Kritika

Éljenek az angolok! – A hang ereje

one-chance-mainEgy 37 évesen befutó operaénekes? Tehetségkutató? Szerelem? A készítő nemzeteket elnézve fel voltam készülve a legnyálasabb giccsre. Csakhogy A hang ereje, ez az angol-amerikai alkotás ízig-vérig angol mozi, így legnagyobb meglepetésemre az érzelgősség helyett humort, a sablonok helyett pedig hús-vér karaktereket kaptam.

A Paul Potts Britain’s Got Talent győztes operaénekes igaz története komoly, csöpögős csapdákat rejtett magában. Nem lehetünk elég hálásak a Bakancslistát és A nagy napot elkövető Justin Zackham forgatókönyvírónak, sem a Marley meg én és Az ördög Prádát visel című filmeket jegyző David Frankel rendezőnek, hogy felülmúlták önmagukat, és nem engedtek az amerikai otrombaságnak és gejlnek. Nyilván a témából fakad némi érzelgősség, hiszen nem egy tesztoszteron mozival állunk szemben, de a film mindvégig képes a jóízlés, a jóérzés és a jóhumor körén belül maradni. Úgy tűnik, az alkotók sokat tanulmányozták Billy Elliotot, mert bár ezt a sztorit az élet írta, A hang ereje sok tekintetben mutat hasonlóságot az angolok szinte hibátlan coming of age filmdrámájával. A két filmet nemcsak Julie Walters személye köti össze: Billy és Potts hasonló közegből indul, s bár A hang erejében Potts korából fakadóan a nőügyek is terítékre kerülnek, a két hősnek hasonló nehézségekkel kell szembenéznie, és hasonló módon érik el áhított céljukat is.

Nyilván a siker nemcsak a jó könyvön, de a remek szereplőgárdán is múlt. James Corden kedvesen alakítja a kissé ügyetlen, bátortalan Potts-t, aki bukdácsol mind szerelmi, mind szakmai életében. Játszótársai sem maradnak el mellőle, Alexandra Roach ezidáig nem kapott kellően nagy figyelmet, bízunk benne, hogy Julz szerepe meghozza neki az áttörést. A mellékszerepekben tapasztalt rókák brillíroznak: Colm Meaney és Julie Walters a tőlük megszokott profizmussal alakítják Potts szüleit. Figyelmet érdemel még az inkább a sorozatok világából ismerős Mackenzie Crook, aki Braddonként a film legszerethetőbb figuráját hozza.

maxresdefaultPersze a film nem hibátlan. A legnagyobb hiányosságokat zenei téren mutatja. Egyrészt maga a muzsika nem kap kellően nagy szerepet, és akkor sem megnyugtató módon. Szembetűnő, hogy nem James Cordan az, aki énekel, playback tátogása elidegeníti a nézőt – talán pont emiatt döntöttek úgy az alkotók, hogy csak rövid foszlányokat bíznak rá. A gond csak az, hogy csakúgy ahogy egy filmnek, egy dalnak is megvan a maga dinamikája. Három sorosra vágva egy áriát az a katarzis, aminek pont ezen keresztül kellene megérkeznie, sajnos elmarad.

A zenei bizonytalanágoktól eltekintve azonban A hang ereje aranyos film, amit kifejezetten ajánlok operarajongóknak, elsőrandizóknak és a coming of age filmek kedvelőinek.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya