Kritika

Egy kiadós beszélgetés – A turné vége

Két ember ül egymással szemben/mellett és több mint másfél órán keresztül beszélget – ebben az egy mondatban is össze lehetne foglalni A turné vége sztoriját, ám ennél sokkal több réteggel rendelkezik. Kezdjük ott, hogy ez a hosszúra nyújtott dialógus kifejezetten izgalmas.

Persze könnyű úgy, ha a Rolling Stones újságírója, David Lipsky (Jesse Eisenberg) és egy amerikai kultszerző, David Foster Wallace (Jason Segel) beszélgetését kell hallgatni. A film 1996-ban játszódik: abban az évben amikor DFW megírta második, azóta csak az X generáció Ulysseseként emlegetett regényét, az Infinite Jestet, Lipsky pedig elkíséri a könyv turnéjának utolsó öt napjára, amely során interjút készít vele. A film megtörtént eseményeken alapszik, David Lipsky: Although of Course You End Up Becoming Yourself: A Road Trip with David Foster Wallace című nagy sikerű memoárja szolgáltatta az alapanyagot.

Ennyi a történet és nem több, de nem is kell több: a lebilincselő párbeszédek két résztvevőjét James Ponsoldt rendező (Az élet habzsolva jó, Szárazon) először a klasszikus újságíró-interjúalany felállásból indítja útnak, amely hamar átfordul baráti beszélgetésbe, ám egy-egy kényes ponton az író bezárkózik, és visszalendülünk az alaphelyzetbe. Sőt, időnként az sem világos, hogy ki az interjúalany, és ki az interjúvolt. Ezek a határátlépések fokozzák az elmondottak érdekességét, ám persze a két karakter különleges jelleme nélkül fabatkát sem érnének.

the-end-of-the-tour2

Ott van DFW, egy hirtelen sikeressé vált író, aki nem tud mit kezdeni az őt körülvevő felhajtással, ráadásul haloványan az is kiderül, hogy alkohol és drogproblémák is állnak a háttérben (későbbi depressziójáról és öngyilkosságáról pedig ne is beszéljünk). Ezzel a neurotikus, de mégis rettentően szerethető figurával áll szemben David Lipsky. Az ő karakterében keveredik a munkáját könyörtelenül végző újságíró az irigy, bukott íróval, aki azért mégiscsak felnéz DFW zsenialitására. Mellesleg nem tudunk nem kedvelni egy olyan zsenit, akinek minden vágya, hogy találkozhasson Alanis Morrisettel, család helyett két kutya várja otthon, fejkendőt pedig nem hipszterkedésből hord, hanem mert ebben érzi jól magát.

Mivel az egész film ezen a két emberen áll vagy bukik, egyáltalán nem mellékesek a színészi alakítások. Az aláröhögésben bővelkedő így jártam anyátokkal című sorozat Marshallját is megformáló Jason Segel (Szexvideó, Itt a vége) kiválóan hozza a bizonytalan zsenit, vele szemben viszont nagy kontraszt Jesse Eisenberg (Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Szemfényvesztők 2., BeSZERvezve), aki sokkal tud több lenni, mint Jesse Eisenberg.

Nem véletlen, hogy a film nálunk nem került moziba, hiszen David Foster Wallace hazánkban közel sem örvend akkora népszerűségnek, mint Amerikában. Ha húsz évvel korábban jelenik meg az Infinite Jest magyar fordítása, akkor valószínűleg itthon is legalább olyan népszerű amerikai író lehetne, mint mondjuk Bret Easton Ellis. Talán erre már nem kell sokat várni: a regény magyarul a Jelenkor gondozásában jelenik meg ez év végén, a fordításon pedig Kemény Lili, Kappanyos Ilona és Sipos Balázs dolgozik. Ha valaki addig se bírja, hangolódjon rá a nagy műre A turné végével.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com