond a papi eszköztárnak. Megjelenésén túl azonban

Daniel illegalitástól tobzódó múltja furcsamód tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy munkáját végezze.

Polgárpukkasztó logika, de működik. Bűnösként jól ismeri a bűnt, a hitetlenséget, bejárta a poklok poklát, épp ezért tud híveihez őszintén szólni. Nem a moralitás piedesztáljáról szól a felekezethez, mert ugyanolyan nyomorult, bűnös lelkű, mint társai.

Komasa főszereplőjén keresztül odáig jut, hogy az álpapból valódi reformátort farag. Daniel karakteréből kifolyólag sokkal liberálisabban gondolkozik, számára a hit mindennek az esszenciája, ezt követően szoros versenyben a bűnbánást és a bűnbocsánatot karolja fel. Tapasztalati hiányából fakadóan fittyet hány az egyházi rigolyákra és megpróbálja felszabadítani a tradíciókból fakadó egyenlőtlenségeket. Persze mindezt bájosan ösztönösen, tudatosság nélkül teszi. Mindazonáltal radikálisabb hevülete híveit is megosztja és feltehetőleg a film egyes nézőit is.

A film fényképezése újfent lehengerlő, Piotr Sobociński Jr. operatőr (a vallásos szellemiséghez hűen) puritán képekkel meséli a történetet. Beállításai sosem öncélúak, magamutogatóak, hanem tiszták és lényegretörőek. A már fent említett Pacewicz feszes forgatókönyvet kínál, amiben a különös humor elegyedik a drámaisággal. Dialógusaiban ott van egy érzékeny libikóka-játék a szereplők között. Egyik mondatról a másikra teszi karaktereit alá- vagy fölérendeltté.

A Corpus Christi karmestereként Komasa vezényeli le ezt a különleges filmélményt, ami komplexitásához mérten megannyi nézői interpretációnak nyújthat teret. Története szólhat társadalmi kirekesztettségről, a hit és hatalom természetéről, az intézményesített vallás olykor kegyetlen dogmatikusságáról. A film után pedig nekünk kell döntenünk: érdemel-e vagy sem büntetést egy olyan ember, aki hazugságra építkezik, de igazat szól?

 

Avatar

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya