Kritika

Kíméletlen leszámolások, kifejtetlen konfliktusok – Earth and Blood

A Netflixen megjelent akciófilm, a Fűrészpor és vér (Earth and Blood / La terre et le sang) egy szomorú paradoxon. Egyszerre kellemes meglepetés, és keserű csalódás.

Julien Leclercq legújabb – Netflixen debütáló rendezése – olyan, mint egy tehetséges, de baromi lusta tanuló házi feladata. Ha tanult/készült volna, akkor simán meglenne az ötös, de sajnos ő megelégszik a gyenge hármassal is.

Miután gyógyíthatatlan rákkal diagnosztizálják, Said (Sami Bouajila) elkezdi tisztán látni életének hiábavalóságát. Kudarcot vallott, mint apa, amikor nem engedte el a lányát az általa vágyott művészeti iskolába, és kudarcot vallott, mint munkáltató és üzletember is. Az apósától örökölt fűrésztelep ugyanis már jó ideje veszteségesen üzemel, ő pedig eljutott arra a pontra, hogy képtelen tovább finanszírozni a vállalkozását. Ám, az igazán komoly gondjai csak az után következnek, miután kiderül, hogy az egyik alkalmazottja (Samy Seghir) egy táskányi lopott drogot rejtett el a telepen. Az anyag „jogos” és korántsem törvénytisztelő tulajdonosa (Eriq Ebouaney) pedig már úton van, hogy visszaszerezze azt.

Az Earth and Blood egy hetvenes éveket idézően szikár, komor és erőszakos bűnfilm.

A nyolcvanpercnyi játékidő legnagyobb részét egy meglehetősen feszült leszámolás képezi, melyben Said John Rambo utolsó csatájához hasonlóan – de annál jóval valósághűbben – száll szembe a telepet megtámadó gengszterekkel. Noha a végeredmény viszonylag kiszámítható, Leclercq egészen jól ért a feszültségkeltéshez és a hangulatteremtéshez. Az erőviszonyok folyamatos variálásával pedig ügyesen fokozza az izgalmakat a fináléig.

A film realisztikus és kíméletlen világa, ahol minden hiba halálos, és ahol minden halál kiábrándítóan kisszerű és nyomorúságos, üdítően hiánypótlónak érződik. Ellenben a hasonszőrű kortárs alkotások többségével az Earth and Blood akciói nincsenek túlstilizálva, de nem is dagonyáznak mértéktelenül a szélrózsa minden irányába kifröccsenő emberi belsőségek tengerében. Leclercq végig megmarad a viszonylagos realista, kisszerű, de annál fájdalmasabb erőszakábrázolásnál.

Amilyen szikárra szabja az atmoszférát, pontosan olyan szikárak a szemben álló feleket játszó színészek is.  Bouajila szúrós tekintetében egy Clint Eastwood veszett el. Hiába kap tragikus hátteret, a szótlan, ám magabiztos és tettre kész karaktert nem a forgatókönyv, hanem sokkal inkább Bouajila alakítása tölti meg élettel. Hasonlóan igaz ez a főgengsztert alakító Eriq Ebouaney-el is. Bár az antagonista karakteréről meglehetősen keveset tudunk meg, Ebouaney jelenléte olyan félelmetes, hogy nem is vágyunk arra, hogy közelebbi ismertségbe kerüljünk vele.

Ám éppen a gondosan felépített atmoszféra és a karizmatikus színészek miatt lesz kiábrándító, amikor észrevesszük, hogy az egész mögül hiányzik az érdemi tartalom.

A nagyobb probléma nem is az, hogy a film egynéhány fordulata már-már érthetetlenül elnagyolt, hanem hogy a főhőseink motivációi kifejezetten alulírtak. Pedig nem sok kellett volna ahhoz, hogy az Earth and Blood egy minden igényt kielégítő, tökös akció-thriller legyen. Csupán annyi, hogy a főszereplőnek valamivel nagyobb célja legyen annál, hogy túl akar élni, és meg akarja védeni a lányát.

Az expozíció elindít vele kapcsolatban több szálat – mint a halálos betegség, és hogy úgy dönt eladja a telepet – amik aztán a fináléra totálisan befejezetlenül maradnak. Ugyanennyi jelentősége van annak is, hogy Said lánya történetesen süketnéma. Leclercq ezt csupán egyetlen egy alkalommal használja a feszültségkeltés forrásaként.

Igaz, a francia akciófilmek újabb reneszánszát elindító Elrabolva főhősének is csupán annyi a célja, hogy megmentse a lányát.

Ám míg Pierre Morel filmje arról szól, miként szerzi vissza egy apa (képletesen és gyakorlatban is) a tőle elidegenedett lányát, addig Leclercq nem ilyen tiszta alapokról indít a lánya jövője miatt aggódó és morális ingoványba került apával. Bár abszolút érthető, hogy Said és lánya túl akarják élni a gengszterek támadását, csak éppen a film arra felejti el megadni a választ, hogy mi történik, ha ez sikerül nekik. Hogy a túlélésük számomra, mint nézőnek miért kéne fontosnak lennie? Miért számít az, hogy Said legyőzi-e a gengsztereket, ha úgy is halálos beteg?

Saidhoz és lányához hasonlóan a drogot a telepre csempésző Yanis története is elakad valahol félúton. Pedig Leclercq írótársaival neki is ad egy izgalmas háttértörténetet (a drogot a testvére bízza rá, hogy abból kezdjenek új életet), de végül ennek a sztorinak sincs érdemi, egyértelmű kifutása. Így az a nagyon fura helyzet áll fent, hogy a film egyetlen aktív cselekvője, aki tiszta motivációval bír, az a főgonosz.

Jóllehet nem szükséges, hogy minden film mereven ragaszkodjon a műfaji szabályokhoz. Sőt kifejezetten izgalmas lehet, ha olykor megkeverik, felborítják azokat (lásd: Nem vénnek való vidék). Csak, hogy az Earth and Blood kapcsán nem az érződik, hogy a szabályok áthágásával, a bevett műfaji szokások kifordításával szeretne történetet mesélni, hanem hogy Leclercq-nak igazából fogalma sem volt róla, hogy miről akarna mesélni. Közben pedig a fesztiválfilmeket idéző tempójával, és

komor – gyakorlatilag teljesen humormentes – hangulatával azt az érzést kelti, hogy ez egy komoly történet.

Bedob egy rakás érdekesnek ígérkező elemet, majd teljesen elhanyagolja őket. Így végül sajnos a remek, karcos atmoszféra, a feszült akciók és a jó színészek sem képesek teljesen ellensúlyozni a kiszámítható cselekményt és a tiszta motivációk, illetve kielégítő karakterívek hiányát. Ennek köszönhetően épp annyi ideig fogunk emlékezni erre a filmre, amíg végignézzük.

Avatar

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya