Kritika

Nathan nyomában, avagy mélytengeri fájdalom – Csápi – Az óceán hőse

A Csápi – Az óceán hőse apokaliptikus tengeri mese az emberek által magára hagyott bolygón, ahol egyedül egy kis polip segíthet a nagyapján és barátain, ha megtalál valakit a végtelen óceánban.

Egy bárgyú, nagyon kicsiknek szánt Némó nyomában-utánzatra számítottam az előzetes alapján, helyette egy, a piciknek ijesztő – főleg a zombi halak miatt–, de a nagyobbaknak már túl átlagos mesét kaptunk a Madagaszkár és az Angry Birds alkotóitól. A két hangzatos film említése senkit ne tévesszen meg, messze van a Madagaszkár humorától és közelebb az Angry Birds középszerű történetmeséléséhez.

Nevetni lehet rajta, persze néha kínunkban.

Izgalmas alaphelyzetből indít Julio Soto Gurpide első egész estés animációja: az emberek hibájából az óceán elöntötte a szárazföld jelentős részét, és magára hagyva a Földet a túlélők egy új bolygóra költöztek. Az óriáspolip Kraken egy menedéket hozott létre a veszélyes tenger mélyén, ahol unokájával, Csápival és egy csomó védtelen halacskával és tengeri herkentyűvel biztonságban élhetnek.

Nagyapja intelme ellenére Csápi rendszeresen kiszökik, hogy az emberek által hátrahagyott tárgyakat gyűjtögethesse, akárcsak Ariel, a kis hableány. Egyik ilyen felfedező útjára magával viszi két barátját, a garnéla Alizt és a horgászhal Evót. Szerencsétlenségükre pont egy nukleáris torpedóval kezd a kis polip játszani, amelyik felrobbanva halálos veszélyt zúdít a menedék lakóira. Az egyetlen kijáratot eltorlaszolja egy szikla, és csak Kraken régi barátja, Nathan, a bálna tudná elmozdítani, így a három jó barát elindul megkeresni. Kalandjaik során ellenségekkel kell megküzdeniük, akik ellen néha a menekülés, néha a barátkozás a legjobb módszer.

Leszámítva, hogy már láthattuk a halközösség összeszervezett életét és a tengeri keresgélés motívumát, szerencsére nem a Némó nyomábant követi a film, bár minőségben is messze elmarad tőle. Az óceán által elöntött világ remek hátteret szolgáltat, hiszen így a tengeri halak is eljuthatnak New Yorkba, és felfedezhetik a víz alatti várost. A dalbetétek nem kapnak nagy hangsúlyt, bár a három fő állomáson, a Titanicon, Manhattanben és az űrhajón is valaki mindig dalra fakad, sőt táncra perdül.

A látvány kifogástalan, pár ügyes filmes utalást is elrejtettek a filmben, még üzenete is van a történetnek, szájbarágósan csak annyi, hogy csapatban sokkal könnyebb megoldani a helyzeteket, mint egyedül.

Egy gyerekfilmtől nem is kell sok mélységet várni,

de a Pixartól és a többi neves animációs stúdiótól megszoktuk, hogy nemcsak a külcsínre, hanem a belbecsre is ad, mind történetileg, mind morális tartalmilag. Erre Csápi – Az óceán hőse szemmel láthatóan nem törekszik.

A karakterek mind egyetlenegy sarkalatos tulajdonsággal rendelkeznek, semmi árnyaltság, és mintha mindegyiküknek valamilyen személyiségzavara lenne. Csápi önfejű és meggondolatlan, mellé irányításmániás is, Alíz kisebbségi komplexusos, Evó betegesen félős, később megismert barátjuk Maura, a muréna pedig túlzóan elismerésre vágyik, ráadásul két személyisége van, amelyek Gollam módjára vitatkoznak egymással. A megalomán és emberként élni akaró pingvin és az agyalágyult delfin csak külön ráadás. Kifejezetten szórakoztatóak tudnak lenni időnként a karakterek, ahogy saját egyéniségük miatt küszködnek a világgal, egyedül Csápi marad irritáló. Gyermeki merészsége és felfedező hajlama remek azonosulás lehet a kisgyerekeknek, de konoksága és önzése annyira zavaró egy idő után, hogy azt kívántam, bár ő szorult volna be a kő alá és nem a nagyapja, aki ugyan begyöpösödött, de legalább nem taszított több száz élőlényt halálos veszélybe a saját hülyesége miatt.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.