Kritika

Fuss! Bújj el! Harcolj! Halj meg! – Defekt

A Defektben (Downrange) egy fiatalokból álló csapat vág át autóval a kietlen amerikai tájon. Az autójuk defektet kap, s kerékcsere közben derül ki, hogy valójában kilőtték a kocsijukat, és a távolból egy titokzatos orvlövész lövi halomra őket.

A japán Ryuhei Kitamura sokoldalú művész, aki azon túl, hogy író, két évtizedes filmes pályafutása során a filmkészítés minden folyamatába belekóstolt. Kitamura eddig három jelentősebb alkotásával írta be magát a filmtörténetbe. A 2000-es Versusban a jó és a gonosz vívja örök csatáját a Feltámadás erdejében. A 17. századi feudális Japánban játszódó, 2003-ban készült Azumiban a rendező egy lányt tett a kard mesterévé, aki aztán könyörtelenül leszámolt ellenfeleivel. A 2008-as Éjféli etetésben (The Midnight Meat Train) pedig egy sikeres fotóművész gyűjt megszállottan képanyagot, mígnem egy kegyetlen sorozatgyilkost kell legyőznie egy éjszakai metrójáraton. Nos úgy tűnik, Kitamura hűséges alkat, eddigi filmjeinek toposzai – a megszállottság, az erőszak, a halál és a bátor, erős nő – legújabb filmjében is visszatérő motívum.

A Defektben egy fiatalokból álló vidám csapat kisbusszal vág át egy országúttal átszelt, kietlen amerikai tájon. Telekocsi ez, melyben különböző úticéllal szerveződött közös fuvarra három fiú és három lány. Ám az autójuk egyszer csak defektet kap az elhagyatott úton, s kerékcserét kell eszközölni. E művelet közben azonban kiderül, hogy nem defektet kaptak, hanem kilőtték a kocsijukat, és a távolból egy titokzatos orvlövész kezdi leszedni a csapat tagjait. A békés utazókból űzött vaddá vált társaság élete itt igazi rémálomba fordul. És itt még nincs vége a történetnek, mert az országúton gyanútlanul közelítő család autója éppúgy, mint a felmentésükre érkező rendőrök is élő céltáblájává válnak a titokzatos lövöldözőnek.

Ryuhei Kitamura idén tavasszal adott interjújának kulcsmondata filmjének akár ars poeticája is lehetne: Az amerikaiak legnagyobb félelme az, hogy valaki minden racionális ok nélkül kiválasztja őket. Amikor a bevásárlóközpontba vagy az iskolába mész, mindig erre gondolsz.” És valóban, Kitamura filmjében a legnagyobb feszültséget az kelti a nézőben, hogy mindvégig nem kap magyarázatot a támadás okára és az orvlövész személyére, s ettől az események kimenetele teljességgel beláthatatlanná válik. Irracionális országúti támadást láthattunk már Spielberg Párbaj című filmjében is, ahol egy arctalan kamionos, a személytelen hatalom megtestesítőjeként üldöz árkon-bokron át egy autós kisembert. A Defekt gyilkológépe épp ilyen arc nélküli, csak a szeme villan ki néha lombálarca mögül, megerősítve a nézőt, hogy valóban egy ember-szörnnyel van dolga.

Ám ma már messze járunk Spielberg Párbajának ’80-as évekbeli, utólag akár békésnek is gondolt korszakától.

Kitamura kegyetlen gyilkológépe leginkább a norvégiai Utoya szigetén elszabadult pszichopata Anders Behring Breiviget idézi meg, aki a szigeten 68 ott táborozó fiatalt gyilkolt le 2011 nyarán. Még az állam hatalmát sugalló kamuflázs öltözék használata is közös bennük: míg Breivig rendőrruhába öltözötten lövöldözte le a fiatalokat, addig a Defekt orvlövésze teljes testet elfedő, katonai terepruhát idéző lombruhába rejtekezett.

A film nagy erénye, hogy a bajt felismerő fiatalok nem pusztán rettegéstől lefagyva, hisztériával reagálnak a lövésekre, hanem félelmüket legyőzve, ésszerű ötletekkel próbálják túlélni az esztelen támadást. Nagy segítségükre van ebben Keren (Stephanie Pearson), aki katonacsaládban nőtt fel, így képes haditechnikailag is értelmezni az orvlövész reakcióit. Nincs térerő, így segítséget senkitől nem kérhetnek, csak egymásra számíthatnak, s mivel nem egy összeszokott társaságról van szó, a bajban kell egymást is megismerniük.

A brutális jelenetek szolgáltatta akciókon túl a Defekt különlegességét az izgalmas térhasználata adja.

Ismeretes a műfaj egyik nagy kedvence, a klausztrofóbia-horror, amikor az áldozatoknak egy szűk térbe szorulva kell túlélnie a válogatott szörnyűségeket. Bár a film egy hatalmas, erdős síkságon játszódik, a kezdő találatokat túlélő fiatalok csakis a kisbusz fedezékében lelnek menedékre a gyilkos lövedékek elől. Így a számukra mentsvárat nyújtó kocsi épp oly jelentőséggel bír az események alakulásában, mint maguk a szereplők. A különleges látványeffektekkel kiegészített légi felvételek külön kihangsúlyozzák a tér grandiózusságát –, ehhez képest az életükért küzdő fiatalok pár négyzetméteren szoronganak mindvégig. E térbeli beszorítottságtól minden próbálkozásuk kudarcba fullad, s a rekkenő hőség és a víz hiánya csak tovább rontja a helyzetüket.

A film bravúrja, hogy a cselekményidő egészében összezárt szereplők ebben a beszűkült mozgástérben is fenn tudják tartani a feszültséget, mi több, akcióikkal még fokozzák is azt, annak ellenére, hogy személyes életükből vajmi keveset ismerhetünk meg, így mélyen azonosulni egyik hőssel sem tudunk, bár a lányok figyelemreméltó teljesítményt nyújtanak.

De ettől még a Defekt horror-thrillerként jól működik.

Ryuhei Kitamura filmje egyébiránt azt bizonyítja, hogy a suspense lehetőségek korlátozottsága nem gátja a néző számára vágyott borzongásnak. A rendező a szereplők interakcióiból építkező drámai konfliktussal, és a kialakult helyzetet súlyosbító tényezők megsokszorozásával képes mindvégig felfokozott érzelmi állapotban tartani a nézőt. Ehhez persze szükségeltetik pár vödör művér, kifolyt agyon lakmározó darazsak, szemet kivájó hollók, s még egy farkas látványa is. A világvégét sugalló atmoszféra átéléséhez hozzásegít Aldo Shilaku irreális hangulatot fokozó-borzoló zenéje is.

Ryuhei Kitamura filmje hátborzogató, ugyanakkor olyan film ez, mely nézőjét az első perctől fogva megragadja, és nem ereszti el. De csak igazi horrorfanok vállalkozzanak a megtekintésére, akik bírják a gyomorforgató jeleneteket is.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.