Kritika

Jó szándékkal kövezték ki – Desierto – Az ördög országútja

Jóindulattal sem nevezhetjük jónak a Desierto – Az ördög országútját. A magyar áthallások miatt viszont egy fokkal szórakoztatóbb Alfonso Cuarón fiának erőszakos thrillere.

Még Donald Trump választási kampánya, tehát a nagy mexikói fal koncepciója előtt elkészült a Desierto – Az ördög országútja. Persze a latin-amerikaiak illegális bevándorlása már jóval régebb óta tart, és a társadalmi folyamatban az aktuális amerikai elnök inkább a következménye, semmint a megakadályozója annak.

Egy teljesen átlagos csapat mexikói indul át a sivatagos határszakaszon. A kényelmetlen átkelés akkor válik csaknem lehetetlenné, amikor a régi, ócska furgon menthetetlenül lerobban. A migránsok úgy döntenek, gyalogszerrel vágnak át a határon. Nem sejtik azonban, hogy egy megkeseredett redneck (Jeffrey Dean Morgan) mesterlövészpuskával várja őket a túloldalon.

A film főhőse Moises (Gael Garcia Bernal), de róla is alig tudunk meg valamit. Szerelő, és a hátizsákjában egy plüssmackó van.

A karakterépítés nem tartozik a Desierto erényei közé.

Lényegében egyetlen cselekedet határozza meg az összes figura jellemét: megalázóan bánik a nőkkel; lomha; önzően a saját életét félti. Az egész megközelítés a B kategóriás filmeket juttatta eszembe.

Ez a színvonal ugyanúgy igaz az akcióra: nem igazán izgalmas, helyette viszont látványosan véres. Ennél nagyobb baj, hogy valótlan és hiteltelen. A gonosz férfi kutyája néha mérföldekről megérzi a mexikóiak szagát, néha viszont nem veszi észre húsz méterre magától. És vagy enyhén süketek a szereplők, vagy a sivatagban olyan fokú az alapzaj, hogy semmit nem lehet hallani. Kígyók pedig a film alapján mindössze egyetlen négyzetkilométeren élnek a sivatagban, de ott legalább ötvenen.

Sajnos a Desierto sehogy nem működik. Rossz thriller, pedig lehetett volna elképesztően jó, a színészek és a téma lehetővé tette volna. A hasonló hangzású Sicarióban Denis Villeneuve pattanásig feszítette a szembenálló felek kiélezett helyzetét. És ha hozzátesszük, hogy a határ eleve egy olyan helyszín, ahol az egyén talán a leginkább kitett a hatalomnak. Ezt az érzés már csak azzal meg tudta volna lovagolni a rendező, ha a lövészt nem mutatja meg, homályban tartja: vagy az állam embere vagy magánzó.

Egy másik irány az lehetett volna, ha a mexikói származású rendező árnyaltan mutatja be a migráció veszélyeit és az azt felülíró motivációt – erről pár éve a hazai mozikban is láthatóan beszélt Az ígéret földje. Vagy egy összetettebb jellemű lövésszel a falépítés mögött rejlő támogatói szándékot ábrázolhatta volna komplexebben. De nem, Jonás Cuarón csak egyszerűen érdekesnek találta a feszültséget, ami a suspense-ben rejlik. Elmondása szerint egy családi kirándulás inspirálta a történetet – úgy tűnik, a mélyebb tartalmak meg is ragadtak ezen a szinten. 

Különös, milyen erősek az áthallások a mexikói határon zajló folyamatok és a hazai migrációs feszültségek között. Könnyedén elképzelhető a Desierto teljes magyar átirata szélsőjobboldali honvédővel és szír menekültekkel. Talán épp az ilyen filmek miatt annyira indulatos a magyar társadalom a jelenség kapcsán. Mintha mindenki az amerikai nézőpontból vizsgálná a hazai helyzetet. Csak ezzel magyarázható az a hihetetlen határozottság, amivel véleményt formálnak azok a honfitársaink, akik még életükben nem láttak menekültet vagy migránst.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com