22 évvel Joe Johnston mára már szinte kultfilmnek számító eredetije után Jake Kasdan modern köntösbe öltöztette a Jumanji történetét: Hollywood legnagyobb mókamesterei egy vicces videójátékban menekülnek a dzsungel elől – szerencsére a nézőnek nincs miért futnia.
Sokáig nem láttam az 1995-ös eredetit, de meg voltam róla győződve, hogy a dzsungelben játszódik. Amikor végre felzárkóztattam magam, óriási meglepetésként ért, hogy ez egy kisvárosi sztori, amiben éppen az esőerdőből kiszabadult állatok jelentik a fő problémát. Az eddig elsősorban tévés vígjátékokat és olyan középszer komédiákat, mint a Szexvideó vagy a Rossz tanár, jegyző rendező hatalmasat csavart az alapszitun: egyrészt a társasjátékból videójátékot csinált, másrészt egyenesen a erdő mélyére pottyantotta hőseit, harmadrészt szereplői testét avatarjaikéra cserélte – az egyik legfontosabb humorforrást teremtve meg ezzel. Már ebből is látszik, hogy aki arra számít, hogy a jó öreg Jumanji köszön majd vissza a vászonról, csalódni fog: a Vár a dzsungel, bár az eseményeket tekintve annak folytatása, mégis sokkal inkább tekint ihletforrásként a Chris Van Allsburg regényéből készült eredetire.
A történet ott folytatódik, ahol 1995-ben az első résszel véget ért:
a társasjáték a tengerpartra sodródik, ahol Alex (Nick Jonas) apja találja meg. A Jumaji ezúttal – haladván a korral – videójátékként jelenik meg új gazdája előtt, akit persze hamarosan magába is szippant. Eltelik húsz év, és egy iskolai büntetésben ragadt diákcsapat a pince mélyén lel ismét a konzolra: a kocka Spencerből (Alex Wolff) a háromajtós szekrény Dr. Smolder Bravestone (Dwayne Johnson) archeológus lesz, a nagymenő focistából, Fringe-ből (Ser’Darius Blain) Moose Finbar (Kevin Hart) zoológus, a bombázó Bethanyból (Madison Iseman) Professor Sheldon Oberon, a pocakos térképész (Jack Black), míg a lázadó Marthából (Morgan Turner) a férfigyilkos Ruby Roundhouse (Karen Gillan). A feladat most sem változik: végig kell játszani a játékot, hogy valamennyien megszabaduljanak és hazahozzák Alexet is – a dzsungel kihívásait most még egy vérszomjas ellenség is nehezíti Russel Van Pelt (Bobby Cannavale) személyében, aki a jaguár szemének nevezett drágakővel uralja az erdő állatait.
Ahogy azt már korábban említettem, ez a film nem éppen egy Jumanji – de mókás, könnyed szórakozásnak az ünnepek alatt pont megteszi. A sok, viszonylag egyszerűen felvázolt karakter pont eléggé érdekes ahhoz, hogy elvigye a hátán a filmet – ami azonban sztori tekintetében a leggyengébb.
A fordulatok totálisan esetlegesek és rendszerint csak egy-egy poén előkészítéséül szolgálnak.
Bár az alkotók igen nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy guszta legyen, amit látunk, a súlytalan akcióknak, a röhejes főgonosznak és a több eljátszható életnek köszönhetően egyszerűen nem tudunk igazán izgulni hőseinkért – pont csak annyira, amennyire egy számítógépes játékot nézve szoktunk.
E tekintetben igen ügyes a film: a tapasztalt gamerek elégedetten konstatálhatják majd, hogy az alkotók sok tipikus játékos részletre odafigyeltek. De a fő hangsúly nem itt, hanem egyértelműen a humoron van – a nemváltásból és a felnőtt testbe szorult gyereklelkekből sok poén származik, és a három komédiás, Dwayne Johnson, Kevin Hart és Jack Black, jó ütemben dobálják egymásnak a labdát, ami végeredményben képes megmenteni a filmet.
