Fókuszban Kritika

Kétoldali nyomorúság – Csak családról ne

A Csak családról ne című dokumentumfilm megtekintése közben érdemes azon lamentálni, vajon melyik lehet nehezebb: leszakadó rétegből érkezni a felnőttlét küszöbére, avagy ezeket a fiatalokat tanítani. A BIDF magyar versenyprogramjába válogatott filmben halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok néhány hetét követhetjük nyomon, akik szakiskolai tanáraik segítségével motivációs tréningen vesznek részt. Garantáltan szívet tépő 50 perc.

Néhány percben bepillantást nyerhetünk a tanárok kiválasztásának folyamatába, felkészülésébe, láthatunk magánbeszélgetéseket tanárok és diákok között, iskolai életképeket és természetesen a motivációs tréninget elejétől a végéig – toborzástól a lezárásig. Nagyon sűrű szövésű a történet, viszonylag sok szereplőt mozgat, és három-négy percen túl senkire sem jut idő. De ezekkel a fiatalokkal annyi tragédia történt már rövidke életük alatt, hogy nincs is szükség több időre, néhány mondatból érezni és érteni, miért tartanak ott, ahol.

Beenged az életébe minket a fiú, akit a saját anyja tucatnyi testvérével együtt nevelőintézetbe adott, apja pedig meghalt, neki 17 éves korára gyermeke született. Bár egy beszélgetés alkalmával kicsúszik a száján:

tanárnő, csak családról ne kérdezzen.

Láthatjuk a Svájcból hazatért lányt, aki nem takarítani ment a nyugati országba, viszont minden könnyen szerzett pénz könnyen is ment – fontolgatja, hogy újra áruba bocsátja a testét, az igazgatónő hiába próbál kipréselni belőle valamilyen értelmes életcélt. Meghallgathatjuk, ahogy az egyik lány arról mesél, van 3 testvére, de az egyikről még azt sem tudja, hány éves; és hónapokig senki nem nyitotta rá az ajtót, egyébként az anyja elzavarta az apját még az ő csecsemőkorában.

Olyan életekkel is találkozunk, amikről csak sejtjük, mennyi nyomorúságot élt meg az elszenvedője, mert elmesélni nem akarja. A motivációs tréningre is jobbára lustaságból jelentkeztek, mert addig sem kell bejárni az órákra. Mindezek hosszú hallgatásokból, mondattöredékekből, buta párbeszédekből derülnek ki; illetve a tréningen elvégzett játékosnak szánt feladatokból.

Ahogy a tréning halad előre, nyilvánvalóvá válik, hogy ilyen nehéz szociális környezetben tanítani gyakorlatilag felőrli az embert, ráadásul mivel a haladás nem látványos,

a köz szemében nem képvisel értéket valaki, aki legalább megpróbálja a leszakadó réteget közelebb hozni a normálishoz.

Ezen a helyen eredménynek számít összehozni egy biciklitúrát vagy végigcsinálni legalább öt fiatallal egy néhány hétig tartó tréninget. Még ha le is kopik a jelentkezők java része, végül mégis pozitív élmény azoknak, akik az utolsó összejövetelen is ott ülnek.

Mivel a játékfilmek előszeretettel helyezik vígjátéki környezetbe a nehéz szociális háttérrel rendelkező gyerekek tanítását (lásd. Fák jú, tanár úr!), ezért csalóka képet közvetítenek az igazságról. Az emberek nem tudják… Fogalmuk sincs, mekkora küzdelem van minden egyes nap mögött, amit azzal tölt egy tanár, hogy motiválatlan, cél nélküli fiatalokban akar vágyat ébreszteni a szebb, a jobb élet iránt, amit még soha nem tapasztalhattak meg. És fogalmuk sincs arról, hogy mennyire meg tud keményedni egy szív azok után, hogy kilátás sincs a normális életre. És amikor végre bekerül a szociális hálónak legalább a legalsó részébe, mennyire könnyű feladni, milyen iszonyú gyorsan ki lehet potyogni onnan.

Hogy ez kinek a hibája? A film erre nem keres választ.

Egyetlen célja, hogy megmutassa azt a mindennapos küszködést, amit mindkét oldal megél – a tanár is, a diák is.

Tanítani nehéz. Akkor is, ha 25 kisangyal veszi körül az embert. De ha torz világképű, szedett-vedett „bandával” van dolga, ott bizony a kiégés villámgyorsan eljöhet. Iskolába járni is nehéz. Ha a gyerek előtt sose volt egy klasszikus családi minta, ahol anya-apa indulnak dolgozni, rendbe szedik magukat minden reggel, egy gyerek nem motivált a rendszeres iskolába járásra. És ha valakiről annyira elfeledkeznek, hogy még a névnapján sem mond senki egyetlen üdvözlő szót sem – a szeretetlenség nem sok jóval kecsegtet.

De ha jön egy tanár, akinek eszébe jut, hogy van egy diákom, akinek adhatok egy apróságot, az már eredmény. Nem egy színötös bizonyítvány, nem egy doktori cím, amivel mondjuk életeket lehet menteni, de ha csak egy kicsivel hozzá lehet vele járulni a leszakadó réteg ápolásához, az már nagy szó.

Moldován Tünde

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..