Adam Sedlák Domestikje azt mutatja be, hogyan válik pokollá egy otthon edző versenybiciklistának és feleségének közös élete. Bár hideglelős és deprimáló film, lehetne a jó elsőfilm egy receptje.
Kezdetben látszólag rendben van Roman (Jiří Konvalinka) és Šarlotta (Tereza Hofová) kapcsolata: vannak nehézségek, de támogatják egymást, látunk egy-egy boldog ölelést, biztatást. Ám az első tíz perc után világossá válik, hogy a férfinak és a nőnek is megvan a maga vágya, mániája, amiért küzd. De nem biztos, hogy a másik aktívan tudja segíteni ebben.
Roman versenybiciklista, és egy baleset után újra formába kell jönnie, hogy együtt versenyezhessen a csapattal. Így megállás nélkül edz. Šarlotta minden vágya, hogy három év házasság után gyerekük legyen, naplót vezet a peteéréséről, talán még gyógyszereket is szed. Emellett pedig mániája az egészséges étkezés – feltehetőleg csak az aktuális divatok alapján, hogy épp húst, glutént vagy mit ne egyenek, de fagyit természetesen igen. Egy ilyen vágyakkal fűtött kiindulóhelyzet számos következményt hordozhat magában, ami viszont biztos, hogy jó alapot szolgáltat egy elsőfilmhez. Kamaradráma. Nincs szükség sok színészre: ketten vannak, és nagyszerűen visszaadják az elfajuló mániákat, mellettük egy fontosabb mellékszereplő. Szinte csak belsőket látunk, nagyrészt a lakást, és minimális díszlet is elegendő az egyre inkább szélsőségesedő életmódjuk érzékeltetésére.
A film fontos eszköze a sejtetés.
Egy mottó nyitja a filmet Lance Armstrong versenykerékpárostól, miszerint a biciklista legfontosabb fürdőszobai tárgya a mérleg.
Ha nem tudjuk, mennyire fontos egy sportoló testsúlya, vagy hogy ez a versenyző szédületes karrierjének végén doppingolás miatt vesztette el a koronáját, sokáig értetlenül állunk e mondat előtt. Majd világos lesz. Ugyanígy, a Domestik címben felismerjük a latin házat jelentő „domus” szót. Roman otthon edz, bezárkózva saját burkába. Ennél viszont többről van szó, és fokozatosan belehalljuk a házi minden értelmét: az otthont, a szolgát és még a családon belüli erőszakot is. A házban épített mesterséges házat, amely az edzés kiegészítéséül használt oxigénsátor lesz. Roman ezt azért szerzi be, hogy a mesterségesen előállított magaslati, tehát ritkább oxigéntartalmú levegővel is eddze testét, feszegesse tűrőképessége határait.
Ez a motívum kiválóan szimbolizálja az egész film klausztrofób hangulatát. A mániák kiteljesedését a képi eszközök és a hang is jelzik. Kezdetben „zúzós” zenére edz Roman, és úgy gondolja a néző, ez teljesen rendben van, hiszen nagyon keményen küzd, közelik és nagyközelik mutatják kitartó és bizalomgerjesztő arcát. Később, ahogy testét egyre jobban kihasználja, arca is eltorzul. A film színei egyre pasztellesebbek lesznek, több homályos felvétel mutatja a megbomlott tudatokat, az oxigénsátoron keresztül rögzített képek pedig a bezártságot, a kiúttalanságot jelzik. A sátor szívó-fújó hangja pedig hideglelős, ahogy a testek kihasználását bemutató képsorok is.
Összességében a Domestik jól sikerült film: minimális eszközeiből is sokat hoz ki; tudja, hogy honnan hová tart; és ezt a film lehető legtöbb eleme kifejezi, a forgatókönyvtől a színészi játékon át a képi és hangbeli eszközökig. A belőle sugárzó elkeseredettség mégis visszatart attól, hogy valóban szerethessem: Roman mániájának és drogjának rabja lesz, a női figura pedig a férfi alávetettje.
