Kritika

Csak karcolatok – Írd a karjára: Szeretnek!

To-Write-Love-on-Her-Arms1 Lehet-e hiteltelen maga az élet? Mert bár egy nagyon fontos témát és egy dicséretre méltó kezdeményezést mutat be a film, valahogy mégsem stimmelnek a dolgok. Vagy Renee Yuhi a világ egyik „legszerencsésebb” drogról lejövő embere, vagy a film egyszerűen nem merte a kínosabb és egyébként fontosabb részletekre helyezni a hangsúlyt.

A film

Nathan Frankowski (Unlimited, No Saints for Sinners) alkotása igaz történet egy lányról, aki a barátai és egy ismeretlen segítségével képes volt felvenni a harcot a droggal, a pszichés zavaraival és az öngyilkos hajlamaival. To Write Love on Her Arms címmel írta meg egyik barátja a történetét, amely mára az egyik legnagyobb segítséget nyújtó non-profit szervezet neve is egyben. Az oldalon eleinte bárki megírhatta a saját életét, beszélhetett a problémáiról, egy kis csapat pedig, ahogy tudott, mindenkinek válaszolt. A megmozdulás mára profi keretek között folytatódik. Adományokat gyűjt, saját emblémás és feliratos tárgyakat árusít, a tagok bejárják a világot és foglalkozásokat, beszélgetéseket tartanak. Összességében tehát egy kiemelkedő és példamutató történetről van szó, filmen valahogy mégsem működik a dolog.

És itt igen csak zavarban vagyok, mert furcsán hiteltelenek egyes részei a filmnek, holott fejben tudom, hogy elvileg ezek az események tényleg így történtek meg. Az se túl szerencsés, hogy a leglényegesebb pontjai – nevezetesen maga a leszokás, a rehab utáni „gyógyult” időszak és a többi ember története – csak felületesen és idealizálva jelennek meg. Egyszerűen rossz ütemben, hosszúságban és rossz hangsúllyal látjuk a jeleneteket. Viszont vizuálisan rettentően ötletes és megragadó a film néhány képsora.

Renee Yuhi (Kat Dennings) egy kiskorától kezdve bipoláris zavarral küzdő fiatal lány, aki egy traumát követően elindul a lejtőn. Több évnyi kábítószer, hajléktalanság és kiszolgáltatottság után egy nap elhatározza: elvonókúrára megy. Illetve menne, ha felvennék. A pszichés zavarok és a karvagdosás azonban valamiért kizáró ok volt. Úgy tűnik, csak akkor mehetsz elvonóra, ha öt napig tiszta vagy. Így a régi barátaira és egy teljesen idegen férfira, David McKenna-ra (Rupert Friend) támaszkodva kezdetét veszi életének elviekben egyik legnehezebb néhány napja. Utóbbi egyébként saját korábbi függősége miatt érez felelősséget az idegen lányért, olyannyira, hogy még be is fogadja őt és barátait, mindent megtesz, hogy Renee tiszta maradhasson.

to-write-love-on-her-arms

És itt van az első kifogásolható eleme a filmnek, ami sajnos az egész alkotást végigkíséri. Nem sajnáljuk senkitől a könnyen jött segítséget, de azért kissé álszent dolog a leszokásról írni, beszélni és annak sikerességét ecsetelni, amikor egy véletlen folytán megismert gazdag férfi befogad a hatalmas, jacuzzis, tetőteraszos házába, saját szobát kapsz és mindent fizetnek neked és a barátaidnak. Sosem lehet könnyű kigyógyulni egy függőségből, de lássuk be, hogy így kissé egyszerűbb a helyzet, mint a világ nagyjából összes másik drogosának. Ez pedig pont az a pontja a történetnek, ami érdekes, ami valahol kritizálható, éppen ezért tökéletes témája lehetne akár az egész filmnek is. Nyilván Yuhinak is nehéz volt úgy másokon segíteni, hogy közben tudta, neki mekkora szerencséje volt. De mindez egyetlen egy mondat erejéig jelenik meg a filmben.

Ebből – és talán a készítők gyávaságából – adódóan fakad az Írd a karjára: Szeretnek! újabb hibája. Könnyebb lehet ilyen körülmények közt leszokni, de nem könnyű! Itt mindössze egyetlen nehezebb éjszakát látunk, hogy másnap máris nevetve, boldogan és felhőtlenül szórakozzanak a fiatalok. Jön tehát a jogos kérdés: ennyi? Valóban ennyi lenne több évnyi drogozás és alkoholizmus után minden szer megvonása? Arról nem is beszélve, hogy bár a lakás összes létező éles tárgyát eldugják, senkinek nem jut eszébe Reneet megmotozni, hogy esetleg van-e nála penge. Van. Ezekkel pedig komolytalanabbá válik az egész mondanivaló, az egész figyelemfelkeltés.

To-Write-Love-on-Her-Arms-Movie-2

Amikor pedig ismét lehetőség nyílik, hogy egy mély és valóban elgondolkodtató drámát kaphassunk, – amikor a hat hónapos elvonókúrát követően Renee nem találja a helyét, és nem érzi magát erősnek – megint csak elnagyolja a film az igazi problémákat. Borzasztóan nehéz lehet a saját romba dőlt életünket kezelni, nem hogy másik több ezer ember életét, akik felnéznek ránk, holott mi magunk se tudjuk, merre is tartunk. Sokkal érdekesebb lett volna ezt a belső vívódást árnyaltabban bemutatni. És bár próbál a film reálisnak maradni, nincs csöpögős, tipikus happy end, mégsem hagy szinte semmit bennünk.

Az egyetlen valóban értékelhető elem, hogy a rendező a pszichés zavarokat összeköti Renee kreativitásával és túlszárnyaló fantáziájával. Sokszor megelevenednek a tárgyak, rajzokká válnak az alakok, pillanatok alatt változik meg a külső környezet: egyre erős kivetüléseként a lány érzelmeinek, gondolatainak és szorongásainak. E megoldás gyakoribb használatával maradandóbb élményt nyújtana a mű.

Minden negatívum ellenére a film alapjául szolgáló örvendetes kezdeményezés megérdemel bármilyen reklámot. A TWLOHA.com a mai napig látogatható, segítséget, hallgatást és figyelmet nyújtva minden függősséggel harcoló ember számára. Noha az Írd a karjára: Szeretnek! lehetne erősebb, komolyabb és inspirálóbb alkotás, ráadásul szólhatna akár csak erről az egész kezdeményezésről is, mégis dicséretes maga a próbálkozás.

A lemez

A kiadvány komoly bónuszanyag tartalommal rendelkezik. A kimaradt jeleneteken és a werkfilmen túl három kisfilm is színesíti a képet. Egyik a film zenéjéről értekezik, a másik a való Renee Yohe életébe enged bepillantást, a harmadik pedig egy forgatási videoblog Renee Yohe, Jamie Twokowski, Travie McCoy és Rachael Yamagata közreműködésével.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com