Moziban

Elég erős vagy-e? – 24 hét

24het1Ami a fejben és a szívben történik, azt a leírhatatlant próbálja leírni mégis Anne Zohra Berrached 24 hét című alkotása. Ez a film a lehető legpontosabban mutatja meg, hogy abortusz kérdésben nincs könnyű döntés, éppen ezért ítéletet sem lehet hozni senki felett. Ugyanakkor az is látszik, hogy annak is van véleménye, aki nem szeretné. Gyilkosság vásznon ennyire még nem fájt.

A halálpornó időszakát éljük, felkapjuk hát fejünket, ha valaki úgy hal meg a vásznon, hogy annak a nyomait sokáig érezzük még. Persze ez elsősorban műfaj kérdése, de mégis lehet benne rendezői koncepció: mennyire akarja éreztetni velünk az alkotó bőrünkön a fájdalmat és a halált?

Anyai és apai fájdalom Astridé (Julia Jentsch) és Markusé (Bjarne Mädel), amikor a 10. percben megtudják, fiuk Down-szindrómásként fog világra jönni. Az orvosok szerint ez még nem biztos, csak 98%. A szokásos, várható módon jön a folytatás: faltól falig és egy csapásra másra sem tudnak gondolni. Plusz megjelennek a szokásos félelmek, majd a környezettel való közlés után a várt reakciók: természetesen így is szuper minden, jönnek a személyes pozitív történetek Down-szindrómás ismerősökről, és hát persze pont nálatok lesz jó helyen egy ilyen gyerek. Amúgy meg bármiben tudok segíteni, szóljatok! Látszik persze, az anyának ezzel hamar tele a padlás. Közös buli downosokkal és egyéb más érzékenyítő programok. Hiszen felkészültünk rá. Aztán jön a még nehezebb hír: súlyos szívproblémával fog születni, életmentő műtétekkel. Az első kisebb rengés után ez a második sokkal súlyosabban hat. Innen – ez nagyjából a film közepe – nagyon érzékletesen, lépésről lépésre csúszunk az abortusz felé; és ugyan ez a végzetesebb, de persze ne higgye senki, hogy ez a könnyebb út.

Elég erős vagy? Ez a film fő kérdése, persze mindkét irányba feltehető, és talán ettől annyira jó és erős alkotás, hogy az utolsó húsz percig nem ránt semelyik irányba, patikamérlegen adagolja a pro és kontra érveket az apa és az anya szerepében. Nagyon finoman és láthatóan az ilyenkor általános körülményeket jól ismerve mutatja meg a férfi és női reakciók esszenciális különbségeit: egy nő érzelemből, egy férfi pedig fejben szeretné leküzdeni ezt a hatalmas terhet, és kétségeik is ilyen irányból jönnek. (A film talán legfájóbb pillanata a régi nóta újra felcsendülése a kórházba menet. Egy érzelmileg szembesítő kérdés: biztos ezt akarod?)

24het2

Elég erős vagy? A kérdés csak így áll, minden vonzat nélkül. Mert erősnek lenni kell az igenhez, a beteg gyerek felneveléséhez ugyanúgy, mint az abortuszhoz. Az egyik oldalon a teljesen megváltozott élet, a társadalmi megvetettség és folyamatos félreértés, a másikon az örök életen át tartó lelkiismeretfurdalás.

Anne Zohra Berrached majdnem a lehető legtovább tudja tartani filmjét, hogy ne legyen csípőből véleményünk. Nincs ma olyan erkölcsi dilemma, amit ne mélyen belénk ivódott világnézeti alapon ítélnénk meg, gyakran kizárván ezzel a kölcsönös kommunikáció képességét. Ezt a béklyót, ami a rendezőnő sajátja is, majdnem át tudja törni a film, hogy aztán a végén mégis az anya elképzelése mellett döntsön. Valamerre dönteni kell, itt nincs tartózkodás.

Szemrevaló 2016: „Nem vádolhatnak azzal, hogy megölted a kisbabádat” – interjú Carl Gerberrel

A 24 hét nagy része ugyan erkölcsi dilemmáról szól, de megközelítése a szülőé: aki megfogantatása pillanatától akarja azt a gyereket, de a legjobbat akarja neki. Persze hogy mi neki a legjobb, azt csak saját életéből tudja leszűrni. Úgy érzem, ezt a feladatot kaptuk. Hogy megtanuljuk kezelni ezt a helyzetet. Mintha… ez lenne a sorsunk – mondja Markus, de Astrid ebből már egyre kevesebbet hall meg. Utolsó szavai között csak annyit mond: A természet néha ilyen furcsa dolgokat művel. Azt hiszem, nem lenne szép az élete.

Egyszer régen hallottam egy történetet. Fogyatékkal élő gyermeket várni olyan, mint nyaralni indulni az olasz tengerpartra, majd véletlenségből megérkezni Amszterdamba. Az elcsomagolt ruhák nem lesznek jók, a várt élményeket nem kapod meg, de megérkezel egy csodás helyre egy csomó új felfedezetlen élménnyel. Persze úgy is dönthetsz, hogy visszafordulsz és hazamész. Ez a film a nézőre bízza: vállalja a váratlan utazás ismeretlen élményét, vagy azt az üzenetet kapja, hogy van joga dönteni, és hazamenni; de ez már mind bennünk dől el.

[author_bio author=”ryzsy”]

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]