Kritika

Éhezzük a második részt – Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész

Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész

az-ehezok-viadala-elso-reszAz Éhezők viadalának harmadik része filmverzióban jobb, mint a könyvtrilógia harmadik része. Amellett azonban, hogy ugyanazon a hibák, melyek a könyben is zavaróak voltak, azért ebben is benne vannak, felmerül itt még egy nagy probléma: a könyvverzió a harmadik könyvvel véget ért, Jennifer Lawrance viszont visszatér még egyszer Katniss szerepében a vászonra – és erre még egy évet kell várnunk…

Kezdjük azzal, hogy a Twilight-csapdát igen jól kikerüli A kiválasztott: a hülye szerelmi háromszög nincs úgy túllihegve. Ennek az az oka, hogy Francis Lawrance klasszisokkal jobb rendező, mint amilyen író Collins. Sokkal finomabban, jobban tudja érzékeltetni azt, amit akar. Nem rágja a szájunkba a tiniproblémákat meg a társadalmi visszásságokat. Világos, hogy a tiniket érdekli a másik nem, érdekli az öltözködés, meg hogy milyen a kaja – de Collins ezeket a dolgokat a könyvben úgy „érzékeltette”, hogy oldalakon keresztül részletezte, hogy ki milyen ruhában volt, vagy hogy ki mit evett. A film ebből a szempontból sokkal jobb.

Egészen jól elfedi tehát a moziváltozat Collinsnak azt a hibáját, hogy bár jók a történetei, de nem ír valami jól. Sajnos más a helyzet a könyv egyéb problémáival. Például a háború ábrázolásának égbekiáltó marhaságain a mozinézők sem fognak elmenni szó nélkül. És itt nem csak arról a bizonyos, trailerben is bemutatott képtelenségről beszélek, amikor a vadászbombázókat nyíllal szedik le játszi könnyedséggel, miután két légvédelmi üteg hiába sorozta őket perceken keresztül. Hanem hogy egy olyan világban, ahol – ahogy az előző részekben már láttuk az Arénában – gyakorlatilag a valóság manipulálásra képesek, ahol sci-fi vadászgépekkel repkednek az égen, ott ultimate csúcsfegyver lehet a fehérmaszkos-páncélos terminátor-rohamosztagosok ellen a fáramászás. Meg hát a készítők szerint az már csak úgy megy, hogy egy jól őrzött komplexumot úgy lehet legjobban elfoglalni, hogy irtó sokan odarohannak, és a gépfegyverek tüzétől történő halomra hullás közben egymás kezéből kiragadva be lehet vinni pár láda robbanóanyagot.

Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. részEgyszóval ez a polgárháborús dolog, hiába adja gyakorlatilag egyedül ez a látványosságokat, borzalmasan gagyi. Ugyanígy a társadalomábrázolás is – ez a steril diktatúra, ez a kerületekre, kasztokra osztott fura Panem egyszerűen nem működik, még a vásznon sem hihető. A hibák némelyike kevésbé vehető észre a könyvben, mint a moziverzióban, más dolgok meg pont a filmben kevésbé feltűnőek – ez nyilván a két médium eszköztárának különbsége miatt van így. De tény, hogy ezek a hibák mind a könyvből jönnek, ezeket Collins így írta meg, ez bizony mind az ő lelkén szárad.

Viszont már Collins is jó volt abban, ahogy a média- és egyéb manipulációkat bemutatta, ezt viszont nagyon szépen kihangsúlyozza Francis Lawrance is. Az emberek manipulálják egymást, a média manipulálja az embereket, a médiát felhasználják a politikusok – és ez minden politikai oldalon ugyanígy van, nincs „jó” és nincs „rossz” oldal. Ez pedig bőven elmegy értelmes mondanivalónak egy olyan filmbe, melyben amúgy vannak jó jellemek, szuper színészek, van feszültség, van hangulat, van humor, még izgalom is akad (bár ezúttal ez kevésbé a konkrét akciókkal kapcsolatos), amiben ügyesen minimalizálták a tiniszenvedést, és úgy egyáltalán, az alapanyaghoz képest egész ízlésesen van megcsinálva. A rokonszenves íjászlány, aki kétszer is kicselezte a gonosz hatalmat az Arénában, ahol gyerekek ölik egymást emberek millióinak szeme láttára, az ellenállás arca lesz. Persze ez nem csak elméleti dolgot jelent, hanem a gyakorlatban csomó olyan dolgot is, amihez nem annyira lenne kedve: kezdve a szeretett fiúnak a „feláldozásától” a propagandafilmekig, melyekben zöld háttér előtt kéne nagy lelkesültséggel lengetni a forradalom zászlaját… De hát ő sosem szerette az ilyesmit, ráadásul mindig is lázadó volt, aki nem tűri az irányítást – izgalmas tehát nézni, ahogy megpróbálják irányítani és felhasználni, hogy aztán az ő arcával manipuláljanak még több embert, sőt, az ellenfelet és az egész társadalmat is.

Egyszóval egészen jó kis film – lenne, ha ez egy film lenne. De nem az, sajnos ez csak egy film fele. Szerintem bőven volt olyan jó és érdekes, hogy néztem volna tovább szívesen, és nem bántam volna, ha 3+ órás verziót készítenek belőle. Tartok tőle azonban, hogy nem a nézők ülőgumóinak féltése járt az alkotók fejében, amikor kettészedték ezt az utolsó részt, hanem bizony a zsebük. És ez baj. Nem feltétlenül azért, mert sajnálom tőlük a csengő dollárokat, hanem mert ez így hazavágja a filmet. Az ívet, ami szépen kezd kiépülni, kettévágja, a feszültség, ami egyre fokozódott, a következő rész bemutatójáig csúnyán el fog tűnni – szóval mindenképpen kár volt szétválasztani azt, ami összetartozott.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya