Kritika

Egy bolha balladája – A párizsi mumus

Bibo Bergeron francia rendező első teljes egészében önálló rendezése több, mint egy évszázaddal repít vissza minket a párizsi történelemben. Az 1910-es nagy árvíz kínálta fel a lehetőséget, hogy némi varázslattal és rengeteg kreativitással helyenként borongós, de végső soron vidám animációs filmalkotás születhessen.    

Bibo évekig dolgozott az Angyalok Városában, mégis bemutatkozó alkotásával úgy érezte, vissza kell térnie szülőföldjére. Párizs művészekkel teli zegzugos, ódon, épületei a kabaré sztárjaival, a muzsikusokkal, az amatőr, ám annál lelkesebb filmeseivel és önjelölt, ám annál attraktívabb énekeseivel tökéletes környezetet teremtenek egy 3D-s animációs film számára. A térhatás szépen simul a történet stílusához, a látványosan kidolgozott párizsi utcáktól eltekintve viszont nincsenek igazán hatásos effektek, kétdimenzióban alighanem ugyanezt az élményt kínálja.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A hóbortos, kissé bogaras fuvarozó Raoul és szedett-vedett bajtársa a félénk, de tettre kész és álmodozó mozigépész Emile szándékosan kitervelt „véletlenek” áldozataivá válnak. Az egyik fuvar alkalmával – a megnyerő modorú, albínó nagyorrú-majom utasításai ellenére – beljebb merészkednek egy feltaláló üresen hagyott otthonába, és Raoul kétbalkezes vakmerőségének köszönhetően csakhamar kisebb robbanást idéznek elő. Ekkor keveredik össze a növesztő vegyszer és a szép hang kivonata. A sors itt avatkozik be, és egy bolhából csakhamar, ha nem is egy elefántot, de legalább egy embernagyságú muzsikust csinál. A Francoeur névre keresztelt rovar párizsi rémként induló karrierje sajátos irányt vesz, amikor kiderül róla, hogy színpadra született zenei őstehetség. A megalomán, hataloméhes Maynott felügyelő azonban egész Párizst felforgatja ha kell, hogy elkaphassa a szörnyet, és ezzel dicsőséget szerezzen magának. A barátság, a szerelem és az összetartás végül, mint a legtöbb mesében, itt is győzedelmeskedik az elnyomók felett, és a történet igazi boldog befejezéssel zárul.

Bibo filmje – a rendező múltját tekintve talán nem véletlenül –  konvencionálisabb, mint  Sylvain Chomet 2003-as felejthetetlen Belleville randevúja, de ettől még gyerekek és gyermeki lelkületű felnőttek számára egyaránt szórakoztató időtöltés lehet. A 90 perces hosszúsághoz képest én ugyan hiányoltam a filmből még egy-két „bolha-nótát”, de összességében jól mulattam. Az animációs filmek évről évre sikeresen veszik a tömegszórakoztatás akadályait, és itthon is igen nagy nézőszámra tesznek szert. A film producere Luc Besson volt, aki felismerte, hogy Bibo forgatókönyve meg ér egy nem is annyira olcsó próbát – A párizsi mumus mintegy 25 millió euróból készült. A filmes utalások, a változatos karakterek és a hangulatos, humorral teli képi megoldások – mint mikor az említett majomból termeténél fogva csak a fehér farka látszódik a képkivágáson – összhangban vannak a történettel és valóban élvezhető, egyedi animációt eredményeztek. A Montmartre-i kabaré, a korai mozi – a film elején valódi, archív felvételeket látunk a megáratt Szajnáról és a város elöntött utcáiról –,  a párizsi művészélet még a nehéz időkben sem állt le, sőt a katasztrófális helyzetben egyedül a zene és a tánc nyújtott egy cseppnyi szórakozást a civil lakosságnak. Bibo a komor történelmi eseményeket szerethető humorral és együttérzéssel dolgozta fel, és kerekített belőle egy tanulságos és kedves mítoszt.

A párizsi mumus (Un monstre a Paris / A Monster in Paris)
színes, magyarul beszélő, francia animációs film, 90 perc, 2011

rendező: Bibo Bergeron
forgatókönyvíró: Bibo Bergeron, Stéphane Kazandjian
zeneszerző: Mathieu Chedid
producer: Luc Besson

szereplők:
Vanessa Paradis (Lucille hangja)
Gad Elmaleh (Raoul hangja)
Sébastien Desjours (Emile hangja)
François Cluzet (Maynott hangja)
Mathieu Chedid (Francoeur hangja)
Ludivine Sagnier (Maud hangja)
Julie Ferrier (Madame Carlotta hangja)
Bruno Salomone (Albert hangja)

szinkronhang:
Bánfalvi Eszter (Lucille magyar hangja)
Nagy Ervin (Raoul magyar hangja)
Elek Ferenc (Emile magyar hangja)
Törköly Levente (Maynott magyar hangja)

IMDb

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés