Kritika

Dimenziólények – A pokol kapuja (11-11-11)

111111Körülbelül mennyi esélyünk van, hogy egy rossz filmbe fussunk bele a horror műfaja kapcsán? Nyilván minél népszerűbb egy adott zsáner, annál nagyobb a valószínűsége a silányabb, vagy egyenesen nézhetetlen produkciók felbukkanásának. A horror egy népszerű műfaj.  Minimális költségvetésből összehozható, nagy színészek sem kellenek bele, és elég az is, ha nem látunk semmit, hogy nyöszörögve takarjuk el a szemünket. És mivel sokszor a filmkészítők is ezt gondolják, tucatszám születnek az unalmasabbnál unalmasabb kísérletek. A kérdés az, mennyire ússzuk meg könnyen a velük való találkozást.

A film

Tudjuk, hogy nem lehet minden film egy Ördögűző vagy Halloween, de azért a közvetlen a mesterművek alatti szintet mégis csak érdemes lenne megcélozni, mert abból akkor még mindig kisülhet egy közepes alkotás. Tudjuk azt is, hogy bizonyos esetekben szándékos a „roncsfilm”-, a B-, vagy az amatőr jelleg, akkor azonban ez sokkal hangsúlyosabb, akár többszörösen is átkeretezett, explicitebb. A pokol kapuja ezek közül egyik kategóriába sem tartozik, szimplán csak egy közepet hozni akaró, nem túl különleges, egyszeri alkotás.

Mivel is állunk szemben jelen esetben? Adott egy reményvesztett író, aki egy fájdalmas egyéni tragédiával kell tovább éljen. Klisé pipa. Mindenhol és mindenben megrögzötten egy bizonyos számot lát, jelen esetben ez a 11-es. Klisé pipa. A főhősnek vissza kell térnie az eredeti családjába (Spanyolországba), ahol egy régi házban kell szembenéznie a rá váró veszedelemmel. Klisé pipa. Ennek ellenére itt még mindig nem unalmas a film, és néhány jól elhelyezett rémisztgetéssel néha még sikerül is meglepnie a nézőt. A nyitja talán az lehet a dolognak, hogy ezekből a klisés elemekből sikerül egy viszonylag kiegyensúlyozott keveréket összehozni, és a film fővonalát úgy megtartani, hogy egyik rész felé se billenjen el túlságosan. A trauma feldolgozása még éppen hihető, a számmisztikus paranoia is visszafogott, ehhez pedig hideg, szürkés árnyalatok kapcsolódnak, ami az alaphangulatot is megadja.

pokolkapuja

Joggal várhatnánk tehát, hogy ezek a szálak majd csak erősíteni fogják a csúcspontot, de ez mégsem következik be, mert egy nagy, átfogó szál hiányzik. Ahogy közeledik 2011. 11. 11. egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a katolikus vonal és a másik dimenzió lényei, itt pedig következetlenné és még kevésbé komolyan vehetővé válik a sztori.

A természetesen ateista főszereplő minimális tájékozódás után meggyőződéssel vallja, hogy az ominózus dátum idején valamilyen dimenziókapu nyílik meg, azon meg ráadásul torz maszkos, szerencsétlen figurák is átjönnek, mert akarnak tőle valamit. A helyi könyvesboltos is egyből vágja, miről van szó, hát persze, hisz ez itt mindennapos téma, a nagy jóslat is éppen most jön, el is hisszük, fel is vagyunk készülve. A házvezető nénike is éppen a megfelelő időben tölti be a szerepét, ahogy a barátnőtől sem várhatunk többet. Ja, hogy ez itt egy nagy átverés, egy bunda? Már régen mindegy, mert csak sóhajtva áldozunk az égnek, hogy valami kijött A pokol kapujából. A torz szörnyekről, a filmvégi szerencsétlenkedésről, a sulykoló, megmagyarázó, „mostmindenösszeáll” flashbackekről meg ne is beszéljünk.

De ha még ez sem volt elég, azért a végére megkapjuk, hogy krimiregény-rajongók egyenlő könnyen manipulálható vallási fanatikusok.

A lemez

A lemez a megszokotthoz (és a film jelentőségéhez) képest úszik az extrákban: az angol nyelvű audiokommentáron kívül kimaradt- és bővített jeleneteket, egy werkfilmet és az előzetest is megnézhetjük, ha nagyon szeretnénk. S akkor még nem is beszéltünk a film elé ékelt trailerekről (A vizsga, Warrior – A végső menet, Rumnapló). Csendben megjegyezném, hogy érdemesebb néznivalót pusztán a werkfilm tartogat. Ebben Darren Lynn Bousman rendező elárulja, hogy A pokol kapujával igyekezett megszabadulni a torture-horrorok skatulyától, s olyan filmeket próbált megidézni, mint a Rosemary gyermeke, A kilencedik kapu vagy a Ragyogás. Ezenkívül a forgatást is megpróbálják természetfelettinek tetsző furcsaságokkal felruházni: a barcelonai házban állítólag korábban egy szekta tevékenykedett, sőt maga Bousman egy “szellemet” látni vélt.


Warning: Illegal string offset 'Movie' in /home/customer/www/filmtekercs.hu/public_html/wp-content/plugins/wp-review/includes/functions.php on line 2173

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés