Kritika

A sötétség mélyén – Egy apa harca az igazságért

India furcsa időkapuja a világnak. A XXI. század technikai vívmányai, mint például a mobiltelefon képesek beszivárogni, de a társadalmi változások csak alig-alig repedeztetik az összezáró közösségek falait. Az ország szívében mégis akadt egy falu, ahol egy apa nekiment a társadalmi normáknak és harcolni kezdett a lányáért és az igazságért az Egy apa harca az igazságért (To Kill a Tiger) című Oscar-jelölt dokumentumfilmben.

2017, Egyesült Államok. Elindul a #metoo mozgalom, melynek célja, hogy a korábban szexuális zaklatás áldozatává vált nők merjék a nyilvánosság elé tárni történetüket, ezzel segítve a világ összes bántalmazott nőjét ugyanezt cselekedni, hogy a bűnösök megkapják büntetésüket. Ugyanebben az évben Indiában – ahol a statisztikák szerint még napjainkban is húszpercenként erőszakolnak meg egy nőt – Ranjit lánya csoportos erőszak áldozata lesz mindössze tizenhárom évesen.

India minden évben szerepel a Thomson Reuters Alapítvány összesítése alapján azon a listán, mely összegyűjti, mely országokban a legnehezebb nőnek lenni. A nemi erőszakokat ugyan jelentik a hatóságoknak (Új-Delhiben negyedóránként egyet), de ezeknek mindössze töredékében születik elmarasztaló ítélet, több nőt kergetve ezzel öngyilkosságba. Hiszen a társadalom megítélése szerint ezek a nők szégyenbe kerülnek,

gyakorlatilag kiveti őket magából a saját közösségük, főleg akkor, ha szót mernek emelni a bántalmazó ellen.

A BBC 2015-ben már készített egy dokumentumfilmet az indiai nők helyzetéről India’s Daughter címmel, melyben egy 2012-es, halállal végződő tömeges nemi erőszakot dolgoztak fel. Most pedig a 2022-ben kiadott, de egyébként 2017-ben zajló eseményeket bemutató Egy apa harca az igazságért című dokumentumfilmet tekinthetjük meg a Netflix kínálatában, mely ismét górcső alá veszi a nemi erőszak áldozatává váló nők és gyermekek esélyeit a bíróságon. Amikor ugyanis a ma már húsz éves lányt megerőszakolták, édesapja nem tudta elviselni a tehetetlenséget és addig példa nélküli módon jogi útra vitte az ügyet.

Az, hogy a nők megpróbálják valamilyen úton módon feljelenteni a támadójukat nem példátlan, de az, hogy ezt egy férfi tegye meg, már az. Főleg egy falusi közegben, ahol még mindig a falutanács a „legfelsőbb bíróság”, és az efféle ügyek egy legyintéssel úgy végződnek, hogy az áldozat menjen hozzá a támadójához, hiszen ha elvesztette becsületét, más már úgysem akar majd rá igényt tartani.

Ez a falvak belső működése, e mikrotársadalmak törvényszerűsége, ahol a nő még mindig tulajdon, és ahol bár törvény tiltja, mégis hallgatólagos beleegyezéssel művelik a nemszelektív abortuszt.

Egy ilyen világban indul neki az igazságért való küzdelemnek a farmer Ranjit, hogy felemelt fejjel tudjon majd végigmenni az utcán, ha az egésznek vége lesz.

Az Egy apa harca az igazságért megmutatja nekünk egy indiai falu működését, amit olyan mélyen irányít a patriarchális ideológia, hogy az idősebb nők is az erőszaktevőket védik, a férfiakban pedig fel sem merül, hogy ne az áldozatot hibáztassák. Ranjit számára egyetlen megoldás az igazságszolgáltatásra, ha nem enged a hagyományoknak és perre viszi az ügyet. Ezt az emberi, lelki és jogi harcot követhetjük nyomon az Indiában született, de ma Kanadában élő rendezőnő, Nisha Pahuja filmjében. E filmnek nem csak amiatt kellett elkészülnie, hogy a fejlett világ szembesülhessen India mélyebb valójával, de amiatt is, hogy e küzdelemnek nyoma legyen, hogy ezt a tettet most ne lehessen eltussolni. 

Felmerül azonban a  kérdés, ahogyan ezt a férfinek neki is szegezi egy ismerőse, meg lehet-e egyedül ölni egy tigrist?

De mi hát a tigris? Maga az ideológia, az áldozathibáztatás, a kollektív szembecsukás vagy csak nagyon gyakorlati módon a bűnt követő bűnhődés elérése? Ezek mind mind lehetnének külön jelentésrétegei e megrázó dokumentumfilmnek, Pahuja azonban nem akar mélyebbre menni, és ezzel feltérképezni azt, hogyan válhat a nemi erőszak azzá, ami Indiában. Egy kiprovokált tetté, valamivé, ami miatt a nő becsületén folt esik, valamivé, amit el kell szenvedni, mert a nők társadalmi helyzetének szükségessé vált velejárója. A film nem ássa bele magát ennek a kívülről nézve felfoghatatlan szenvtelenségnek az okaiba, nem akar mást, mint eszköz lenni. Elvinni ennek az esetnek a hírét, hogy pozitív propaganda lehessen ezzel a küzdelemmel kapcsolatban. Nem véletlen hát, hogy a falu egyre dühösebb, ahogy haladunk előre a rögzített felvételekben, hiszen egyre inkább behatolunk az eddig csak a közösség tagjai által ismert szabályrendszerekbe.

Erről bizonyos értelemben eszünkbe juthat Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregénye, ahol a társadalom belső rendjét fenntartó igazságtalanságokat, és immorális cselekedeteket kívülről felszámolni igyekvő európai nézőpont szükségszerűen elbukik egy ősi kulturális beidegződés miatt.

A Netflix dokumentumfilmjében is sokszor elhangzik, hogy mind az apa harca, mind pedig a lány vallomástétele bátor tett, de mi e bátorság valódi jelentése. A fájdalom ellenére az eseményekkel való újbóli szembenézés, ahogyan mi nyugati nézőpontból gondolhatjuk, vagy épp a faluval való szembeszállás, tekintet nélkül a közösségre tett hatásaira? Mert az Egy apa harca az igazságért ebben igyekszik állást foglalni.

Megmutatja, mi vár arra, aki a közösség akaratával szembe szegülve próbál egy más igazságot képviselni.

Ebből a szempontból a falu idős asszonyainak álláspontja, akik az erőszaktevők és azok családjainak szempontjait tartják szem előtt, kifejezetten érdekes, hiszen megmutatja, milyen mélyen képes az egyén integrálni a kulturális szokásokat, hagyományokat, társadalmi ideológiákat.

A jó és a rossz megítélése, vagyis ami kívülről objektív igazságnak tűnik, az belülről nézve lehet éppen igazságtalanság. Innen nézve kimondottan fontos kérdéssé válik, hogy mi lesz a lány családjával a győzelem után, hogyan lehet képviselni e mikroközösségen kívüli többségi igazságot.

Pahuja filmje bemutat néhány megoldási stratégiát és felhívja a figyelmet a harcban résztvevő nemek arányára – egy ilyen társadalmi rendben csak az működik, ha férfiak győznek meg férfiakat, így nem meglepő, hogy a nőjogi aktivisták e nem fiai közül kerülnek ki.

A néző azzal is szembesül, hogy ebben a társadalmi rendben minden megoldási stratégia a mélyen beivódott ideológia mentén alakul ki. Az apa, aki védeni akarja a lányát, önmaga is sajátjává teszi ezt a világnézetet. Kommunikációjában többször megjelenik a szégyenfolt, a családon esett csorba kifejezések. Azért megy a bíróságra, hogy emelt fővel járhasson a faluban, miközben világossá válik, hogy a győzelem után is féltenie kell a családot az erőszaktevők családjainak bosszújától.

Egy dokumentumfilmnek sok célja lehet: leírhat, szenvtelenül bemutathatja tárgyát, de képes az érvelés művészetére is. Láthattuk már többször, nem is olyan régen, hogyan válik a háború borzalma üzenetté (20 nap Mariupolban), vagy a filmkészítés folyamatából hogyan bontakozik ki egy család gyógyító terápiája (Négy nővér). Az, hogy mivé válik, azon múlik, mit emel ki és mit hallgat el. Az Egy apa harca az igazságért világos üzenetet fogalmaz meg (az angol eredeti cím a harc nagyságát, míg a magyar épp ezt az üzenetet emeli ki).

Attól válik propagandává (vagy, ha úgy jobban tetszik, az üzenet médiumává), hogy magát a küzdelmet, a társadalmi akadályokat mutatja be, és nem deríti fel annak okait, társadalmi, kulturális mélységeit, hogy hogyan jut el oda egy közösség, hogy hallgatólagosan szemet hunynak a nemi erőszak felett, majd azzal kívánják – az ő szemszögükből –  a nő becsületén esett foltot orvosolni, hogy hozzáadják az egyik erőszaktevőhöz.

A film dilemmája azonban attól nem oldódik fel, hogy tudjuk a célját.

Hiszen minden egyes képkockájában ott munkálnak a kérdések, hogy az erőszaktevők elítélése megváltoztatja-e a falu saját belső működését. Kiveti-e magából a közösség az erkölcsileg győzedelmeskedő apát, és hogyan élheti a család tovább a mindennapjait? „Nézz körül mindig, ha kilépsz a házból”, hangzik a győzelem után az óvó jó tanács. Történik-e hát tényleges változás? Hogyan változtatható meg egy közösség gondolkodása, ha megváltoztatható egyáltalán?

Pozitívum és propagandaszempontból működőképes, hogy a filmet, még ha kanadai forgalmazásban jelent is meg, indiaiak készítették, így egy belső igényt mutat be a társadalom megváltoztatására. Vélhetőleg ugyanez egy más nemzetiségű stábbal nem működött volna.

A patriarchális társadalmak logikája még ránk, egyenjogúságban felnőtt nemzedékekre is hat, és a nemi erőszak tárgyköre különösen éles indikátora a jelenségnek. Az ezzel kapcsolatos folyamatos kettős mérce a filmművészetnek is megtermékenyítő témája. Mindegyikben megjelenik a nő szégyene mint központi szereplő. De míg a nyugati művészetekben egyre inkább teret kap a női gondolkodás, a feldolgozás és az erőszak pszichológiai vonatkozásai, addig itt a nő szégyene a család szégyene. A lányé, akit így már senki sem akar majd feleségül venni, így a küzdelem az apa küzdelme. Ez jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint bármely női nézőpont. Ranjit érzéseit, félelmeit megismerjük, látjuk, ahogyan felkészül az egyes vallomástételekre, ahogy magára veszi a magabiztosság jelmezét a borbélyon és a szabón keresztül.

Ezzel szemben lányának személyisége vagy karaktere alig jelenik meg

– a külső jegyek (pl. smink, masni a hajba) sokkal erősebben megmutatkoznak, mint a gyerek érzelmei. Mindent mások, főleg férfiak szemüvegén keresztül ismerünk meg róla. Ez részben tudatos védelmi gesztus (a filmben a nevét is megváltoztatták), de ezzel együtt metaforája a rendszernek, amiben a film is készült. Az áldozatról azon kívül, hogy bátor (amit az apja hangoztat) nem sok minden derül ki, leginkább csak áldozat volta, mintha ez határozná meg a létezését ezek után. Ranjit lánya legtöbbször sötét helyeken felvett képeken vagy hátulról látszik, nőisége takarásban. Édesanyja sem kap több teret, talán egyetlen nyilatkozata van az egész film alatt, bár legtöbbször ott van férje mellett, mint valami kiegészítő. Ranjit egyértelműen aktív, míg lánya és felesége passzív karakter.  Mindössze a vallomástétel napján látjuk e tizenhárom éves lányt úgy, ahogyan egyébként kellene, felszegett fejjel, szép ruhában, kisminkelve.

A film sokkal inkább szól az apa becsületéről és a felszegett fejért folytatott harcáról, mint a lány érzéseiről.

Nagyjából azt sem tudjuk meg, hogy hogyan érzi magát az események kapcsán, nemhogy azt, hogyan dolgozza fel mindazt, ami vele történt.

Nemi erőszakról szól, de nagyon maszkulin film az Egy apa harca az igazságért. Itt nem a nő lélektana játssza a központi szerepet, hanem a harc. Vizuálisan is a maszkulin nézőpontot képviseli, ahogyan a kamera a nőkre tekint, miközben az utcaképek nagytotáljaiban hemzsegnek az ügyüket intéző férfiak. Pahuja mindeközben nagyon jól játszik a zenével és a képi hangulatokkal. A feszültségkeltés és a bírósági ügyre és a falusiak haragjára felhúzott dramaturgia rendkívül hatásosan működik, együtt izgulunk a forgatócsoporttal és a nőjogi aktivistákkal a győzelemért.

India és az indiai nők helyzete szempontjából fontos film Egy apa harca az igazságért, de sok mindent nem jár körbe, hogy az állásfoglalása még több helyre elérhessen. Megelégszik azzal, hogy Ranjit ügyében válik eszközzé, és csak érintőlegesen, a felszínt kapargatva mutat meg pillanatképeket a mélyebb problémákról. Emiatt a végén kicsit kénytelenül magyarra fordítjuk az indiai közmondást a tigrissel: vajon ebben az esetben csinálhat nyarat az az egyetlen fecske?

Az Egy apa harca az igazságért a Netflix kínálatában látható

Kéri-Keller Szilvia

Kéri-Keller Szilvia magyar-angol szakos bölcsészként végzett az SZTE-n, később pedig vizuális kultúratudományból szerzett diplomát. Cikkei korábban az Apertúrában és Apertúra Magazinban jelentek meg, filmek terén mindenevő, 2023-tól a Filmtekercs tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com