Furcsa, ellentmondásos alkotás Thea Sharrock első egészestés rendezése, a Mielőtt megismertelek. Az életet ünnepli miközben az eutanázia kérdését feszegeti – közönségének megítélése vélhetően nagyban azon fog múlni, hogyan is viszonyulnak a kegyes halálhoz. SPOILERES KRITIKA!
Ha pusztán ipari oldalról közelítjük meg a filmet, a Mielőtt megismertelek rendben van – tisztességes munkát végzett a forgatókönyvet író Jojo Moyes, aki saját bestsellerét vitte vászonra. A brit szerzőnő a romantikus regények nagyasszonya, aki – és az állítólag nagyon nagy szó – kétszer is megnyerte a Romantikus Írók Társaságának „Az év romantikus regénye” díját. Hát romantikában tényleg nincs hiány, a melodrámák kedvelői üzemszerűen telesírhatnak egy csomag zsebit Lou (Emilia Clarke) és Will (Sam Claflin) történetén. Pontosan azoknak szól az eddig inkább színházi és tévéfilmes rendezéseket felmutató Thea Sharrock filmje, akik az ilyen típusú regényeket is kedvelik – ők feltehetően ezt a filmet is jóleső sóhajokkal nézik majd végig.
Lou kétségbeesetten munkát keres, amikor adódik a lehetőség, hogy elszegődjön a teljesen bénult Will mellé ápolónak. Arra azonban nem számít, hogy szépen lassan beleszeret páciensébe – aki azonban a halálra készül. A film egyértelműen legszerethetőbb része Lou személye, akit Emilia Clarke parádésan kelt életre. Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne kedvelné ezt az életvidám, kicsit ügyetlen, furcsa teremtményt, aki a film végére nem csak Will szívébe lopja be magát. Emilia Clarke maga a bűbáj, gyakorlatilag akár egymaga elvinné a hátán a filmet. De nincs rá szükség, hogy szólózzon, Claflinnal remek páros alkotnak, sőt, humorban sincs hiány.
A film vége felé fordulnak csak rosszabbra a dolgok – sajnos nem lehet nem beszélni az események szívszorító végkimenetéről –, nemcsak hőseink szempontjából. Az igen habkönnyűre hangszerelt film a fináléra – pont Will nehezen védhető döntése végett – borongósra fordul, ez azonban furcsán súlytalanul lebeg. Nehéz elhinni, hogy Lou, aki maga az optimizmus, az életigenlés, ilyen könnyedén engedje el szerelmét, akit (pláne, hogy a film nem mutatja be kellő mélységben szenvedéseit) a néző is kétkedve támogat végső lépésében. Én magam is hiszek a szabad akaratban, az ember saját élete fölötti döntésének jogában, de másfél órányi szerelem után – még ha kétszer-háromszor fel is sejlenek Will küzdelmei – az eutanázia sokkal inkább tűnik megfutamodásnak, mint indokolt és elkerülhetetlen kényszerpályának. Sokat akart Moyes és Sharrock szarkája – értem én, hogy nagyon romantikus ilyen szörnyen elválasztani a szerelmeseket, de ez ebben a formában, csak a hatás kedvéért, sokkal inkább propaganda, mint érvelés…
