Kritika

Csak két ijedtség és más semmi – Jessabelle

Jessabelle

JessabelleTeljesen fölöslegesen felépítenek egy vállaható horrort, majd aztán minden lehetőséget kihasználatlanul kukába hajítanak. Pedig a Jesabelle első fele tényleg szórakoztatóan rémisztő, egy ponton túl viszont gyakorlatilag jobban megéri kimenni a moziteremből.

A legrosszabb dolog, ami a horror műfajával történhet, ha egy alzsánere megdöbbentően sokat keres a jegypénztáraknál. Ennek ugyanis az a következménye, hogy Hollywood tömeggyártásszerűen készíti a hasonszörű darabokat, és nem a sablonossággal van a baj, hanem a minta által felállított, áttörni képtelen korlátokkal.

Itt van nekünk például Jessabelle, amelynek szinte minden komponense ismerős, és a játékidő egy jelentős részéig ez nem ront a horrorélményen. A címszereplő (Sarah Snook) autóbalesetben elveszíti párját, majd rehabilitációja idejére haza kell költöznie apjához Dél-Louisianába. A szülői házba való visszatérés azonban elszabadít valami démonit, ami a rémálmok mellett Jessabelle testi épségét is fenyegeti.

„Miért erőltetik a csavart a végén, amikor a történet többi részlete mindenki számára ismerős?”

A történetleíráson egyértelműen látszik, nem túl eredeti horrort kapunk, ugyanakkor van néhány remek mondat és egy tolószék, ami egy meghatározó ideig félelemérzetet kelt bennünk. Az autóbaleset kellőképp váratlan, a műtét közben elhangzó felkiáltás a sebésztől hibátlan („a srác koponyájának darabja belefúródott a lány nyakába”), ráadásul remek ritmusérzékkel követik egymást az események. A kerekesszék emellett éppen olyan kiszolgáltatottságot jelent a főhős számára, mint amit a néző átél foteljéből: nem tudod megmenteni a haldoklót. Bár ezt sem a Jessabelle találta fel – volt már tolókocsi az eredeti A texasi láncfűrészesben és a második Péntek 13-ban is –, egyértelműen a fizikai korlátok jelentette fenyegetettség a film legnagyobb erénye Sarah Snook bravúros alakítása mellett és azzal összefüggésben.

JessabelleNagyjából félúton aztán az addigi ijesztgetős horror átvált misztikus krimibe, és ezzel olyan irányba tér a film, ami ceteris paribus csak zsákutca lehet. Hasonlóan az időutazásos thrillerekhez, a szellemes történetekben is ahogy egyre több részletet fed fel és magyaráz meg a horror, úgy válik a műfajt minimálisan ismerő nézők számára hiteltelenné, komolytalanná és bosszantóvá a film. Ráadásul egyre több a logikai baki: miért pont most szívatja a lányt a szellem, amikor 18 éves koráig teljesen békén hagyta.

Szerintem a Démonok között pont azért lett hatalmas siker, mert különös módon valamennyire hihető volt. Hovatovább a horrorfilmeseknek már rég tudniuk kéne, hogy a legjobban az ismeretlentől félünk, és a démon megmutatását minden esetben addig kéne halogatni, amíg csak lehet. Nem így tesz a Jessabelle, és abban a pillanatban, amikor megmutatja az ellenséget, gyakorlatilag el is vérzett a néző előtt.

Jessabelle, Annabelle, Oculus, Az elnémultak, Démonok között, Insidious, Sinister, Mama  tizenkettő bántóan egy tucat. Miért erőltetik a csavart a végén, amikor a történet többi részlete mindenki számára ismerős? Például a Jessabelle-ben látható tükör külseje gyakorlatilag azonos az Oculuséval, és már azt sem lehetett eredetiséggel vádolni! A horrorral ritkán kiszolgált magyar rajongó jogosan háborodik fel, ha egy évben csak négyet mutatnak be, és azok szinte teljesen egyformák. Azonban két ijedtségben felhangzó sikoly még ilyen keretek között is kevés ahhoz, hogy a Jessabelle-re jegyet váltsunk.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya