Úgy tűnik, Hollywood túl van a remake korszakon. A külföldi alkotások amerikanizálása után most jöhetnek a hazai nagyok. Mert mindig vannak, akik nem éltek még az eredeti legendák születésekor. És noha minden kreativitást nélkülöz, horribile dictu még a remake-eknél is kevesebbet, a 21. századi Rocky mégis meg tud érinteni. Adonis Creed a mai tizenéves fiúk bálványa lehetne – de nem lesz, még ha ez nem is feltétlenül a film hibája.
Alig egy hónapja, hogy a legújabb Star Wars epizód felfokozott várakozása kisebb csalódásba fulladt az érkezéskor. Bár létezhet a sztorinak olyan értelmezése is, hogy az alkotók visszatértek az eredeti trilógia szellemiségéhez, valójában erősebbnek tűnik az az állítás, hogy kaptunk egy copypaste művet a mai igényekhez igazítva. Valami hasonló konzervérzés fogott el Creed – Apollo fia kapcsán, hiszen az eredeti Rocky történet inkább a ’60-70-es években születettek sajátja, ennek legújabb lenyomata Röhrig Géza nyilatkozata a Golden Globe gála után, ami mosolyt csalt sokak arcára itthon és külföldön is.
PSST… @TheSlyStallone. The producers of Son of Saul answer a question from @bluesrgt. #SmartGirlsAskhttps://t.co/MaXxyk5v2O
— Golden Globe Awards (@goldenglobes) January 11, 2016
Recept hát az öreg Rocky Balboa filmje, aki visszavonult már régen a bokszolástól, és aki Philadelphiában működteti éttermét nyugdíjas öregkorára. Őt keresi fel egy fiatal srác Los Angelesből, Adonis Johnson (Michael B. Jordan), Apollo Creed, az eredeti ’76-os film világbajnokának fia ő, akivel szemben az amatőr Stallone felveszi a kesztyűt. Megfordul tehát a szerep, felkészített bokszolóból felkészítő lesz, a valaha volt világbajnok fia pedig éppen az a külsős civil, aki eddig csak álmaiban gondolt a bokszra. Ilyen szempontból kicsit csavar az eredeti dolgokon a forgatókönyv, de valószínű csak annyira, hogy Sylvester Stallone leporolja magáról A feláldozhatók sorozat porát, és 2006 után ismét a régi bálvány szerepében tündököljön, esélyt adva magának ezzel a Golden Globe-díjra és az Oscar-jelölésre. Mert noha akkor, a 10 évvel ezelőtti verzióban Balboa egy bemutató meccsre még visszatér, de fogadkozik: soha többé a ring közelébe. És valószínűleg ahány búcsúkoncertje volt és lesz az Illés együttesnek, annyiszor láthatjuk még Sly-t ikonikus kalapjában Philadelphia utcáin, ahogy azt legutóbb nyilatkozta. Mert hát tény, hogy valóban jó párosítás, ha nemcsak a főszereplő, hanem a nézők is vágynak egy kis nosztalgiára.
„Ami papíron közhely, az a filmben közhely könnyek között.”
Vagy a fiatalabbak egy kis időutazásra. Mert vannak azért valóban ereje, hogy a régi stílust, a régi képeket, a régi dramaturgiát, itt-ott még egy kicsit az eredeti film szintén világhírűvé vált zenéjét is megidézi Ryan Coogler mai filmje. A Rocky filmeknél fiatalabbként az ember csak elképzelni tudja, milyen lehetett akkor a rajongás, milyen lehetett sport- és filmkedvelőként részese lenni egy olyan legenda születésének, ami majd 15 évig kitartott, s most úgy tűnik, 10-15 évente ismét fellángol. Ambivalens dolog ez: elmarasztalhatjuk az alkotókat a kreativitás hiányáért, de örülhetünk is valahol, hogy visszafordítják az idő kerekét. Klasszikus sportfilm ez minden szokásos fordulattal, hirtelen beütő krízissel, „fel tudsz állni, fiam” fordulatokkal, és persze, hogy fel tudsz állni, és igazából nem az ellenfelet, hanem magadat kell legyőzni. Ami papíron közhely, az a filmben közhely könnyek között. Hiszen semmi újat nem mond a Creed, mégis meg tud hatni.
Ugyanakkor akárhonnan nézzük a történetet, lehet jól felfogott gazdasági vállalkozás, könnyes, meleg színű, ’70-es éveket idéző sportdráma, igazi mese az ember végtelen állóképességéről, legenda sosem lesz. Legenda csak Rocky lehetett, aki jókor volt jó helyen, s aki ezért egy vagy több nemzedék ikonja tudott lenni. Adonis Creed már csak egy újabb átlagos hős lehet, aki már nem videokazettán, hanem a Youtube-on nézi az ősök bokszmeccseit.
