Kritika

Az oroszok végre szembenéznek Csernobillal? – Csernobil 1986

Mi újat tud még adni az oroszok Csernobil 1986 című, egészestés filmje az HBO sikersorozata után? Melyik a pontosabb? Tekinthető-e őszinte szembenézésnek a katasztrófafilm vagy inkább propagandacélokat szolgál?

A csernobili atomerőmű-baleset kétségtelenül az egyik legnagyobb ipari katasztrófa volt az emberiség történelmében. Craig Mazin és az HBO pedig a 2019-es ötrészes Csernobil-című sorozattal egy mindenki számára átélhető, megrázó és brutális lenyomatát alkotta meg az emberi mulasztás és a szovjet diktatúra kegyetlenségének. Bár a produkció nem mentes a drámai túlzásoktól, legnagyobb részt mégis hiteles és realisztikus prezentációját adta az 1986-ban bekövetkezett tragédiának és az azt követő eseményeknek.

És talán pont ez zavarta annyira az orosz vezetést, akik még 30 évvel a Szovjetunió összeomlása után sem igazán revideálták a diktatórikus rezsim egykori bűneiről alkotott nézeteiket.

A szovjet-éra iránti nosztalgia nagyobb, mint valaha és a csernobili baleset körülményeiről még ma is a kapitalista országokat terhelő összeesküvés elméletek terjengenek.

Ezeknek adott terepet az HBO sorozatára készült válasz-széria, melyben a 4-es blokk reaktorát a CIA beépített emberei röpítik a levegőbe. A minden valóságalapot nélkülöző konteót még az orosz közönség sem fogadta túl jól, a nyugati országok nézőit pedig már az előzetes is megmosolyogtatta. Oroszország azonban továbbra is úgy vélte, hogy a csernobili események még mindig nincsenek megfelelően elmesélve. Danila Kozlovsky a Netflix égisze alatt 2021-ben készítette el egészestés játékfilmjét, a Csernobil 1986-ot, amelyből a csernobili búvárok fikciós történetét ismerhetjük meg. További érdekesség, hogy a filmet részben Magyarországon forgatták.

Az orosz filmesek már régóta bizonyították, hogy látványteremtésben bizony semmi szégyellnivalójuk nincsen amerikai kollégáikhoz képest. A Csernobil 1986 film több beállítása is szemkápráztató módon jeleníti meg az egykori Vlagyimir Iljics Lenin névre hallgató erőművet, a baleset során lángokban álló, 4-es blokk pokolbeli látványt nyújt.

Ugyanakkor a film fényképezése és fényelése szemmel láthatóan sokkal világosabb, fénytelibb, mint az HBO-s sorozat esetében,

ami igyekezett a Szovjetuniót egy komor, sötét, nyomasztó országnak ábrázolni. Az orosz játékfilm díszletei és felszerelései szintén tisztábbnak tűnnek, mint a széria kosszal és patinával borított járművei és ruhái, amitől viszont olykor színházi kellék érzetünk lehet a bemutatott tárgyi kultúrát látva. Az ekkor divatos susogós melegítő szintén frissen mosott és vasalt. Furcsaságokat is láthatunk azonban a film díszletei között. Az alkotás gyermekszereplőjének szobájában például ott tündököl a Rambo második részének plakátja. Nem hinném, hogy hivatalos forgalmazást kaphatott a Szovjetunióban egy olyan film, melyben Stallone kommunistákat gyilkol halomra, persze a keleti blokkban virágzó fekete-kereskedelemmel minden megmagyarázható.

Az HBO-s Csernobil egész rendezési stílusa egyfajta szikár, dokumentarista stílust tükröz. Mintha a néző az akkori eseményekről nézne egy valóságshow-t. A Csernobil 1986 nem törekszik hasonlóra, sőt sokszor kifejezetten teátrális és színpadias, amire a túlzott zenehasználat is ráerősít.

 

Az orosz film látványvilága tehát összességében képes felvenni a versenyt a hollywoodi produkciókkal, de sokkal érdekesebb az, miként nyúltak az orosz forgatókönyvírók a történethez.

A Csernobil 1986 mintha akkurátusan ügyelne arra, hogy minél kevesebbet áruljon el a katasztrófa körülményeiről,

így a néző szinte bármit belegondolhat a látottakba. Bár a film nem állítja, hogy a blokkot a CIA emberei robbantották volna fel és helyenként még a szovjet-vezetés emberéleteket semmibe vevő módszerei ellen is megfogalmaz kritikát, végső soron mégis áldozatokat, sőt hősöket kreál a szovjet állampolgárokból. A baleset előtti órák vagy napok ismertetése helyett itt az egyik tűzoltóból lett búvár és fodrászként dolgozó szerelme történetét ismerhetjük meg. A készítők tehát tudatosan kerülik a konkrét okok és okozatok bemutatását, helyette pedig az emberi sorsokra koncentrálnak. Ez akár előnyére is válhatna a produkciónak és remek ellenpontja lehetne az HBO-s minisorozatnak, ahol a katasztrófát inkább a tudósok és pártfunkcionáriusok szemszögéből követhettük. Az orosz filmesek viszont semmi újat nem adnak hozzá a csernobili rekviemhez, inkább csak elveszik belőle azokat az elemeket, melyek kényelmetlenséget okoznak számukra.

Az HBO-s minisorozat a suspense eszközeivel is rendkívül ügyesen bánt. A radioaktív sugárzás, mint láthatatlan fenyegetés alapvetően nehezen ábrázolható filmvásznon, mégis sok olyan megoldást láthattunk, ami érzékletessé teszi ezt a veszélyforrást. Ilyen a doziméter folyamatos kattogása vagy sípolása és a sugárfertőzöttség egyre durvább és durvább hatása. Az orosz játékfilm sajnos e téren is alulmarad és beéri átlagosnak mondható sablonos és kiszámítható elemekkel.

Ugyancsak hibaként róható fel, hogy mintha nem érzékeltetné eléggé a baleset súlyosságát és azt, hogy a katasztrófa nem csupán Pripjaty térségére, de egész Európára hatással volt. Bár láthatjuk azt, hogy a szovjet-vezetés nemtörődömségből a május 1-jei felvonulásokat nem fújja le, az egész baleset inkább egy helyi problémának érződik, mint kontinentális katasztrófának.

De mit is üzen a Csernobil 1986 és mit állít az 1986-ban bekövetkezett tragédiáról? Nos, utóbbiról leginkább semmit. Nem ismerjük meg az okokat, okozatokat, nem látunk sehol sem grafitot (hisz mint tudjuk, nem is láthatunk), nem rugózunk azon, hogy 3.6 vagy 15 ezer röntgent mért-e a doziméter stb.

A készítők számára a leglényegesebb az orosz, illetve szovjet nép áldozathozatalának, hősiességének és kitartásának ábrázolása volt,

amit egyébként kár lenne elvitatni azoktól a likvidátoroktól, akik életüket és egészségüket tették kockára a radioaktív pokolban. Csernobil azonban nem Pompeii volt. Nem egy előjelezhetetlen vulkánkitörés sújtotta a szovjet népet, hanem egy, a vezetésből fakadó emberi mulasztás, melynek felelősségével még a mai Oroszország sem kíván őszintén szembenézni. Mintha csak azt mondanák, hogy jöhet eső, jöhet hó – vagy radioaktív hamu – az orosz nemzet mindennel megbirkózik.

Mindennek ellenére érdemes próbát tenni a keleti filmes kollégák vállalásával, de a pátoszos szerelmen és hősiességen túl nem ismerjük meg mélységében a csernobili rettenetet. Lenin úgy vélte, minden művészeti ág közül a film a legfontosabb a szocialista forradalom számára. Nos, úgy tűnik, hogy az orosz állami apparátus mai napig hallgat egykori elődjére és jól ismeri a mozgóképben rejlő propagandaerőt. A történelmi hitelesség kárára.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés