Kritika

Éljen soká a király! – Staten Island királya

Judd Apatow filmje, a Staten Island királya (The King of Staten Island) megmutatja, hogy a naphosszat füvezés és a mamahotel nem a legjobb módja, hogy megküzdjünk halott apánk régen tartó hiányával, de mindenképpen kényelmes.

A Staten Island királya, amit a filmet rendező Judd Apatow és a főszereplő, Pete Davidson írtak, egy felnőni képtelen fiú szélmalomharca az idővel. Nem nehéz belátnunk, hogy a cím kőkemény irónia, a vígjáték pedig Scott (Davidson) akarat és elhatározás nélküli mindennapjait követi. Scott apja tűzoltó volt, aki munkáját végezve halt meg, mikor fia még csak hétéves volt. Felesége, akit Marisa Tomei alakít, egyedül nevelte két gyermeküket.

Scott húszas évei közepe felé haladva naphosszat füvet szív és arról álmodik, hogy nyit egy „tetováló éttermet”.

Egy feltörekvő művésznek pedig gyakorolnia kell: vászonnak barátait használja, akik nem mindig örülnek az elbénázott tetoválásoknak. Egy nap egy alig tízéves fiút is tetoválni akart a helyi vízparton. A megijedt fiú apja hamar rátalál Scottra és édesanyjára és őrjöngve hordja le mindkettőjüket. Haragja azonban nem tart sokáig, az özvegy Margie-val randizni kezdenek. Scott élete fenekestül felfordul, ahogy Ray (Bill Burr) egyre közelebb kerül Margie-hoz. Ezentúl a fiúnak Ray lesz az ellenség, akit el kell távolítania, ráadásul ő is tűzoltó, ami nem segít Scottnak megbarátkozni a helyzettel.

Judd Apatow (A 40 éves szűz, 40 és annyi) legjobb filmjeiben olyan témát talál, ami kretén módon vicces vagy kínos, miközben rendkívül valós. A Kész katasztrófában az elköteleződni képtelen húszas éveibe szorult Amy Schumer mutatja meg, hogy mindennap mással lefeküdni lehet olyan humoros, hogy a térdünket csapkodjuk, de előbb-utóbb ki kell dobni a piás üvegeket és lélekben is a harmincévesek közé kell tartozni. A Felkoppintva pedig Seth Rogen és Katherine Heigl főszereplésével beszél a be nem tervezett gyerekről egy olyan pár esetében, akik egymás neveire is halványan emlékeznek az előző esti buliból. Mindez persze a vígjáték és romantika szűrőjén keresztül kicsit hollywoodi, de valahol nagyon átélhető módon.

A Staten Island királya jeleneteiben Apatow világával ellentétben, sokkal jobban érezhető Davidson látásmódja, a humorhoz gyakran társul némi keserűség.

A Saturday Night Live egyik, ha nem a legfiatalabb humoristája billentyűzetet ragadott és a forgatókönyvbe mindent, de tényleg mindent beleírt saját életéből. Édesapja halála, a mamahotel ölelése és a marihuána Mekkája is Davidson sajátja. A film olyan valóban megtörtént elemekkel operál, mint a csukott szemmel vezetés a nyitányban. Davidson Staten Islandje azonban nem a felhőtlen nevetés világa. A forgatókönyvíró és színész otthona New York egyik kerülete, Staten Island, ahol csak úgy pang az ember. Ez a pangás pedig egy különös ízt ad a film cselekményének is. Scottal alig történik valami, ha mégis, akkor azt a lehetőséget is elszalasztja. A film jó része azzal telik, hogy a főhős passzivitásba vonul és visszautasít mindent és mindenkit, aki ki akarja őt billenteni a kényelmes életéből. A huszonnégy éves Scott általában azzal intézi el a problémáit, hogy megmondalak anyának.

A Staten Island királya több, mint kétórás játékidejében arra kell számítani, hogy a főhős jórészt egy helyben toporog, nagyon későn tud csak kilépni a komfortzónájából. Nem szabad bedőlni az előzetesnek, ami inkább a poénokra helyezi a hangsúlyt. Persze, idézni való humorral áldotta meg a Staten Island-i király a filmet, ami kiragadva a környezetéből valóban felszabadult. A film hátterében azonban állandó a keserűség, de ettől akár még maradandóbb élményt is nyújthat.

A Staten Island királya egy olyan fiúról szól, akinek rá kell jönnie, mit is akar kezdeni az életével.

Davidson a szokásos, laza füves arcot hozza (és mint mindig, most is jól), de Scott némiképp eltér a korábbi figuráktól. A Big Time Adolscence Zeke-je számára már nincs visszaút, örökre az önpusztító skatulyában ragadt, de Scott számára ott a lehetőség, hogy változtasson. A Staten Island királya ezt a megkésett felismerést tárja a néző elé, mikor Scott sok lehetőség után egyet végre megragad és elindul egy úton, hogy kitörjön mindennapjaiból. A nyakig tetovált fiú eleinte a saját érzéseivel sincs tisztában, de lassan sikerül megismernie önmagát. Mikor anyja még a házból is kirakja őt, akkor a tűzoltóságon talál szállást. Egy felemelő jelenetben, ahol riasztják a tűzoltókat, meglátja azt, hogy miért élt és halt az édesapja. Bár a tetoválás a film végére sem megy neki, ezentúl mégsem vakon követ elérhetetlen álmokat. Nincsen tűzijátékkal kísért finálé, Scott sem költözik egyből ki a szülői házból. A srác hozzáállásában mégis változik valami, amit a film nagyon érzékenyen, a szavak szintjén tud átadni. Végül szimbolikusan még a visszahúzó erőként ható Staten Islandet is képes elhagyni.

A film erőssége, hogy minden hibája ellenére meg tudjuk kedvelni Scottot. Örülünk, mikor nem kerül bajba egy félresikerült bolti lopás miatt és inkább sajnáljuk, amikor idegen helyeken kell meghúznia magát. Végül felszabadít bennünket is, mikor feldolgozza az apja hiányát, így képes a jelenben folytatni az életét. Mindehhez kellett a sorozatos baklövés, hogy valóban ki tudjon törni Scott a saját zárt világából.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com