Kritika

Éljen a király – A sötét lovag

Heath Ledger mint Joker (A sötét lovag, Christopher Nolan, 2008)

Mit lehet többet mondani ennél: ezentúl van hová mutatnunk?

Nehéz egy jó filmet úgy dicsérni, hogy ne essünk a nagyotmondás csábító bűnébe: a jó film egy-kettőre „szenzációs”, „fantasztikus” meg „az év filmje” lesz, amint szóba kerül. Így aztán a gyakorlott olvasó mindjárt el is osztja a dicshimnuszt kettővel. És még azután is gyanakszik. Elvégre is, kevés rosszabb van annál, mint amikor a valójában jó film azért nem tetszik, mert elvárásaink átugrandó lécét túl magasra helyeztük fel.

Miután a fentieket végiggondoltam, magamra erőltetem a józan önmegtartóztatást, és megfogadom, hogy a következőkben szereplő minden egyes jelző előtt elszámolok tízig. Maga leszek a mértéktartás, a megtestesült önuralom.

Így ni, mehet.

A sötét lovag szenzációs, fantasztikus és az év filmje. Története elsőrangú, a szereplők csodálatosak, a dráma éjsötét, az akciók a székhez szögeznek, és ó, igen, az új Joker felülmúlja a régit, pedig Jack Nicholson 1989-es alakítása is tankönyvi példának számított volt idáig. Sosem készült még jobb képregényfilm (mármint a nyugati kultúrában).

Bárcsak több helyem lenne leírni, mennyire életszerű minden, mennyire igazi Gotham városa és benne mindenki! Hogy mennyire szikrázik a film attól az okosságtól, végiggondoltságtól, logikától, amit keserűen hiányolunk máskor! Hogy mennyire nem véletlen benne semmi, helyén van a legkisebb apróság is, hogy a történet és a jellemek gépezete mint az óramű…! Hogy a forgatókönyv végre-valahára higgadt profik igazi mestermunkája. És hogy a film után külön élvezetet okoz már csak az a tudat is, hogy láthattuk, mint ahogyan a milliós svájci órák tulajdonosainak okoz élvezetet a karukon viselt ketyegő tökély tudata.

Komolyan mondom mindezt, higgadtan. Nem ártott meg a hype (különben is, a szót is utálom), nem kapott el a nemzetközi dicséretáradat, ami már jóval a film előtt behömpölygött a hazai sajtóba. Nem is az a célom, hogy uniszónót dalolhassak a többi kritikussal.

Kis félmosolyra húzódik a szám, amikor eszembe jut, milyenek is valójában a film erényei. Ravaszak az alkotói, minden hájjal megkentek. Hiszen a film erényei ugyanolyanok, mint képzeletbeli főhőséi: tessék, tartalom és forma klasszikus egysége. Mire gondolok? Batman, a szuperhős csak egy ember, technikával megtámogatva; nem földönkívüli, nem mutáns, nem emberfölötti, nem is csodalény. Éppígy A sötét lovag sem több emberi léptékű filmnél. Vannak filmek, melyek csodaszámba mennek, remekművek, amelyeknél az ember isteni sugallatot keres, de A sötét lovag nem ilyen, erényei az alapvető filmes erények teljességig fokozásai csupán. Az ész, az odafigyelés, az okosság, a logika, a józanul használt fantázia teremtette ezt a remekművet, ez a szép benne: a film sikere a tudatosan alkotó ember dicsérete, nem a megmagyarázhatatlan géniuszé.

Ami persze azt a fájdalmas gondolatot juttatja eszünkbe, hogy minden filmnek ilyennek kellene lennie, ha minden alkotó a maximumot nyújtaná mindenkor, egy ideális világban.

Valóban, mondhatjuk, hogy A sötét lovag a maga műfajának ideája (ezáltal pedig, természetesen, a műfaji avagy kommersz filmeké általában). A képregényfilmekben mostanában érvényesülő trend, miszerint a hős belső küzdelme a lényeg, és a külső akció csak ennek aláfestése vagy következménye – tehát, hogy a győzelem határozottan belső, egyéni döntésen alapul és nem cselekedeten: ez a trend találta meg a csúcspontját A sötét lovagban. Az alkotók felvitték a filmet erre a csúcspontra, lefőzték az X-Ment, a Hellboyt, a Supermant, a Vasembert és még a Batman: Kezdődiket is, és itt megálltak: a film nem billen át a csúcson. Nem indul meg a vulgárlélektan lejtőjén, sem a túl-lelkizésén, sem a patetikus érzelmekén.

Nem csak butaság (és amúgy majdnem lehetetlenség) lenne túldicsérni a filmet, de méltatlan is lenne tehát hozzá. Az alkotóinak megvolt minden szükséges önuralma ahhoz, hogy a kezükbe szabadult fantasztikus lehetőségeket nem rontsák el túlzásokkal. Az ámuló néző is meg kell elégedjen ennyivel: szenzációs, fantasztikus és az év filmje A sötét lovag, követendő példa, hivatkozandó etalon, meghódítandó csúcs. Ezentúl, ha egy másik szuperhős-, képregény- vagy fantáziafilm nem tetszik, van hová mutatnunk.

Avatar

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

1 Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya