Kritika

Már megint egy dilis Agatha Christie-paródia – Ecc, pecc, ki lehetsz?

Megment egy filmet a közhelyességtől az, ha folyamatosan rámutat saját közhelyességére? Ezért a válaszért nem kell annyit nyomozni, mint az Ecc, pecc, ki lehetsz? gyilkosa után. 


Hirdetés

Az Ecc, pecc, ki lehetsz? (See How They Run) nyitányában egy arrogáns filmrendező arról értekezik, hogy mennyire elcsépeltek már az úgynevezett „whodunit” azaz „ki tette?” krimik, amik mindig a később áldozattá vagy gyanúsítottá váló szereplők bemutatásával kezdődnek, a legkevésbé szimpatikus karakter rejtélyes halálával folytatódnak, majd végül a nyomozó által összehívott társaság előtti nagy leleplezéssel záródnak. Mondja ezt az ‘50-es évek elején, amikor Agatha Christie Egérfogó című darabja éppen a 100. előadását ünnepli a West Enden. A darab azóta is állandóan műsoron van Londonban (csak a COVID-bezárások okoztak egy kényszerszünetet), a whodunit műfaj pedig újdonsült népszerűségnek örvend Hollywoodban is. 

Minden idők egyik legnagyobb példányszámban értékesített írója, Agatha Christie neve egybeforrt a krimi műfajával. Az utóbbi években pedig egyre több film kapcsán került elő a neve, és nemcsak Kenneth Branagh adaptációinál, hanem az olyan, az írónő öröksége előtt humoros műfajmegújítással tisztelgő alkotásoknál is, mint a Tőrbe ejtve vagy a Gyilkos a házban. Miközben a klasszikus krimi bizonyította időtállóságát, a 2010-es évek közepétől a valós bűneseteket feldolgozó true crime vált domináns műfajjá a streamingpiacon. Így papíron tökéletes időzítéssel érkezett a mindkét jelenségre reflektáló Ecc, pecc, ki lehetsz?, csakhogy

Tom George filmje inkább csak meglovagolja a trendet, ahelyett, hogy gazdagítaná azt. 

Az Ecc, pecc, ki lehetsz? nem rejti véka alá a Christie-től nyert inspirációt, olyannyira, hogy a központi bűntény is az írónő legsikeresebb színdarabja köré épül. Az örökbefogadó szüleik által súlyosan bántalmazott testvérpár valós története által ihletett Egérfogót 1952-ben mutatták be, és az írónő azzal a feltétellel adta el a filmes jogokat, hogy csak akkor lehet elkészíteni az adaptációt, ha már legalább hat hónapja lekerült a West End színpadáról a darab. Ami a mai napig nem történt meg. 

A több évtizedes sikerszériáról azonban mit sem sejt az Ecc, pecc, ki lehetsz? egyik főszereplője, a filmproducer John Woolf (Reece Shearsmith), aki megnyer egy nagymenő és nehéz természetű amerikai filmrendezőt  (Adrien Brody) a hollywoodi verzió elkészítésére. Az Egérfogót sablonosnak és unalmasnak tartó direktornak nagy tervei vannak az alapanyagtól erősen eltérő adaptációra vonatkozóan, de vízióját sosem valósíthatja meg, ugyanis a jubileumi ünneplés során meggyilkolják. Az életunt és idült alkoholista Stoppard felügyelő (Sam Rockwell) nyakába kapja mentoráltként az újonc Stalker rendőrnőt (Saoirse Ronan), a furcsa páros pedig hamar rádöbben a nyomozás során, hogy a színházi társulattól a filmesekig mindenkinek volt indítéka.

Tom George rendező és a forgatókönyvet jegyző Mark Chappell mindketten a brit tévé világából érkezve készítették el első nagyjátékfilmjüket. Nem az Ecc, pecc, ki lehetsz? az első komédia, ami az Egérfogóból kiindulva parodizálja a műfaji konvcenciókat: Tom Stoppard (Rosencrantz és Guildenstern halott) 1968-as The Real Inspector Hound című egyfelvonásos darabjában két színikritikus az általuk nézett whodunit eseményeivel párhuzamos gyilkossági ügybe keverednek. Az Ecc, pecc, ki lehetsz? hasonló koncepcióra épít, de

a whodunit konvenciók kifigurázását a lehető legközhelyesebben teszi. 

Az angol szakirodalom „lampshading”-nek hívja azt a forgatókönyvi húzást, amikor az írók maguk világítanak rá arra, hogy a történetükben valami túlságosan hihetetlen vagy éppen túl kiszámítható – ezzel kvázi kikacsintva a nézőre, hogy ők is tisztában vannak a fejünkben esetlegesen megfogalmazódó kritikával, és pontosan tudják, mit csinálnak. A posztmodern filmben különösen népszerű írói technikával ötletesen lehet megcsavarni az elvárt műfai konvenciókat, azonban a lampshadingnek elterjedt egy lustább formája is, ami gyakorlatilag csak arról szól, hogy az írók felmentik magukat a béna vagy ötlettelen forgatókönyvi megoldásaik alól. Az  Ecc, pecc, ki lehetsz? lampshadingek végtelen sorát vonultatja fel, többnyire a lusta fajtából. 

Miközben az alkotók már-már lesajnálóan beszélnek Christie krimijeinek jellemzőiről, nem számolnak azzal, hogy az önreflexió és a műfaji szubverzió mára már hasonlóan elcsépeltté vált. Shane Black 2005-ös Durr, durr és csókja idején még formabontó volt egy olyan narrátort használni, aki cinikusan magyaráz a közönségnek a ponyva film-noirokról, miközben végignézünk egy ponyva film-noirt, de egy poszt-Deadpool világban ez még önmagában elég kevés. Az külön hátrány, hogy az Egérfogó sztorijára erősen építő film szándékosan nem lövi le az Egérfogó történetét a moziközönség előtt, a spoilerezés elkerülésével viszont nagy hátrányt szenved a film, mivel egyrészt az átlagnéző számára elveszik rengeteg párhuzam, másrészt a darabhoz szorosan kapcsolódó rejtély megfejtése sem tud nagyot ütni. 

A metahumorral Shane Blackre, a vizuális kompozícióival és bohókás szereplőgárdával Wes Andersonra, a krimiszubverzióval pedig Rian Johnsonra hajazó film csak gyenge utánzatnak elegendő,

és ahhoz képest, hogy mennyire ismeri a Christie-féle krimit, nem tud egy igazán izgalmas nyomozást felépíteni. Sam Rockwell a démonjai elől alkoholba menekülő nyomozóként egy két lábon járó közhely, néha teljesen elvetemült slapstick komédiázással – az egyik jelenetben úgy tüsszent, mintha egy vidéki színház bohózatában lenne éppen –, Saoirse Ronan viszont egyértelműen a film legnagyobb fegyvere. Minden pillanatából kihozza a maximumot, és sokkal több humort kapunk az őszinte naivitásától, mint a szarkasztikus poénoktól. A feltörekvő sztároktól a komikus veteránokig számos remek színészt felvonultató mellékszereplő-gárda kvalitásai viszont kihasználatlanul maradnak.

Az Ecc, pecc, ki lehetsz? egyedüli érdekes műfaji reflexiója, hogy megfogalmaz a napjaink true crime őrületében különösen aktuális kritikát a bűnügyi sztorik áldozatainak művészi célú kizsákmányolásáról, de ebbe se áll bele igazán, a mindent beborító többcentis iróniaréteg pedig ellehetetleníti a valódi drámát. Az ötlettelenségen előszeretettel élcelődő film valószínűleg sokkal jobban működhetett volna egy őszinte whodunit krimiként, mint kisujjeltartós paródiaként.

Az Ecc, pecc, ki lehetsz?-t a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. Mozipremier: 2022. szeptember 29.

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben és az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2019-ben. Több portálra és nyomtatott újságba is ír kritikákat, elemzéseket. A Filmtekercs.hu szerkesztőcsapatának tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!