Kritika

Döglött sas – Éjjelek és nappalok

ejjelek_es_nappalok_2Az Éjjelek és nappalok a Sirályt a nyolcvanas évek Amerikájába helyezi. Félelmeink beigazolódnak.

A film

Csehov a századfordulón radikálisan megújította a drámaírást: a Sirályban (és legtöbb drámájában) a látszólagos eseménytelenség, az üres filozofálások egyszerre fedik el és érzékeltetik a hétköznapiság tragédiáját. A Sirály felszínén nem történik semmi rendkívüli – emögött a semmi mögött viszont súlyos tragédiák és nevetséges bonyodalmak tornyosulnak. A Sirály műfajmegjelölése mindeközben: vígjáték, azaz a kisszerűségtől, a periférikusságtól és művészi úttalanságtól szenvedő, elvágyódó hősök sorsa olvasható komédiaként is.

Ezt az összetettséget volt képtelen megjeleníteni az Éjjelek és nappalok: a semmi itt tényleg semmi. Pedig ha levetkőzzük előítéleteinket (azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai és az orosz lélek mennyire ellentétes egymással), nem feltétlenül lett volna rossz ötlet modernizálni és áthelyezni az eredeti színmű cselekményét: Amerika hasonlóan végtelen ország, tele eldugott, poros kisvárosokkal, melyek lakói ugyanolyan jelentéktelennek érezhetik magukat, mint orosz sorstársaik. Még az is megkapó, hogy a cím megegyezik a Sirály-béli Trigorin kulcsfontosságú regényének címével. Az viszont végzetes hiba, hogy az átfordítás csak a felszínt érintette: a darab filozófiájával nem tudott mit kezdeni a film alkotója, Christian Camargo, így inkább teljességgel kihagyta azt; legfeljebb a családi kapcsolatok kudarcait kísérelte meg ábrázolni. Az eredmény egy tanítani valóan üres indie dramedy.

ejjelek_es_nappalokAz Éjjelek és nappalok csupa súlytalan figurát sorakoztat fel, akiknek sorsa így teljességgel közömbös. Néha még ahhoz is jelentéktelenek, hogy nevetségesek legyenek; szenvedésük pedig minden esetben átélhetetlen, hamis. Most tekintsünk el attól, hogy Trepljov-Eric a filmben új utakat kereső, heves művész helyett militáns mitugrász, Nyina-Eva pedig törékeny színésznő helyett szőke trampli (sokkal inkább el tudtam volna képzelni ebben a szerepben a Mása-Alexet játszó Katie Holmest); túlléphetünk azon is, hogy sirály helyett a nagy amerikai jelkép, a fehér fejű rétisas kap kulcsszerepet, persze javíthatatlanul optimista felfogásban, kicsit összemosva a szimbólumot A vadkacsáéval. A legfájóbb, hogy hiányzik a darab veleje, azaz a művészet lényegére és lehetőségeire (lehetetlenségére) rákérdezés. Míg a Sirály szereplői hangsúlyozottan sikeres vagy sikertelen művészek, a filmben néha el is feledkezünk erről a jellemzőjükről. Ugyancsak hiányzik a filmben a darab melankolikus hátterét adó szerelmi háromszögek többsége is.

ejjelek_es_nappalok_3A peremlét értelmetlenségének keserű felismerése így elmarad; ehelyett zavarba ejtően ügyetlen, ostoba párbeszédek és kínos megszólalások követik egymást; a film minden tragédiát elbagatellizál, a papírfigurák elvágyódását profanizálja. Míg a színmű végén Trepljov öngyilkossága elemi erővel hat, Eric esetében alig várjuk, hogy meghúzza a ravaszt – de még a befejezést sem sikerült tisztességesen összeraknia Christian Camargónak; nem bírta ki, hogy ne változtassa meg az ismerős felállást. Ilyen kicsavart formában viszont teljesen értelmét veszti a vég; a tragédia lehetőségének írmagját is kiirtja belőle a rendező. Camargo ambiciózus művész, korábban színészként tevékenykedett, most viszont Trigorin-Peter szerepe mellett a forgatókönyvet és (életében először) a rendezést is vállalta. Okoljuk egyedül őt ezért a kudarcért, ne a tanácstalanul bohóckodó Ben Whishaw-t, Mark Rylance-t, Jean Renót vagy William Hurtöt.

A lemez

A kiadvány nem tartalmaz bónuszanyagokat.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com