Moziban

Párizs, nem szeretlek! – Eközben Párizsban

Egy csapat fiatal huszonéves Párizs több pontján egyszerre hajt végre robbantásos merényleteket – döbbenetes aktualitás. Az Eközben Párizsban vitát indít, provokál, nyitott kérdéseket hagy maga után, de filmként nem igazán működik. Igazi csemege minden gondolkodó és mozgóképrajongó számára.

Nem a 2015-ös párizsi merényleteket dolgozta fel Bertrand Bonello (A pornófilmesBordélyház), hiszen az Eközben Párizsban forgatókönyvén még a 2014-es Saint Laurent előtt elkezdett dolgozni. Ugyanakkor nem lehet elmenni az áthallások mellett. A rendező vakmerő húzással a merényletek ellenére sem állt le filmtervével – kérdés, hogy annak hiányában vajon bemutatták volna-e hazánkban.

Az eredeti címén Nocturama (éjszakai ragadozók ketrece) történetében tíz huszonéves fiatal Párizs több pontján hajt végre merényletsorozatot, majd a rendőrségi hajsza idejére egy kiürített plázába zárkóznak be. A rendező fejében az eseményeket a 2005-ös birminghami zavargások inspirálták, de hatott rá Bret Easton Ellis Glamoráma című regénye is, amelyben egy csapat topmodell terrorista csoportot hoz létre.

Az aktuális áthallásokat és univerzális kérdéseket tartalmazó film lényegében három részre oszlik, amelyek két műfaj jellegzetes jegyeit hordozzák magukon. Az első részben a merényletek lezajlását láthatjuk. A heistfilmek zsánere szerint több szálon követjük az eseményeket, amelyek néhol érintik egymást, többször felvillan valami váratlan fordulat, aminek később következménye lesz a cselekményben. Az időt többször megemlítik, utalva arra, hogy az elkövetők óramű pontossággal tervezték meg a robbantássorozatot. A következő szakaszban a tettesek egy üres plázában próbálják ép ésszel kibírni az idegőrlő várakozást. A lezárás viszont horrorba fordul.

Bonello nem játszik ügyesen a dramaturgiával,

az egyes szegmensek nem működnek. Mivel nem ismerjük meg az egyének motivációit (csak a csoportét), ezért az első felének nincs tétje. A lezárásban pedig nem hagy alternatívát. Mégis érdemes figyelni, mert számtalan kiváló jelenetet látható benne: rengeteg egyedi ötlet és megannyi filmes utalás. Többször megidézi a rendező például Tarantino korai filmjeit, elsősorban a Jackie Brownt és a Kutyaszorítóbant. Nemcsak a történet kapcsán juthat eszünkbe a Harcosok klubja, és Céline Sciamma ikonikus bulijelenete a Csajkorból szintén felvillan.

Vajon szándékosan annyira egyenetlen-e a történet? Az Eközben Párizsban rendkívül szoros rendezői kézzel készült. Bonello maga írta a zenéjét és a történetet, ő vadászta le az utcán a színészeit. Kiváló operatőrrel dolgozott, a kamera úgy mászkál a metróban vagy épp a plázában, mintha nem lennének falak a világon (pedig az aluljárókban és a megállókban gerilla-módszerrel forgattak). Úgy vélem, szándékosan tette szaggatottá és nehezen befogadhatóvá a filmet.

Manipulál a rendező: a robbantás oka, hogy egy mamutbank egyszerre 50 ezer dolgozóját rúgja ki. Provokál a rendező: robbantásos merényleteket ma már csak az Iszlám Állam terroristái hajtanak végre, de nála nincsenek muszlimok és keresztények se. Vitát indít a konzumizmusról: az anarchista fiataljai egy plázában hozzáférnek a ma kapható minden földi jóhoz, és ezt élvezik. Kérdéseket hagy megválaszolatlanul: miért tették mindezt? A teljesen különböző társadalmi hátterű, tudású, ízlésű, képességű fiatalokat összekapcsolja valami.

Van válasza is: „ennek meg kellett történnie előbb-utóbb”

– mondja az egyik epizódszereplő (akit viszont épp egy befutott fiatal színésznő – Adèle Haenel – alakít). Bonello a fiatalok képébe üvölti, ráadásul az ő nyelvükön, hogy most már tényleg fel kéne lázadni a kapitalizmus ellen. Elmondja mindezt zenével (lásd a többlettartalommal bíró My Way-t), elmondja ikonikus jelekkel (Nike-logó, vadkender-ikon).

Minden értéke ellenére azonban a filmnek igazán csak a 2015-ös párizsi merényletek adnak aktualitást. Bár magán hordozza az utóbbi évek társadalmi megosztottságáról szóló európai alkotásainak egy-egy vonását (Fekete, Csajkor), mégis inkább abba az amerikai trendbe illeszkedik, amelyik rendszerellenes fiatalok csoportjait ábrázolja (A Kelet, Sötét húzások). Bonello mozija elvontabb, ezért nehezebben befogadható, mint a hollywoodi megfelelői – de hasonlóan felejthető. Nagyon szeretne mondani valamit, de erőlködés közben elveszik a lényeg.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]

Hirdetés

Hirdetés