Kritika

Lennél a szomszédom? – Egy kivételes barát

kivételes barát tom hanks

Az élet olykor kegyetlen tud lenni velünk, ennek nyomait magunkkal hordjuk mélyen eltemetve. Mister Rogers (Tom Hanks) azonban harminc éven át azt tanította a televízió képernyőin keresztül az amerikai gyerekeknek, hogy az érzelmeinket el kell fogadnunk és meg kell élnünk. Az Egy kivételes barát ugyanezt tanácsolja a felnőtteknek is.

Fred Rogers (avagy Mister Rogers) neve nálunk talán keveset mond, Amerikában azonban nagyon is sokat jelent. Egy gyerekműsor vezetője volt, aki kiválóan értett a zeneszerzéshez és a bábozáshoz, de igazából együttérző kedvességével lopta be magát az amerikaiak szívébe. A Mister Rogers’ Neighborhood 33 éven át volt az amerikai nappalik vendége, amíg 2001-ben be nem fejeződött. Rogers két évvel később halt meg gyomorrákban, egész életét ennek a sorozatnak szentelte. A műsor különlegessége abban rejlett, hogy a kortársakkal (mint a Szezám utca) ellentétben nem csak a gyerekek készségfejlesztését célozta. Mister Rogers beszélt halálról, válásról, erőszakról, minden olyan eseményről és érzésről, amelyek egy gyermeket érinthetnek. Az egyik legfőbb üzenete az volt: ezeket az érzelmeket meg kell élni.

Még J. F. Kennedy meggyilkolásának is szentelt egy részt, mondván az egy egész Amerikát érintő trauma volt.

Mister Rogers nem csupán szerep volt, Fred Rogers magát adta a képernyőn. 1998-ban az Esquire magazin közölt egy ezt megerősítő portrét róla Can You Say … Hero? címmel, Tom Junod tollából, aki azt állította, hogy a Rogersszel való találkozás megváltoztatta az életét. Erre a portréra alapozva rendezte meg Marielle Heller az Egy kivételes barátot (A Beautiful Day in the Neighborhood).

A Micah Fitzerman-Blue és Noah Harpster által írt forgatókönyv persze csak kiindulópontul használja a cikket. A főszereplő újságíró, Lloyd Vogel kitalált szereplő, Mister Rogers-szal való konfliktusáról pedig nehéz eldönteni, mennyi benne a valóság és mennyi a fantázia. Az Egy kivételes barát ugyanis egy meglepő ötlettel játszik el: a végtelenül kedves Mister Rogerst egyfajta antagonistának állítja be, aki alapjaiban forgatja fel az újságíró életét.

Lloyd Vogel (Matthew Rhys) sikeres újságíró, büszke férj és friss apuka. Magánéletére azonban súlyos teherként nehezedik a kapcsolata a saját apjával, amely egy esküvői verekedésben csúcsosodik ki. Vogelt ekkor bízzák meg a Rogers-portré elkészítésével, a cinikus újságíró azonban sokkal többet kap, mint egy gyors interjút Amerika kedvencével: esélyt arra, hogy átértékelje az életét.

Ez így leírva roppant cukormázasnak hangozhat, de a rendező szerencsére nem ebbe az irányba vitte el a filmet.

Mister Rogers karaktere és hatása nem fullad bele a túlzott pátoszba, az üzenet olyan visszafogott eleganciával lesz tanulságos, mint maga Rogers is volt. A film ugyan kiszámítható, de a színészek és a bűbájos történetmesélés elfeledtetik velünk a sablonosságot.

A műsorvezetőt alakító Tom Hanks megérdemelten zsebeli be a jelöléseket a szerepért. Kitűnő volt a casting: a kedves, bájos úriember alakítja a kedves, bájos úriembert. Hanks nem utánozza teljesen Rogerst, csak megidézi manírjait (ahogy bábozik vagy ahogy fényképet készít) és azt a légkört, ami a valóságban is minden bizonnyal körbelengte őt. A bűvköre pedig nem csak a vele interjút készítő újságírót éri el, hanem minket is.

Az Egy kivételes barát erre a bűvkörre koncentrál. Az egész film olyan, mintha csak egy újabb részt látnánk a Mister Rogers’ Neighborhoodból. Felcsendül a főcímzene, besétál a képbe Tom Hanks és a szemünk láttára vedlik át Mister Rogersszé, hogy elmondjon nekünk egy történetet. Egy történetet egy sérült emberről. És tulajdonképpen így ismerkedünk meg Vogellel és a problémáiával. Ahogy halad előre a film, a tévéműsoros keret végig megmarad: ha visszaváltunk az eseményeket elmesélő Rogersre, még a képarány is megváltozik. És ahogy a gyerekműsorban is történt, ha helyszínt váltunk, előbb ötletesen átruccanunk a terepasztalra, ahol apró modellházak jelzik a fontos helyszíneket.

Heller filmjében két világ találkozik, amely a fenti kreatív megoldásokon túl még az olyan részletekben is megnyilvánul, mint például a világítás.

Vogel cinikus, sötét világa és Rogers reflektorokkal bevilágított, színes díszletei látványos kontrasztot alkotnak, de csak azért, hogy idővel a fények átragadjanak az újságíróra is.

A történetben alapvetően semmi új nincs: egy megkínzott lélek megnyugvást keres (még ha tudtán kívül is). Így kezdi meg az útját Vogel, és vele együtt a néző is. Az újságíró folyton kételkedő nézőpontja segít abban, hogy mi magunk is hitetlenek legyünk. Hiszen Mister Rogers, és minden, amit képvisel, annyira meseszerű, hogy egyszerűen nem lehet valódi. Ez teszi igazán erőteljessé azt, amikor elfogadjuk, nem minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Fred Rogers

Mister Rogersre számos jelzőt használnak a film során: hős, példakép, szent, de Heller igyekszik nekünk elmagyarázni, hogy ő sem különb más embereknél. Ez az egyetlen üzenet, aminek átadása nem sikerül teljesen. Annyira Rogers a mozgatórugója a történteknek, hogy nehéz nem afféle isteni beavatkozásként értelmezni a tetteit. Ugyanakkor Tom Hanks kapott néhány jelenetet (mint az utolsó zongorázása), amelyben megérthetjük, olykor Rogers is küzd a saját érzelmeivel.

Matthew Rhys az újságíró szerepében kiválóan testesíti meg a hitetlenkedést, de még jobban azt, hogy mennyire nem vagyunk képesek szembenézni a múltunkkal.

Olyan tünetre hívja fel a figyelmet, amely túlságosan is jelen van a mindennapjainkban. Mindenki számos sebet hordoz magában, sértődéseket és szívfájdalmakat, amelyeket sosem dolgozunk fel, csupán cipeljük magunkban addig, míg visszafordíthatatlan kárt nem okoznak bennünk vagy a kapcsolatainkban. Nem adatik meg mindenkinek, hogy találkozzon személyesen Mister Rogersszel vagy Tom Hanksszel, de talán akad egy ilyen kivételes barát az életünkben, aki mellett merünk önmagunk lenni, minden sérüléssel együtt.

A tanulság megértésében és átélésében a komótosra komponált majdnem két óra segít. Heller hagyja, hogy Vogel és Rogers konfliktusa testet öltsön, és lassan vezeti az újságírót a megoldás felé, amelyet csak egyszer tör meg egy túlságosan szájbarágós, szürreális álomjelenet. A rendező a legutóbbi életrajzi filmjével, az Oscar előszobájáig jutó Megbocsátasz valaha?-val ellentétben egy alapjaiban derűs, felemelő történetet készített, amely nem a személyre, hanem az általa kiváltott hatásra koncentrál. Ez a hatás pedig a sok, gondosan megtervezett apróságnak (köztük Tom Hanks játékának) köszönhetően átragyog a képernyőn is.

Avatar

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya