Kritika

Hopkins listája – Egy élet

Az embermentők tevékenysége egy embertelen korszakban nemcsak a történészek, de a filmesek számára is érdekes téma. Az Egy élet című film megható történetet mesél el, ám a megvalósítás elhalványul a műfaj korábbi klasszikusainak tükrében.

A XX. századi történelem sajnos bővelkedik olyan fejezetekben, amikor ember embernek farkasává vált és valamilyen ideológiai nevében akár milliókat is lemészároltak a rendszer kiszolgálói. Mindig akadtak azonban olyanok, akik szembeszálltak a zsarnoksággal és önzetlen módon, életüket kockára téve segítettek embertársaikon. Ezeket a történeteket a filmvásznon is számos alkalommal láthattuk viszont. A Schindler listája, A Perlasca – Egy igaz ember története vagy a Hotel Ruanda mind ilyen hősök tetteit örökíti meg. Az efféle cselekedetek nekünk, nézőknek is rendkívül fontosak, mivel az alapvető igazságérzetünket és az alapvető jóságban való bizalmunkat állítják helyre. Ugyanakkor vitatható az, mennyire lehet pár száz vagy pár ezer ember megmentését több millió áldozat halálával párba állítani és a hősiességet a borzalmak felülírására használni. Stanley Kubrick például a következő szavakkal jellemezte Spielberg rendezését: „A Schindler listája a sikerről szól, a holokauszt viszont a bukásról.”

Aki egy lelket megment az egész világot menti meg” – ez a Talmud-idézet szerepel a Schindler listájában és James Hawes filmjében, az Egy életben is. A ’80-as években egy brit beszélgetős műsorba különleges vendég érkezett Nicholas Winton személyében. A nyolcvanas éveiben járó férfi egykoron brókerként dolgozott, ám a II. világháborút megelőző időszakban 669 csehszlovák zsidó gyermek életét mentette meg egy különleges, menekülteket segítő bizottságot működtetve. Winton azonban még mindig szenved a bűntudattól, ugyanis körülbelül 250 gyermek sorsa ismeretlen előtte.

A múlttal való szembenézés és az események utóélete azonban változást és gyógyírt hoz Winton számára.

A film két idősíkon eleveníti fel Winton életét. Az idős úriembert Anthony Hopkins, a fiatalt Johnny Flynn formálja meg. Rögtön érdemes leszögezni, hogy a párosítás tökéletes és teljesen hihető, hogy ugyanazon férfit láthatunk fél évszázad elteltével. Winton édesanyját Helena Bonham Carter játssza, aki alakításában és karakterében nagyon hasonlít A király beszédében szereplő Erzsébet királyné karakterére. A filmben feltűnik még Jonathan Pryce, aki rövid, de annál fontosabb dialógust folytat Hopkinsszal. A többi karakter csak asszisztál Winton kiteljesedéséhez és egyikőjük jellemrajzát sem ismerjük meg alaposabban. Winton motivációi ugyanakkor nagyon tiszták és egyszerűek. Felmenői közt német zsidók is vannak, ugyanakkor ő már anglikán keresztségben részesült, felnőve pedig agnosztikusnak és szocialistának vallja magát, akit az alapvetői humánum mozgat.

Az Egy élet kifejezetten egyedi történet olyan szempontból, hogy hőse nem a II. világháború és a már teljesen kiteljesedett holokauszt idején száll szembe a zsarnoksággal, mint tette azt Oskar Schindlert. Nicholas Winton 1938-39-ben folytatta tevékenységét, tehát egy olyan időszakban, amikor a nyugati hatalmak inkább csak legyintettek hitleri erőszakra, és a náci rezsim még nem kapcsolódott össze a népirtás fogalmával. Winton viszont kortársait megelőzve ismeri fel, mekkora veszélyt jelent Európa zsidó lakosságára a nemzeti szocialista eszme. Embermentő munkája pedig pont akkor ér véget, amikor másoké (pl. Oskar Schindleré) még kezdetét sem vette.

Ebből adódóan viszont a film nem tudja megmutatni a holokauszt direkt borzalmait,

és a később szerencsétlenül járt áldozatok sorsát is a néző képzeletére bízza, azokat csak elmondás alapján ismerjük meg. A film viszont így nem tud elég feszültséget adagolni az embermentés történetébe és az Egy élet a játékidő legnagyobb részében vontatottá és teljesen érdektelenné válik. A német invázió nyomán kialakult nyomorúságos körülményeket csak felületesen kapirgálja a rendező, pedig a nyomornegyedekben tapasztalható kilátástalanság kellően megalapozhatta volna a film atmoszféráját. A filmnek szomorú aktualitást adhatnak az Ukrajnában és a Közel-Keleten dúló háborúk, melynek áldozatai között szintén rengeteg a kiskorú, így a mozi jelen világunk problémáira is reflektálni igyekszik.

A két idősíkra bontott történet szintén döcögősen működik. A fiatal Winton ugyan szimpatikus, de magában az embermentő tevékenység nem elég érdekes ahhoz, hogy lekösse a figyelmet. Véleményem szerint sokkal jobban működött volna a film, ha a történetet időrendi sorrendben látjuk megelevenedni, valamint az alkotók nagyobb teret adhattak volna a gyermekek történeteinek és sorsának (hasonlóan a Szentjánosbogarak sírja című animéhez), akár Winton szálával párhuzamosan szerkesztve.

Az Egy élet vontatottsága ismét a Schindler listájával szembe állítva érzékeltethető legjobban.

Spielberg filmje olyan, mint egyfajta merülés az emberi sötétségbe, amely szépen fokozatosan tárja fel a mélység horrorisztikus szörnyűségeit, majd végül kiemeli a nézőt a fényre. Az Egy élet viszont csak a felszínről bámul a mélységbe.

Sajnos Winton embermentő munkája és időskori évei unalomba és érdektelenségbe fulladnak. A fiatal brit férfi ténykedését az idős Hopkins felvételi váltják, akit legtöbbször lomtalanítás közben látunk, miközben jól láthatóan nem tudja felejteni az átélteket, ám ez inkább vergődésnek hat. Egészen a megható végkifejletig, ahol az Egy élet mintha húsz percbe sűrítve próbálná kompenzálni mindazt, ami egészen addig kimaradt, az érzelmi bevonzást. A film zárása azért is parádésnak mondható, mert a készítők könnyedén átcsúszhattak volna egy túlzottan szentimentális és prezentációba, amit viszont teljes mértékben sikerült elkerülni.

Oskar Schindlert és Nicholas Wintont alapvetően ugyanaz a teher kísérti: „többet is megmenthettem volna.” Ám míg Spielberg a Schindler listájában fölösleges érzelgésbe fordítja hősének bűntudatát, addig az Egy élet inkább a belső gyászra helyezi a hangsúlyt, amelynek érzelmi kitörése hiteles és jól időzített, amihez Hopkins játéka rengeteget tesz.

Az Egy élet tehát képes lenne új aspektusából megmutatni a holokausztot, ám a forgatókönyv és a rendezés nem adagolja megfelelően a drámát és a feszültséget.

Valószínűleg a szintén holokauszttémájú Érdekvédelmi terület is konkurenciát jelenthet a filmnek, nem is beszélve a nagy elődök árnyékáról. Sajnos vontatott tempója miatt arra sem igazán alkalmas, hogy iskolákban, rendhagyó történelemóra keretében használják szemléltetési eszközként. Az Egy élet talán az idősebb, akcióra és feszültségre kevésbé igényt tartó közönséget foghatja meg, akik jobban el tudnak merülni a történelmi közegben.

Külön érdekesség lehet viszont a film megtekintése után rákeresni a BBC That’s Life című műsorára, melyet a készítők meglehetős pontossággal reprodukáltak.

Az Egy élet talán azt az alapvető vágyunkat hivatott kiszolgálni, hogy a gonosszal szemben mindig megjelennek a fény erői. Egy felemelő történetben lehet részünk, aminek érdemes mélyebben is utánaolvasni, hogy a tanulságokból erőt meríthessünk.

Az Egy élet február 15-től látható a mozikban.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com