Kritika

Egyszer volt, sok is volt – Tad Jones csudálatos kalandjai

 

tadjones1Végre egy animációs film, ami nem tengerentúli import, hanem az öreg kontinens művészetét akarja gazdagítani! A spanyol ajkú Tad Jones csudálatos kalandjai feletti örömködés ennyiben azonban ki is merül, hiszen Enrique Gato első egészestése klisésre és unalmasra sikeredett – pedig az alapötletben igenis volt fantázia.

Végy két széles körben ismert kalandort (legyen mondjuk Indiana Jones és a videojátékok világából Angelina Jolie képében néhányszor már vászonra vándorolt Lara Croft), készítsd el a karikatúráikat, kerekíts egy sablonos történetet egy jól ismert legenda köré (az inkák titkos földalatti kincses városa megteszi), majd ezt az egészet rajzoltasd meg néhány közepesen ügyes animátorral, és tádáám, már kész is egy mozikba küldhető animációs film. Hogy a végeredmény unalmas és senkinek-sem-szóló lett, azt meg majd kimagyarázod valahogy…

A fentitől eltérő alkotói koncepciót nem igazán tudok elképzelni a Tad Jones csudálatos kalandjai című film esetében, ami főként azért igazán nagy kár, mert lett volna potenciál egy ilyen, kalandfilmes műfaji kereteket már címében és plakátján is magára vállaló animációban. A remény azonban, hogy végre nem egy csupán cukiságról szóló, történetet szinte csak ürügyként használó mesét láthatunk, azonnal elillant, amint világossá vált, hogy egy nagyobbaknak gyerekes, kisebbeknek lapos, és kortól függetlenül unalmas produktummal van dolgunk.

Címszereplő főhősünk egy lúzer kőműves, aki gyerekkora óta híres felfedező akar lenni. Álmaiban, munka közbeni ábrándozásaiban meg is talál mindenféle kincset – melyek a valóságban nem többek régi üdítős üvegeknél és egyéb szemétnél –, míg egy szép napon úgy nem hozza a sors, hogy egy szerencsés véletlen folytán részt vehet egy valódi kalandban, melynek eredményeképp rálelhetnek végre az inkák titkos aranyvárosára, Paititire. Céljuk elérésében azonban egy kapzsi vállalat, az Odysseus mindenre elszánt, gonosz zsoldosai akadályozzák őket, akik maguknak szeretnék megkaparintani az egykor gazdag birodalom kincseit.

tadjones2

A sablonos történetet olyan mellékszereplőkkel próbálták színesíteni, mint például a főszereplő idióta kutyája (aki sokszor inkább idegesítő, mint vicces), egy néma, táblákkal és activitys mutogatással kommunikáló papagáj (aki meglepően üde színfolt tud lenni a nagy szürkeségben), sőt, később még néhány múmia is felbukkan. Mindemellé ráadásul az egész filmet a szokásos parasztvakító 3D-ben tálalták, újabb kísérletként a nézők megnyerésére és mantrázva, hátha ennyi elég lesz – nos, nem lett elég.

A Tad Jones csudálatos kalandjai legnagyobb hibája, hogy ha a legkisebbeknek szól, akkor kissé túl sok benne az erőszak, és a nyelvezetbe is bele lehet kötni néhány helyen (a szinkronos változatban legalábbis), ha viszont a nagyobbakat akarta megnyerni magának, akkor a túlzottan blőd párbeszédeivel és az első perctől kiszámítható történetével igencsak melléfogott. De már önmagában az elég árulkodó, hogy a moziban mellettem ülő kisgyerekeket az egyik legizgalmasabbnak szánt jelenet közepette jobban érdekelte az, hogy elfogyott a popcornjuk.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com