Fókuszban Kritika

Élet Bollywoodon túl – Apu-trilógia

Indiai filmművészeti sorozatunkban ideje kitekinteni Bollywoodból – mert bizony van élet azon túl is. És hát mivel is kezdhetnénk, mint Satyarit Ray máig aktuális, hihetetlenül érzékeny Apu-trilógiájával. 

Az indiai filmről legtöbbeknek Bollywood színpompás világa ugrik be, pedig a Hindusztáni-félsziget ennél sokkal többet kínál: több tucat eltérő regionális iparról van szó, melyek nemcsak földrajzilag, de nyelvileg is elkülönülnek – tehát a Bombay központú, hindi nyelvű Bollywood csak egy a sok közül. Tamil, telugu, bengáli, pundzsabi – hogy csak néhányat említsek az egyes mozikultúrákból, melyek az indiai filmművészetet alkotják.

A bengáli film egyik legfényesebben fénylő ékköve Satyajit Ray életműve, és azon belül is a Bibhutibhushan Bandyopadhyay önéletrajzi ihletésű regényéből készült Apu-trilógia: az 1955-ös Az út éneke, az 1956-os Legyőzhetetlen és az 1959-ben született Apu világa. A már saját korában is óriási sikernek örvendő trilógia, mely többek között Cannes-ból, Berlinből és Velencéből is díjjal tért haza, mindmáig gyakran kap helyet a minden idők legjobb filmjeit felsorakoztató listákon – közel sem véletlenül.

Az út éneke

Mielőtt azt gondolnánk, hogy egy apáról szólnak a filmek, fontos tisztáznunk, hogy Apu (Subir Banerjee) egy falusi kisfiú – az ő élettörténetének meséje a három film. Az út énekében megismerjük gyerekkori éveit: a születését, együttélését szüleivel, nővérével és az idős nagynénivel, az ő szemén keresztül éljük át a család küzdelmeit és tragédiáit.

A saját forgatókönyvéből dolgozó Satyajit Ray úgy képes Aput főszereplőjévé tenni, hogy szinte láthatatlanul helyezi az események középpontjába.

Nem ad neki sok szöveget, nem is igazából az ő története kel életre, de gyermeki látásmódja szinte mindig átszövi a képeket. Satyajit Ray le sem tagadhatná, hogy a párizsi találkozás a francia lírai realizmus legnagyobb alakjával, Jean Renoirral és a londoni útja során látott olasz neorealista film, a Biciklitolvajok milyen erősen hatottak rá. Az út éneke múzsáihoz méltó, szívszorítóan szép film lett, amit mindenkinek látnia kell.

Legyőzhetetlen

A Legyőzhetetlenben a család maga mögött hagyja a falut, a Gangesz mellé, Benaresbe költözik, Apu (Pinaki Sen Gupta és Smaran Ghosa) kezdetben – közeli iskola híján – csak lézeng a városban, figyeli a lakóit, és közben észrevétlenül tanulja az életet. Hamarosan iskolába kerül, és jó tanulónak bizonyul, ösztöndíjat kap, hogy Kalkuttában menjen, de anyja nem szívesen engedi el maga mellől. A Legyőzhetetlen elsősorban a kettejük közötti dinamikáról mesél, úgy, hogy mindkét fél kétségeit, félelmeit és vágyait beszédesen ábrázolja.

Apu lassanként felcseperedik – a gyermekkor vége, a kirepülés a szülői házból, ez az édes-bús elmúlás a második rész központi témája.

Az Apu világa már kilép a magcsalád kereteiből: Apu (Soumitra Chatterjee) felnőtt férfi, aki már a saját útját keresi. Fiatal, élvezi az életet, bulizik a barátjával, munkát keres és megnősül. Apu írni akar – egy regényt a saját életéről. Az önreflexió csodálatos – ezek az apróságok teszik ezt a közel ötvenéves történetet modernné. Egy tragikus fordulat miatt Apu spirituális útra indul, végül a történet körbeér: Apu apa lesz, egy kisfiú édesapja. Ray hihetetlenül egyszerűen, a szó legjobb értelmében véve puritánul mutatja be az élet nagy törvényeit, a születést, a halált, a találkozást és az elválást, a kezdetet és a véget.

Apu világa

A magyar nézőnek a filmtörténeti jelentőségén túl az Apu-trilógia kultúrtörténetileg is sokat ad. Megismerkedünk a helyi szokásokkal, a családok felépítésével. A filmek egy olyan, számunkra tökéletesen ismeretlen világba engednek bepillantást, amit minden különbözősége ellenére is könnyen a szívünkbe zárunk: a mindennapokban rejlő romantika, az apró részletek és rezdülések történetei ezek, a kisember meséi, melyekkel könnyű azonosulnunk. A szomszédok hol civakodnak, hol segítik egymást, öröm, bánat, betegség, egészség.

Egy emberélet, s azon keresztül egy egész nemzet tablója rajzolódik ki a szemünk előtt,

de ez mindenfajta pátosz, hatásvadászat, tudatos nagyzolás nélkül történik: finom kis részletek mozaikjából áll össze.

A természetesség minden filmkockát átjár, ami különösen annak fényében meglepő, hogy Ray kifejezetten amatőr színészeket válogatott a főbb szerepekre – mégis annyira hitelesek és erősek, mintha egész életükben ezt csinálták volna. Apu szurkálódásaik közepette is szerető szüleit az életben is házas Karuna és Kanu Bannerjee keltik életre, a fiút pedig négy különböző korú fiú, férfi alakítja.

A színészek tapasztalatlanok, de tulajdonképpen a stáb sem volt sokkal gyakorlottabb, amikor elkészítette ezt a remekművet. Az út éneke volt Ray és a nagyon szép, gyakran a sötét-világos kontrasztjára építő vagy geometrikusan komponált képekkel alkotó Subrata Mitra bemutatkozása is, de ez volt csupán a harmadik filmje az azóta világhírűvé vált Ravi Shankarnak (Norah Jones apukája) is. Úgy tűnik, mindenki jó időben volt jó helyen – a találkozásból csoda született, olyan csoda, aminek hatása alól ma sem szabadulunk.

Köszönjük cikk megírásához nyújtott a segítséget a bollywoodmagic.hu-nak!

 

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..