Kritika

Egy jó Mel vonzó tud lenni – Az utolsó emberig

azutolsoemberigA franciák a nagyon problémásnak tartott Mel Gibsonra osztották a lánymentő apa szerepét. Nagyon jól tették. Az utolsó emberig kritika.

Tisztességben megőszült, jobb sorsra érdemes színészek újrapozicionálása mindig is óriási kult-potenciált rejtett magában, de mióta Tarantino műveli, kimondottan divatosnak számít az efféle casting. QT legendásan jól választ szereplőket és ő volt az, aki olyan lejtőre került ex-sztárokból csikart ki felejthetetlen alakításokat, mint John Travolta és Kurt Russell. Az utolsó emberig (Blood Father) hasonló mutatványra vállalkozik, és a híres-hírhedt Mel Gibson önironikus átlényegülésének hála, szépen ki is emelkedik a lánymentős tucat-akciók mezőnyéből.

A jó útra tért, egykori elítélt kénytelen újra fegyvert ragadni, mert a szeretett kislányát bűnözők fenyegetik. A film szinopszisát böngészve könnyen az az érzése lehet az embernek, az amerikai forgatókönyvírók megirigyelték az Elrabolva-trilógia sikerét és némileg átfazonírozva ugyan, de megpróbálják újra feltálalni nekünk. E gyanúnkat tovább erősítheti, hogy ezúttal is francia produkcióról van szó és most is egy gall ül a rendezői székben, ám a hasonlóságok szerencsére ennyiben ki is merülnek. Ha be akarjuk tájolni, Jean-François Richet ezt a történetet Liam Neeson akciózása helyett sokkal inkább a Tarantino-univerzum közelébe pozicionálta.

azutolsoemberig2

A poros déli vidék, a white trash élettér és a fém lakókocsi a Kill Bill második részében feltűnő Budd figuráját idézi, de később főgonoszként QT kedvelt színésze, Michael Parks is felbukkan. Az alkotók érezhetően másban is szerették volna követni az ex-tékás filmikon munkásságát, és megpróbáltak lazán kacskaringózó dialógokat, éjfekete poénokat és vadul robbanó erőszakot csempészni a nem túl eredeti történetbe, igen mérsékelt sikerrel. Egyetlen eredeti dolog jött össze nekik, de az nagyon: Mel Gibson kiválasztása.

Rossz döntések, erőszakos megoldások, egy elrontott élet súlya. Nem, most nem Gibson hollywoodi karrierjéről van szó, hanem a főhős múltjáról. Ezek után talán érthető, miért élvezhette annyira az ausztrál származású színész, hogy ennek a barázdált arcú, tetkós ex-bűnözőnek és szerető családapának bőrébe bújhatott. A botrányairól és nehéz természetéről ismert Gibson láthatóan nagy étvággyal és energiával játszik, mégsem tolja túl a szerepét. Rendkívül szórakoztatóan egyensúlyozik a finom önparódia, a könnyed lazaság és a drámaibb súlyok között, miközben végig uralja a filmet. Pont mint a 2012-es Börtönyregény esetében, ez itt bizony egy egyszemélyes show.

https://www.youtube.com/watch?v=XHo0nNroBx4

Ha ő nem lenne, még ez a faék egyszerűségű történet is atomjaira hullana, és semmi nem mentené meg a filmet a középszerűség ragadós mocsarától. Az alkotók hiába próbálkoznak mélységet adni a karaktereknek és a sztorinak, de a különös apa-lánya kapcsolat, a főhős jellemrajza és a megváltás témája sem tudják ellensúlyozni a másodvonal akciófilmjeit idéző megoldásokat. Mindez talán szintén szándékos tarantinoizmus akar lenni, csak épp nem sikerül olyan szórakoztatóra, hangulatosra és feszesre a stílus- és kliséidézgetés, mint a már sokat emlegetett alkotó esetében. Viszont amikor Gibson van a vásznon, nem is fájnak annyira a hiányosságok.

Avatar

Huber Zoltán

Ez a szerző még nem töltötte fel bemutatkozását. Ígérjük, hamarosan pótolja!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés