Kritika

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet – Elfogy a levegő

Elfogy-a-levego-Skovran-Tunde-Krasznahorkai-Agnes

Aktuális témaválasztás, érzékeny kisrealizmus, ismerős helyzetek – nagy szüksége van a magyar filmnek az olyan alkotásokra, mint az Elfogy a levegő. Moldovai Katalin, erdélyi rendezőnő egy pellengérre állított, de az igaza mellett a végsőkig kitartó magyartanárnő esetét dolgozta fel, ugyanakkor nem csak az oktatási rendszer jelenlegi helyzetéről fest elkeserítő képet.

Úgy tűnik, az idei enyhe ősz meghozta nekünk azokat a magyar filmeket, melyek végre közösségekről szólnak, nem pedig az elszigetelődött, magányosan csellengő hősök szinte meggyökeresedett tradícióit követik. Reisz Gábor Magyarázat mindenre és Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotásai ugyanis élesszemű kisrealizmusukkal a lehető legszélesebb réteget (lényegében az egész országot) érintő történeteken beszélnek az itt-és-most Magyarországáról – még ha az Elfogy a levegő cselekményét az országhatáron túlra is helyezi. Mindkét film tükröt tart számunkra olyan témákat érintve, amelyekhez mindannyiunknak köze van, melyekkel mindannyian találkoztunk már ilyen vagy olyan formában. Mindkét alkotás úgy közéleti, úgy aktuálpolitikával átitatott, hogy az egyik vagy másik oldal irányába való fröcsögés helyett a mindenkit egyaránt érintő

kommunikációképtelenséget helyezi a középpontba.

Nemcsak politikai, de magánéleti szinten is. A Magyarázat mindenre főszereplő fiúja nem képes se szerelmet vallani a lánynak, aki már régóta tetszik neki, se megmondani az apjának végre az igazat az érettségit illetően. Az Elfogy a levegő egyik kiemelt szerepet kapó diákja nem tud se a legbelsőbb gondolatait felfedő verseivel igazán kiállni a világ elé, se őszintének lenni az apja által ráerőltetett fociedzéseket illetően. Az átpolitizálódott mindennapjaink fojtogató légköre a következő generáció fiataljaira is hatással van. Se Reisz Gábor, se Moldovai Katalin filmjében nem osztanak nekik a felnőttek lapokat. Nem veszik őket emberszámba. Csak csendben pislogva, fejüket jobbra-balra kapkodva, összezavarodva figyelik, mi is zajlik körülöttük.

Elfogy-a-levego

Az Elfogy a levegő főszereplőnője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) gimnáziumi irodalomtanárnő, vezeti a drámaszakkört, népszerű a diákok körében, kedvelik kollégái is. Megbecsült tagja a közösségnek. Óráin gondolkodásra sarkallja diákjait, a tananyag kötelező jellegű eldarálása helyett inkább kérdez, kreativitásra és önálló véleményalkotásra buzdít.

A diákok horizontját tágítani igyekvő tanárok azonban könnyen gyanússá válhatnak a konzervatívabb gondolkodású pedagógustársak vagy szülők számára.

Ennek áldozatává válik Ana is. Amikor diákjai figyelmébe ajánlja a Rimbaud és Verlaine között kialakult bonyolult szerelmi viszonyt explicit módon ábrázoló Teljes napfogyatkozás című filmet, még nem is sejti, ez az ártatlan filmajánlás akár karrierjébe is kerülhet. Egyik érdeklődő és fogékony tanítványának igencsak szűk látókörű apja (Bölönyi Zsolt) ugyanis kifogásolja a tanárnő módszereit, és helyteleníti, hogy Ana ilyen „hülyeségekkel mossa” a még könnyen befolyásolható fiatalság agyát. Az apa feljelentése, majd az Ana tanári munkáját kivizsgáló eljárás nem várt láncreakciót indít el. A pénzelvonástól, valamint az iskola jóhírén eső csorbától tartó igazgatónő, Éva (Skovrán Tünde) fokozatosan Ana ellen fordul, ellene uszítva a tanári kar többi tagját is. Így Ana valódi bűn nélkül is bűnössé válik a kisközösség szemében, ahogy egyre magasabbra csapnak feje fölött a hullámok.

Elfogy-a-levego

Az Elfogy a levegő egy megtörtént esetet dolgoz fel a 2010-es évek közepéről, ami a rendezőnő és írótársa, Palóczi Zita számára már akkor is filmre kívánkozó módon abszurdnak tűnt. Pedig hol voltak még akkor a kiskorúak LMBTQ+-témákhoz való hozzáférését korlátozó intézkedések, vagy a pedagógusokat érintő státusztörvény! Mindezen fejlemények miatt úgy érezhetjük, ez a film a lehető legjobb pillanatban érkezett – hiszen nem is lehetne ennél aktuálisabb.

Az Elfogy a levegő tanárnőjének kafkai kálváriája azonban valójában valami sokkal univerzálisabb jelenségre mutat rá.

Sorra juthatnak eszünkbe a filmek a bigott vezetők és az őket birkamódra követő kisközösség által ellehetetlenített, haladó szellemiségű tanárfigurákról. Ott van akár a Holt költők társasága, ahol a maradi, vaskalapos tanári kar eltávolíttatja a diákokat valóban inspirálni képes Robin Williams-figurát. A magyar filmtörténetet vizsgálva eszünkbe juthat a Hannibál tanár úr Nyúl Bélájának pellengérre állítása és meghurcoltatása is. De az Elfogy a levegő dühítően valóságos abszurditásával, és a film tereinek velünk ragadt szocialista esztétikájával megidézi a hetvenes évek szatíráit is. Ilyen például Rózsa János 1976-os Pókfocija, melyben a tornatanár körberajongott találmánya, a haszontalan pókfoci elveszi a reflektorfényt a valódi reformokat képviselő, a rendszer által ráerőszakolt meghasonlásnak ellenálló magyartanárnő színielőadásáról – és eltereli a figyelmet az iskolában folyó oktatás harmatgyenge színvonaláról is.

Elfogy-a-levego-Sandor-Soma-Bolonyi-Zsolt

Az iskolai közeg modellértékűsége miatt tehát jól működik a társadalom kicsinyített másaként, remek sémát kínál a hierarchikus viszonyok és viselkedési minták leképezéséhez.

Az örökérvényű témaválasztás és a pontosan eltalált közeg ellenére azonban Elfogy a levegő is szenved az elsőfilmek gyerekbetegségeitől.

A mérleg egyik oldalán ott van a pontos, de nem öncélú panaszkodásba fulladó aktuálpolitikai társadalmiság és a remek színészgárda. A Moldovai Katalin által összegyűjtött friss és autentikus arcok szinte dokumentarista pontossággal képviselik a jellegzetes tanár- és embertípusokat. Ismerősek a karakterek, a helyszínek, a szituációk, a hétköznapi létmód hosszan kitartott, elmélázó pillanatai. Mégis, ezek az érzékenyen felrajzolt, de néha túl hosszan kitartott, realista epizódok mintha az ellen dolgoznának, hogy a tárgyalótermi dráma műfajának potenciálját magában hordozó cselekmény igazán feszessé és feszültté válhasson.

A mérleg másik oldalára az elpazarolt műfaji lehetőség mellé felsorakozik a rosszul kevert hang, pár példabeszédszerű dialógus, az olykor túlzásba vitt szűkszavúság, valamint a túlnyújtott befejezés is. Az Elfogy a levegő utolsó fél órájában, ahogy ráfordulunk a lezárásra, sok belengetett történetszál marad elvarratlanul, vagy kapkodva összeöltve. Ana egyik tanítványa, a félénk költőfiú (Sándor Soma) például jóval több teret és játékidőt érdemelt volna ahhoz, hogy történetszálának igazán drámai súlya legyen. Azonban a Holt költők társasága két fiatal főszereplőjét ötvöző karakter, hiába az ígéretes színészi játék, nem tud kellő mértékben kibontakozni, így sorsa is meglehetősen sutára és megalapozatlanra sikeredett.

Sok olyan magyar filmre lenne szükség, mint amilyen az Inkubátor Programnak köszönhetően megvalósult Elfogy a levegő lett. Kis lépték, kis emberek, kis történetek, és persze az ijesztően ismerős hétköznapiság. Nem baj, ha nem állít valami újat, valami hatalmasat, és nem baj, ha nincs rá milliárdos költségvetés. Sok kicsi sokra mehetne: sok kis Magyarázat mindenre és sok kis Elfogy a levegő végre elindíthatna egy új trendet, amelyben a filmek végre beszélnének mindarról, ami körülvesz minket, mindarról, ami napi szinten az ország lakóit foglalkoztatja. Mert ahogy mindkét film példája is mutatja: beszélni és beszélgetni kulcsfontosságú.

A film november 2-től látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Nagy Eszter

Nagy Eszter az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2023-ban. Fő kutatási területe a kortárs magyar film, érdeklődési köre a musicalektől kezdve a gótikán és a film noirokon át egészen Bergmanig terjed - illetve még azon is túl.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com