Na, jó ne áltassuk magunkat, gondoltuk, hogy rossz lesz. A kérdés csak az volt mennyire. Nos, a látottak alapján azt mondanám nagyon, de nem szeretném a fanyalgó, kultúrsznob kritikus benyomását kelteni, ezért ígérem megpróbálom megtalálni a film értékeit. Nehéz lesz.
Hogyha valaki életében kétszer bekapcsolta már a televízióját, akkor vagy valamelyik Bud Spencer-Terrence Hill filmet kapta el, vagy pedig a Chevy Chase fémjelezte Családi vakációt. A tévék rongyosra játszották ezt a mára klasszikussá nemesedő alkotást, amely kiállta az idő próbáját, és több, mint 30 év elteltével is humoros és szívmelengető családi film. A film időtlenségének több oka is van, ám mind közül talán a legfontosabb a rendező és a forgatókönyvíró személye: a filmet az a Harold Ramis dirigálta, akinek rendezőként vagy forgatókönyvíróként olyan humoros, szerethető és végtelenül eredeti vígjátékokat köszönhetünk, mint az Idétlen időkig vagy a Szellemirtók. John Hughes tollából pedig olyan remek családi filmek készültek, mint a Reszkessetek betörők, a Beethoven vagy a Meglógtam a Ferrarival. Ezt a kreativitása csúcsán lévő párost egy csodálatos színészgárda támogatta meg Chevy Chassel az élen, akinek csetléseit-botlásait és folyamatos, bárgyúnak tűnő pozitív hozzáállását sokadik nézésre is képtelenség megunni.
A 2015-ös változattal a legnagyobb probléma az (amellett, hogy teljesen felesleges volt elkészíteni), hogy sem az alkotók, sem pedig a színészek nem képesek olyasmit hozzátenni az eredetihez, ami indokolná a film létjogosultságát. A sztori egy az egyben ugyanaz, mint 1983-ban, a különbség csupán annyi, hogy most nem Clark Griswold és családja próbál eljutni a nyugati part legmenőbb vidámparkjába Walley Worldbe, hanem fia az időközben felnőtté cseperedő Rusty.A Vakáció se nem vicces, se nem szívmelengető, egyetlen olyan jelenete sincs, amit bármikor is újra néznék. Az egyetlen pozitívum, a ’83-as film többszöri megidézése például a zene, vagy néhány klasszikus szcéna átfazonírozása által. Sajnos teljesen egyértelmű, hogy a készítőket nem az eredeti film stílusa és hangneme vezette, hanem a manapság egyre divatosabb „minél több káromkodást és altesti poént a vígjátékokba” elve. A példakép minden bizonnyal a 2013-as év legjobb vígjátéka a Családi üzelmek volt, amely dacára annak, hogy a fenti elvet érvényesítette, mégis kiválóan működött. Rawson Marshall Thurber tökéletesen megtalálta az egyensúlyt a durva, szexista poénok és a karakterekre építő, társadalomkritikával gazdagon ellátott jellemkomikum között, ami egy végtelenül eredeti, rekeszizom szaggató alkotást eredményezett.Sajnos a Vakáció rendezőjének nem jött össze ez a bravúr, pedig rengeteg olyan elemet átemel, amely a Családi üzelmekben visszatérő humorforrás volt (ilyen például a hímvesszők köré fölhúzott jelenetsor, a közös éneklés, a testvérek folyamatos harca, a feminin báty karaktere). Ed Helms próbál kitenni magáért, de ő tipikusan az a színész, aki inkább mellékszerepekben tud igazán emlékezeteset alkotni (lásd a Másnaposok Stuja, vagy éppen a Családi üzelmek Bradje), Christina Applegate a Jennifer Aniston által kitaposott szexi anyuka karakterét próbálja továbbvinni kevés sikerrel (hiányzik belőle ugyanis a szív és kedvesség, ami Aniston minden karakteréből árad), míg a két testvér is halovány másolata a Miller család lurkóinak.
Hogyha pedig kivesszük az egyenletből a kimagasló színészi játékot, a szerethető karaktereket és az eredeti ötleteket, akkor mit kapunk? Egy nagy rakás undorító poént, melyek szünet nélkül záporoznak az arcunkba, egy végtelenül sablonos és demagóg tanulságcsomagot a család fontosságáról és egy filmet, aminek nem is kellett volna elkészülnie. Hogyha mindenképpen vakációzni szeretnénk, tartsunk inkább Chevy Chase-zel és kissé őrült famíliájával, akik 30 év után is jobb útitársnak bizonyulnak, mint bárki a kortárs hollywoodi vígjátékiparból.