Kritika

Inkább aludj! – Ébrenlét

Érdekes felütésű, misztikus thriller érkezett a Netflixre, de míg az Ébrenlét főszereplői épp az elalvásért küzdenek, a nézőnek minden erejére szüksége lesz, hogy elkerülje azt.

Az új Madarak a dobozban-ként is próbálják népszerűsíteni az Ébrenlétet, de a hasonlóság valójában csak a történtet felszínén fedezhető fel, minőségben semmiképp. Váratlanul és érthetetlen okból megszűnik az elektromosság az egész Földön, s ezzel együtt az emberek alvási képessége is. Az ex-katona Jill (Gina Rodriguez), jelenleg mellékesen lopott altatókkal kereskedő biztonsági őr, próbálja életben tartani kamasz fiát, Noaht (Lucius Hoyos) és kislányát, Matildát (Ariana Greenblatt), aki valamilyen szintén érthetetlen okból (továbbiakban é.o.) képes aludni. Ennek é.o. széles körben híre megy, és mindenki őt akarja felhasználni a megoldás megtalálására: fanatikus hívők és kutatók egyaránt. É.o. a kialvatlanság okozta tünetek felgyorsítva jelentkeznek az embereknél, ezért minél hamarabb meg kellene találni a gyógymódot.

A Jill főnöke (Jennifer Jason Leigh) által vezetett, é.o. elektromos hálózattal rendelkező kutatóbázison is ezzel próbálkoznak, egy másik é.o. aludni képes, idős hölgyön kísérletezve. Ide próbál meg eljutni a trió, miközben Jill még megpróbálja átadni az összes túléléshez szükséges tudását is a lányának. A napokig tartó út – amit é.o. simán kibírnak az elvileg már rég hallucinációs és mozgászavaros fázisban lévő szereplők – végén pedig csak még több nehézség vár rájuk.

Mielőtt megpróbálnék a mélyére ásni a dolgoknak, hadd szögezzem le:

őszinte tisztelettel és csodálattal adózom ennek a forgatókönyvírói lustaságnak,

de még inkább az ebből fakadó kreativitásnak. Miután a film első negyed órájában tisztázzák, hogy jelen esetben nagyjából 24 óra után elvész az emberek logikus, kritikai gondolkodásra való képessége, innentől kezdve az égvilágon semmilyen hülyeséget nem kérhetünk számon a szereplőket illetően. Ez van, mindenki elhülyül, úgyhogy ha nyerni akarsz, akkor csak annyi a dolgod, hogy ezt lassabban tedd, mint a körülötted lévők. A főszereplőink ezt egyébként olyan jól csinálják, hogy még 5-6 nap után (amikor már bőven végstádiumos haldokolni kéne) is van memóriájuk, tudnak többé-kevésbé megfontolt módon viselkedni, mérlegelni… meg úgy általában mozogni.

Szóval az Ébrenlét kis alaphelyzetével kivettek néhány fegyvertényt a kezünkből, de szerencsétlenségükre így még mindig csak a szereplők döntéseit és viselkedését illető kritikákat úszták meg. A film világán belüli egyéb következetlenségekre és é.o. történő eseményekre ez még nem mentség, már pedig ezekből is legalább ugyanannyi van. Mintha a forgatókönyv írói a misztikus háttérsztori által feljogosítva érezték volna magukat, hogy teljesen random idejű és jelentőségű eseményeket mutassanak meg. Ha valami fontosabb, ezért alaposabb kidolgozást igénylő történés volt soron, azt néha egyszerűen átugrották,

hátha addigra a néző is elveszíti a kritikus gondolkodását.

Így történhetett meg, hogy az esemény bekövetkezte után kimarad például, hogy a főszereplők maguk hogyan jönnek rá, nem képesek aludni. Miként eszmél rá a társadalom a helyzet súlyosságára? Ha sehol nincs áram, hogyan lesz végül mégis bizonyos helyeken? Miért csak az egyre karikásodó szemekben és lassuló beszédben nyilvánul meg az alvásmegvonás? Miért nem látunk kb. senkit, aki végül bele is hal a dologba? És még legalább oldalakig lehetne sorolni, hogy mi mindenre nem adnak választ, de a legrosszabb az összes közül talán az, hogy az alapvető „Mi történt?” kérdést is letudják egy „talán egy napkitörés” mondattal.

Persze mivel az Ébrenlét szereplői egyre kevésbé tudnak gondolkozni, egyre bántóbb is lenne, ha mégis megvilágosodnának hirtelen. Nem könnyíti meg a néző helyzetét a színészek irritáló játéka – ami leginkább abban merül ki, hogy egyre bambábban néznek –, illetve a történet végtelenül nevetséges lezárása sem.

Az Ébrenlét egyik legnagyobb erénye a valóban feszültségkeltő zene, ami ideig-óráig elfeledteti, hogy valójában nincs itt semmi látnivaló. Ami pedig mégis van, az kaotikus és gagyi összelopkodása korábban már látott jeleneteknek, például – történetben is visszaköszönő – Az ember gyermeke ikonikus autós képsorainak.

A pozitívumok oszlop másik, s talán utolsó tétele, hogy néha egész jókat lehet rajta nevetni, kár, hogy olyankor, amikor közel sem biztos, hogy ez volt az alkotók szándéka.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.