Az Egyesült Államok vietnámi háborús részvételével számtalan filmes alkotás foglalkozott már, ugyanakkor az indokínai konfliktusokban a déli kontinens lakói is kivették részüket. A Danger Close: The Battle of Long Tan című film az ausztrál és új-zélandi csapatok legkeményebb csatájába enged betekintést. Miként birkózik meg a feladattal amerikai születésű vetélytársai mellett?
A vietnámi háború az amerikai történelem egy érzékeny pontja, amit meglehetősen nehéz, talán lehetetlen politikamentesen értelmezni. A témával foglalkozó filmek jó része így vagy úgy, de megfogalmazza saját nézőpontját a konfliktusról. A szarvasvadász például a háború borzalmainak bemutatása mellett is inkább legitimálni kívánja az USA beavatkozását, míg az Apokalipszis most vagy Oliver Stone filmjei (A szakasz, Született július 4-én) határozottan kritikus hangnemet ütnek meg a harcokban résztvevő katonák és az azt irányító politikusok felé egyaránt. A Randall Wallace rendezte Katonák voltunk a politikát megkerülve inkább a bevetés és a háborús körülmények ábrázolására törekedett, ugyanakkor
az alkotást átható pátosz erősen árulkodott készítőjének konzervatív értékrendjéről.
Kriv Stenders szintén hasonló utat jár be a Danger Close: The Battle of Long Tan című mozijával, mely az ANZAC (az ausztrál és új-zélandi haderő) és az Észak-Vietnami Hadsereg 1966-ban Long Tannál bekövetkezett összecsapására fókuszál.
Érdemes egy kicsit a csata történelmi hátterével foglalkoznunk. Az ausztrál kormányzat az amerikaihoz hasonlóan rendkívül tartott a kommunizmus ázsiai térnyerésétől, sőt attól féltek, hogy a „vörös veszedelem” a déli kontinenst is elérheti. Az ausztrálok és az új-zélandiak ezért, ha jóval kisebb létszámban, de igencsak tevékenyen kivették a részüket, és az Egyesült Államok fegyveres erőivel együtt támogatták a dél-vietnámi rezsimet a kommunistákkal szemben. A vietnámi részvétel az ausztrál társadalmat is megosztotta, így végül az amerikaiakkal együtt ők is visszavonultak az indokínai országból. Az ANZAC és a vietnámiak leghevesebb összecsapására Long Tan környékén, egy gumiültetvényen került sor. A heves összecsapást mind a vietnámiak, mind az ausztrálok a maguk győzelmeként élték meg.
A Danger Close rendkívül látványosan fényképezett alkotás, mely még amerikai vetélytársainak is feladja a leckét.
Az operatőr okosan és ügyesen játszik a dzsungelen át beszűrődő napfény sugaraival, az esővel, valamint pazar lassított felvételeket is láthatunk az egymásnak feszülő katonák küzdelméről. Az más kérdés, hogy ezek a beállítások helyenként mennyire tekinthetőek ízlésesnek, vagy éppen öncélúnak és mennyire esztétizálják magát a háborút. Francois Truffaut vélekedett úgy, hogy jó háborús mozgóképet azért nem lehet készíteni, mert a film természeténél fogva látványt és szépséget gyárt valami olyanból, aminek inkább elborzasztónak kéne lennie.
Az viszont teljesen világos, hogy az ausztrálok a 35 millió dolláros költségvetés mellett is képesek voltak hollywoodi színvonalú képi világot alkotni. A korszak hangulata szintén átjön a filmen keresztül, melyet az olyan klasszikusnak számító dalok is segítenek, mint Nancy Sinatra These Boots are Made for Walking című száma vagy egy igen hangulatos koncertjelenet.
Az egyenruhák és a felszereltség teljesen autentikusnak mondható, valamint hatásosan rajzolódik ki a filmből az ausztrálok bevetésekhez való hozzáállása is. Az amerikaiakhoz képest sokkal kisebb létszám miatt ugyanis az ANZAC fegyelmezettebb, kimértebb, profibb és sokkal célirányosabb. Az ellenség ábrázolásával viszont nem igazán foglalkoztak a Danger Close alkotói. Bár nem démonizálják a csatában résztvevő vietnámiakat, azonban a fényképezés által szinte arctalan egyenruhás tömegnek hat jelenlétük. Ez nagyon közel állhat ahhoz az élményhez, amit az ANZAC-katonái átéltek, ugyanakkor célpontot adhat azoknak, akik politikai támadási felületet keresnek a filmen.
A Danger Close több kritikát kapott, amiért nem foglalkozik a konfliktus társadalmi és politikai hátterének kérdésével illetve morális problémáival.
Olyanok is akadtak, akik egyenesen a John Wayne főszereplésével készült propagandafilmhez, a Zöldsapkásokhoz hasonlították az ausztrál alkotást. A Danger Close valójában inkább a már említett Katonák voltunkkal vagy a Ridley Scott-féle A sólyom végveszélybennel mutat rokonságot. Kizárólag a küldetésre koncentrál az abban résztvevő katonák szemszögén keresztül és azt az élményt igyekszik megragadni, amit ők átéltek. Ezt viszont határozottan inkább akciófilmes eszközökkel teszi, a karakterfejlődés és a szereplők drámája ebben másodlagos – még az olyan kiélezett helyzetekben is, amikor a film a katonai döntési helyzetek embertelenségét igyekszik bemutatni. A Randall Wallace-hoz hasonló pátoszt a stáblistánál felcsendülő dal, az I Was Only 19 is erősíti.
A színészek játéka az említett akciófilmes vonulatot támasztja alá. A szereplők közül többen ismerősek lehetnek a szintén Ausztráliában forgatott A fegyvertelen katona című Mel Gibson filmből, elsősorban Luke Bracey. A Vikingek sorozat rajongói számára örömöt okozhat, hogy Travis Fimmel ezúttal is kemény, férfias szerepben látható.
A Danger Close minden háborús filmet kedvelő nézőnek ajánlott, azonban
aki többre vágyik a fegyveres összecsapás puszta ábrázolásánál, az valószínűleg csalódni fog.
Nem válik olyan elévülhetetlen klasszikussá a témában, mint A szakasz, az Apokalipszis most vagy az Acéllövedék. Arra azonban felhívja a figyelmet, hogy az ausztrál filmet látvány és akciójelenetek szempontjából is komolyan kell venni, a Mad Max-szérián túl is. Az igazán érdekes mégis az lenne, ha egy olyan film is készülhetne a témáról, ami tágabb aspektusban vizsgálná Ausztrália szerepét az akkor történtekben. Az ország filmgyártása korábban már foglalkozott az ANZAC I. világháborús részvételével a Peter Weir-féle Gallipoliban, illetve a közelmúltban Russell Crowe által rendezett Akihez beszél a föld című darabban.
A vietnámi téma valószínűleg még forró talaj a déli földrész filmeseinek, azonban egy ilyen film esetleges elkészülte több más, az USA-hoz képest kisebb ország számára is irányadó lehet, hogy szembenézhessen „saját Vietnámjával”. Gondoljunk csak bele, milyen ütős filmet forgathatnának a magyarok a 2. hadsereg doni kudarcáról vagy Budapest ostromáról…
