Kritika

Egy régi, egy új – Dzsungeltúra

Bár az utóbbi években a Disney gyakran melléfogott, most azonban ismét olyan családi filmet készített, amilyenek miatt anno megszerettük a stúdiót. A Dzsungeltúra szerethető és fontos gondolatokat közvetítő darabként könnyen lehet a kedvencünk.

A Dzsungeltúrát a Disneyland 1955-ben megnyitott tematikus látványossága, a világ legveszélyesebb folyóin végighajózó Jungle Cruise ihlette, melynek eredetije a Disney nyolcszoros Oscar-díjas, 1948 és 1960 között készült dokumentumfilmsorozatán, a True-Life Adventures-ön alapult. A részben mókás, részben ismeretterjesztő látványosság nagy kedvenc a látogatók között, de az biztos, hogy sosem volt olyan kalandos, mint Jaume Collet-Serra mozija, ami (bár nem volt túl magasan a léc) az utóbbi évek egyik legjobban sikerült élőszereplős Disney-filmje.

Az elmúlt években a stúdió abból élt, hogy saját történeteit mesélte el újra és újra

– még ha némi csavarral is, mint a Szörnyella esetében –, így igazán üdítő volt egy legalább nyomokban eredeti darabbal találkozni. Persze a panelek és a kötelező Disney elemek most sem maradtak el, de akkor, amikor a kalandfilm olyan ritka, mint a kincs, amiért hősei útra kelnek, a klasszikus műfaj szerelmesei végre őszintén örülhetnek, hogy a Disney egy kerek, látványos és kellően humoros filmmel állt elő.

Ahogy mostanában megszokhattuk az új szerepmodelleket kínáló stúdiótól, a főhős megint egy hölgy – Dr. Lily Houghton (Emily Blunt talán még sosem volt ennyire aranyos) és testvére, McGregor (Jack Whitehall) az Amazonas mélyén egy legendás növényt keres, ami csodálatos gyógyítóképességéről híres. Egy ősi indián nyílhegy vezeti őket egészen Frank Wolff kapitány (a kicsit csípőből dolgozó Dwayne Johnson) hajójáig, egy rozoga bárkáig, amivel útra kelnek, hogy felkutassanak egy a dzsungel mélyén élő fát. Természetesen az értékes szerre mások is igényt tartanak – arra azonban senki nem számít, hogy természetfeletti erők is megmozdulnak a kincs reményében.

A Dzsungeltúra a legklasszikusabb kincskereső filmek koreográfiáját követi,

és olyan remek kalandok nyomában jár, mint a Kincsvadászok, a Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője, az Indiana Jones– vagy szintén a Disney istállójából kikerült A Karib-tenger kalózai- és A nemzet aranya-filmek. Ez utóbbiakkal az egeres stúdió már bizonyította, hogy jól ismeri a tökéletes kaland receptjét, és hogy képes az izgalmat és a humort olyan arányban vegyíteni, ami miatt ezeket a filmeket az ember hajlandó sokadjára is újranézni.

Az alkotók szemérmetlenül használják a műfaj összes kliséjét: előkerül az időről-időre megelevenedő, titokzatos térkép, a hősök garantáltan a veszélyesebb utat választják, feltárulnak ősi városok romjai, csapdák és átkok fenyegetnek mindenhonnan, a természet is mindenhol lesben áll, és persze a kalandfilmek legizgalmasabbjai, a trükkös szerkezetek is mozgásba lendülnek. Ezeknek a történeteknek állandó szereplői a konkurens kincskeresők is – e tekintetben sajnos még mindig nem sikerült kilépni a papírmasék világából. Az ismeretlen megismerése, a titkok feltárása, a félelmekkel való szembenézés valamennyi kalandfilm közös toposzai, amit most a Dzsungeltúra az elmúlás kérdéseivel kiegészítve körbe is jár.

Jungle Cruise | Disney Movies | Singapore

A Dzsungeltúra több ponton mutat hasonlóságokat az Avatarral is, bár az ott megpendített környezetvédelmi felhangok ezúttal az emberjogi kérdéseknek adnak helyet. A nyolcfősre dagadt írógárda – amiből talán az olyan erős címeket, mint a Logan – Farkas, az Alien: Covenant, vagy a Szárnyas fejvadász 2049, felmutató Michael Greent érdemes kiemelni – a történetet jó érzékkel a huszadik század elejére helyezték, ami éppen emiatt nemcsak egy stilisztikai időutazásra kínál remek lehetőséget, de a nők és a melegek szabadságjogai melletti sarkosabb kiállításra is módot biztosít. Lily egy a kor sok tanult, az akadémián mégis hangtalan női egyikének, akin keresztül az alkotók felhívhatják a női egyenjogúság különböző aspektusaira a figyelmet:

a nők tanuláshoz, önrendelkezéshez, sőt az előírások nélküli öltözködéshez való joga még ma sem mindenhol egyértelműek a világon.

Legalább ennyire fontos az üzenete McGregor karakterének. Sajnos a közhelyesnél is közhelyesebben ábrázolt meleg férfi egy a Disney történetében mérföldkőnek számító pár mondatban a szabad szerelemhez való jogra hívja fel a figyelmet. Az élet furcsa fintora, hogy miközben egy olyan konzervatív, családi értékeket valló stúdió, mint a Disney a második meleg karakterével (az első A szépség és a szörnyeteg élőszereplős változatában tűnt fel) már nemcsak jelzésértékűen, hanem expicit módon is állást foglal a kérdésben (ráadásul mindezt teszi egy olyan országban, ahol nézők talán már rég meghaladottnak érzik a témát), idehaza az LMBTQ közösség tagjainak jogait komoly sérülések érik…

Na, de térjünk vissza a mókához – mert bizony a Dzsungeltúra abban nem szűkölködik. Jaume Collet-Serra talán meglepő választásnak tűnt a rendezői székben, de a direktor úgy tűnik, nagyon jól megtanulta Liam Neesonnal közös négy kalandjában, hogyan kell feszes és izgalmas akciókat levezényelni. Sok-sok old school bunyó, remekül koreografált üldözések és jó ütemben elhelyezett poénok tartják fent a film ritmusát mindvégig. Az alkotók mindent alárendelnek a tökéletes látványnak – az egyetlen bibi, hogy ezen a téren is vannak újrahasznosított elemek.

Vannak azonban szívderítő meglepetések is:

az őserdőben ragadt hisztis kiasszony archetípusát egy a férfi főszereplőnek maximálisan partneréül szolgáló, talpraesett és kezdeményező női karakter váltotta például, de a történet szintjén is kapunk egy meglepő fordulatot. A látványtervezők az utóbbi években a Disney-filmekre jellemző (és a bennem élő kislánynak igencsak imponáló) túlszaturált, vibrálóan színes képi világot hozzák, és a zenék terén is érkezik pár szellemes geg. Vannak tehát örömforrások bőségesen ezen a túrán, és amíg minden ismerős fordulatra, kaland- és látványelemre jut egy kisebb-nagyobb meglepetés is, én úgy érzem, a műfaj szerelmesei minden panel ellenére is boldogan térhetnek majd haza.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés