Kritika

Családi csetepaté Chopinre hangolva – Családi ünnep

Népes család gyülekezik a Catherine Deneuve játszotta édesanya vidámnak ígérkező születésnapi partijára. Ám egyszer csak váratlan vendég állít be a rendezvényre, és a vígjátéknak indult Családi ünnep nyomasztó családi csetepatéba vált.

Tolsztoj ismert mondása szerint a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az. Cédric Kahn vígjátéknak aposztrofált filmjének kezdő képsorai – a kertben csodásan megterített asztal, hancúrozó gyerekek a színes lampionokkal díszített fák alatt – joggal ringatják a nézőt abba az illúzióba, hogy a háziasszony, Andréa (Catherine Deneuve) 70. születésnapját ünneplő, népes család vidám, kerti partijába csöppent. Az asszonynak két fia van, a sótlan, komoly üzletember, Vincent (Cédric Kahn) és a link, sunyi, alkotói fantáziát nélkülöző, önjelölt művész, Romain (Vincent Macaigne). A fiúknak van egy féltestvérük is, a mentálisan instabil Claire (Emmanuelle Bercot), aki évekkel ezelőtt nyomtalanul lelépett, a családra hagyva kamasz lányát, Emmát (Luána Bajrami).

A családi boldogságot sugalló, vidám hangulatú készülődés eleinte arra utal, a fiúkkal minden rendben van.

Vincent a családját is magával hozta, Romain pedig bemutatja a menyasszonyát. Az örömtelinek indult napot az űzötten és csapzottan beállító Claire árnyékolja be: színrelépésétől a vígjátéknak indult film végül hajmeresztő családi drámává fajul.

A francia rendező, producer, színész Cédric Kahn neve nem túl ismert a magyar mozinézők előtt, hiszen eddig rendezett kilenc nagyjátékfilmjéből mindössze kettő jutott el hozzánk (Az unalom, Piros lámpák). Kahn szinte valamennyi filmjében bonyolult családi érzelmi hálózatot tár fel, és ezt teszi a Családi ünnepben is. A kérdés, amit mostani filmjében a mentálisan beteg Claire kapcsán felvet, nagyon is húsbavágó: a szülők felelősek a gyerekeik tönkrement életéért, vagy inkább a későbbi életük során jelentkező környezeti hatások betegítették meg őket? A Családi ünnepben Cédric Kahn mindvégig ott lebegteti a nyugtalanító kérdést, hogy

meddig terjed a szülők felelőssége egy pszichésen beteg, felnőtt gyerek esetében, és vajon meddig kötelessége egy szülőnek az ő életének jobbítása?

A filmbéli családtagok álláspontja is megoszlik ebben a kérdésben: anyja pszichiátriai kezelésre utalná a lányát, akár akarata ellenére is, más családtagok Claire-re bíznák a döntést, míg akad, aki teljesen sorsára hagyná őt, ráterhelve a nőre a sorsáért való felelősséget.

A filmművészetben jól ismert képlet, mikor a családi ünnepnek indult eseményen egy családtag által váratlanul kirobbantott konfliktus feltépi az évtizedek alatt nehezen behegedt sebeket, kíméletlenül felszínre hozva ezzel régi, eltemetettnek hitt sérelmeket.

Prototípusa a sémának Thomas Vinterberg Születésnap című filmje,

melyben a köztiszteletben álló apa 60. születésnapján megjelenő három gyermek tár fel szörnyű családi titkot. Az ünneplésre összegyűlt társaság ilyenkor persze mindig próbálja képmutató módon fenntartani a látszatot, mintha minden rendben lenne –, ám mindhiába, mert semmi nem marad már a régi. Ez a jól bevált forgatókönyv-recept valósul meg a Családi ünnepben is a mentálisan beteg nővér váratlan felbukkanásával, aki apai örökségének behajtására érkezik haza. A család fekete bárányaként hazatérő Claire a filmben a káosz betörési pontja, ő az, aki egzaltált, hisztérikus kirohanásaival felkavarja az évek során betemetett családi szennyet, háborús repeszként mindenkit felsért, hatalmas léket ütve ezzel anyja örömtelinek indult születésnapi ünnepségén.

Mivel a „családi ünnepségen-valaki-kiborítja-a bilit” unásig ismert forgatókönyvére számtalan alkotás született már, a rendező azzal csempészett némi eredetiséget e sémába, hogy a mélyben munkáló családi konfliktust a gyerekek színdarab formájában Emmával gyorsan betanulják, és viccesen karikírozva születésnapi ajándékként előadják a nagymamájuknak „történet a történetben” formában. Kahn lassan és fokozatosan bontakoztatja ki az eseményeket, filmje mégis mindvégig élvezetes és dinamikus marad, mert mindig más-más családtagok között robban ki a balhé, így a család rejtett érzelmi hálózata csak apránként, ám igen érzékletesen tárul fel a nézők előtt.

Az események Claire megjelenésével gyorsulnak fel. „Én akarok a főszereplő lenni” – csap az asztalra anyja születésnapi köszöntőjén, s mintha egy hatalmas utcakővel törte volna be a családi kirakat ablakát, sisteregve szabadulnak ki az elfojtott indulatok, hiába is próbálja a családfő fenntartani a rend illúzióját.

Sodró lendületű a Családi ünnep érzelmi dinamikája

– igazán megszívlelendő más családok rejtett életébe bekukkantani –, ám a film igazi érdemét a színészi összjáték adja, köszönhetően elsősorban az immár 80. életévéhez közeledő Catherine Deneuve-nek is. Polanski Iszonyatának (1965) elmebomlott démonjából Deneuve mára az élet sokszínűségét megélt, idős hölgy és gondoskodó, bölcs nagymama lett, s ezt a szerepet épp oly kitűnően alakítja, miként azt a Claire Darling utolsó húzása  című filmben is már igazolta. Emmanuelle Bercot hisztérikus kitörései Claire szerepében helyenként vérfagyasztóak, a józanságával tenyérbemászó üzletembert játszó, idősebb fiút pedig nem más, mint maga a rendező Cédric Kahn alakítja.

 

A film megtalálható az HBO GO kínálatában.

Avatar

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya