Fókuszban Kritika

Csak elegánsan – Downton Abbey

Egy tökéletes folytatás: a Downton Abbey mozifilm mindent visszahoz, amiért a sorozatot imádtuk.

Ugye te se gondoltad, hogy ezt a filmet elszúrhatják? A kishitűség olyan középosztálybeli dolog… A Downton Abbey alkotói tapasztaltak a filmhossznyi forgatókönyvben is, így a sorozat lezárása után négy évvel bemutatott mozifilm voltaképpen egy nagyvászonra készített „karácsonyi speciál” lett: egy széles képarányú, kétórás epizód, ami oly könnyen hozza vissza a sorozat jellemző narratíváit és stílusát, mint ahogy Lady Mary hihetetlen ruhái a ’20-as évek flapper-mégis-arisztokrata kettősségét; még egy angolkomornyik-szívű, zord és mord kritikus sem talál benne kivetnivalót.

Hát még egy rajongó kritikus, aki a feleségével összebújva nézi és neveti és izgulja végig a filmet.

Szívből beleszeretni egy kosztümös szappanoperába? Sose hittem volna. De a Downton Abbey kivételes alkotás a maga remek karaktereivel, meleg humorával és történelmi izgalmaival. „Folyamatos történelmi és társadalmi reflexió” – írtuk a sorozat kritikájában; a hat évad alatt a (túlélő) szereplők a szocialista aktivizmustól a háborús tetteken át az arisztokrácia társadalmi felelősségének újragondolásáig megjárják alaposan a nyomorult kora-huszadik századot és bölcsebbek, szilárdabbak lesznek tőle. Szóval

szappanopera, de a műfaj abszolút csúcsán

– ahol a forgatókönyv eleven embereket teremt.

Tehát nem meglepő, hogy amikor V. György király bejelenti, hogy ellátogat a Crawley családhoz, akkor nemcsak a yorkshire-i hölgyek és urak és személyzet lesznek rettenetesen izgatottak, hanem a tapasztalt néző is, hiszen hat évad alatt ilyen eseményt még sose tapasztaltunk. És a látogatás még annál is több kalamajkával jár, mint hinnénk. Két óra alatt konfliktusok, cselek, mély beszélgetések és alapos meglepetések garmadája zajlik le.

A film persze csakis a sorozat rajongóinak szól. (Eleve Julian Fellowes írta és Michael Engler rendezte; mindketten a sorozat eredeti alkotói; a főbb szereplők is mind visszatértek.) Ismerni kell a karakterek élettörténetét. A miliőt. A régi konfliktusokat. A szerelmeket.

A Downton Abbey film jókedvűen fütyül a kívülállókra.

A plakát is a régi kedves rajongókat szólítja meg: „We’ve been expecting you”, azaz kb. „már vártunk téged”.

Cserébe meleg fogadtatásban lesz részed. Az intrikák mögül a Downton Abbey-ben mindig is kisugárzott a hatalmas szív; állandóan fejlődő karakterek, látványos hibáikkal együtt igenis jó emberek népesítik be. Ehhez kapcsolódik az egyetlen gyakori szemrehányás-féle, ami végigkísérte a sorozatot és most fel-felbukkan a filmről írt korai kritikákban is: miféle mozifilm az, ahol ennyire látványosan nincsenek gonoszok, és mindenki oly rokonszenvesre lett megírva? Mi ez a rózsaszín arisztokrácia?

De hát olyan ritka a jószívű film!

A Downton Abbey nagy erénye – hat évadon és most már egy mozifilmen át –, hogy képes melegszívű maradni a reálisan megalkotott, korhű nézeteket valló, kiegyensúlyozottan történelmi/modern karakterek mellett. A fősodorbeli alkotásokkal szemben, amelyek egyre inkább a morálisan bizonytalan, hangvételben sötét tendenciát mutatják, roppant

jóleső kontrasztot alkot a film eredendő hite az emberekben,

és az erényben, a modorban és legfőképpen a pozitív fejlődésben.

Aztán: hogy mint mozifilmben mire számíts? A kép örömteli módon kihasználja a vásznat; habár érződik rajta a kisképernyős rutin, mégis rögtön az elején egy remek beállítással indul (egy gőzmozdonyról alulról vett, súlyos közelije érzékelteti az események súlyát a nézővel; ez a kép kisképernyőn hatástalan maradt volna – egyébként szélesebb képaránnyal is forgott a film, mint a tévéepizódok). És öröm látni ily nagy méretben a reggeli fényben ragyogó kastélyt is; a zöld tájat és a mesés ruhákat. A fogadások és a báljelenetek is impresszívebbek, mint a tévéképernyőn.

Struktúrájában pedig ugyanazt mutatja, mint a sorozat karácsonyi speciáljai: több egybefonódó történetszál („odalent” és az „emeleten” is), többnyire gyors megoldásokkal és emlékezetesen harapós kis jelenetekkel. A klasszikus mozifilmes hármas felépítés érezhetően hiányzik a forgatókönyvből, ezzel együtt a konkrét filmvégi csúcspont is. És komoly lezárás sincs: könnyen el tudok képzelni még egy és még egy és még egy folytatást. (Amivel a film hű marad a sorozatnak ahhoz a szándékához, hogy a szereplők életét ne mesterséges szakaszokban, hanem folyamatként ábrázolja.)

Végül is a Downton Abbey mozifilm egyetlen dolga az, hogy két órán át újra ott lehessünk a világában; ahhoz az örömhöz képest, amit a film a rajongók számára jelent, kevéssé fontos a mozifilmes kivitelezés minősége. Még ha igaz is, hogy a Downton Abbey film moziban ritkán látható módon szappanoperás, akkor is igaz rá, hogy aki jegyet vált, pontosan ezt akarja látni.

A célközönségnek szóló értékelés 9/10 lenne (nem 10/10, mert voltak ennél jobb epizódok is a sorozatban, például a The London Season és az A Moorland Holiday). De mivel a film a kívülállóknak sokkal kevesebbet ad, az objektív értékelést is lejjebb kell vinni. Ritkaság az ennyire behatárolt célközönségre szabott film – de ritkaság az is, hogy számukra ilyen jóleső, tökéletesen kivitelezett élmény legyen.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..