Kritika

A szerelem nem elég – Előző életek

Bámulatosan érzékeny, visszafogott és megdöbbentő érzelmi érettséggel rendelkező filmmel debütált Celine Song. A dél-koreai származású rendező Előző életek (Past Lives) című alkotása egy olyan pár krónikája, akik sose teljesítették be szerelmüket.

A magyar nyelv gazdagságát mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy a „love” szóra rögtön két variációt is képes szolgáltatni. A szeretet és a szerelem hiába fakad egy tőről – valakinek a piedesztálra emeléséről –, előbbi önzetlenségét mégiscsak elkülöníthetjük az utóbbi önzésétől. A vágyból és akarásból fakadó birtoklási kényszer perzsel és felégethet mindent maga körül, míg a szeretet szelíd és a másik fél javát szolgálja a sajátunk helyett. Közhelynek számít a „ha igazán szereted, el tudod engedni” gondolat, amely szakításoknál gyakran munkálkodik az emberekben – ezt a fejlődési, felnövési folyamatot vizsgálja az Előző életek is két szereplőn keresztül.

Ha szerelmes vagy valakibe, azzal együtt szeretnéd tölteni az idődet, megosztani mindazt, ami vagy, a legapróbb banális élményeken keresztül a sorsfordító pillanatokig. Nincs többé Én, hanem Mi vagyunk. Az élet azonban nem csak szerelemből áll, és nem feltétlenül ez a nagy megfejtés – hiába árulják ezt legalább fél évszázada a romantikus komédiák. A megváltó erőként aposztrofált érzelmi állapot tényleg lehet egy kulcs abban, hogy valaki másképp kezdje szemlélni környezetét és sorsát, de egy boldog élethez nem feltétlenül a lángoló szenvedély a legfontosabb alapanyag, sokkal inkább a megbecsülés, az apró figyelmességek, az érzelmi támogatás. Az Előző életek is ebbe a viszonyrendszerbe kalauzolja el a nézőjét, így akinek Kate Hudson, Julia Roberts vagy Sarah Jessica Parker filmes munkássága a referencia a párkapcsolatokhoz, csalódni fog.

Celine Song valóságos, átélhető karaktereket és súlyos ellentmondásokat tár elénk, amelyeket egy amerikai romantikus komédia giccses logikája nem merne.

Itt a szerelmesek közt lévő akadály nem elsősorban a távolság, a szociális helyzet vagy a mindent összezavaró harmadik fél: végső soron önmaguknak, saját személyüknek köszönhetően „buknak” el ebben a játékban – az alkotó azonban erősen megkérdőjelezi, hogy vajon kudarcnak tekinthető-e az, ami kettejükkel történik. Lehet-e egy őszinte érzés, amit egy másik ember iránt tanúsítunk, hibás? Hiszen igazából ezért születtünk erre a Földre, hogy egymásba kapaszkodva, egymásból merítve és egymást segítve lépkedjünk egészen a túlvilágig. De ha szeretünk valakit, miért nem akarjuk megtartani?

elozo-eletek

Mikor tizenkét évesen családjával elhagyta Szöult, Na Young (Greta Lee) még nem gondolta, hogy egyetlen ember lesz az, aki őt továbbra is ahhoz az országhoz kötheti. Hae Sung (Teo Yoo) már gyerekként odáig volt a lányért, de csak egy bő évtizeddel később tudott kialakulni a kölcsönösség kettejük között, amikor újra megtalálták egymást az internet segítségével, és egy erős kötelék bontakozott ki a több kontinensnyi távolság ellenére. Az eltérő ambíciók és az elszeparálódás azonban logikusan üti be a végső koporsószeget a fellobbanó reménybe, hogy egyszer egymáséi lehetnek.

A rendező ezt az időszakot – csak úgy, mint az egész filmet – az óvatos, intim pillanatokra építi, amikor csak találgatni tudunk, mi jár a szereplők fejében.

Nagyon sokat bíz a néző érzelmi intelligenciájára, hisz az apróbb jelekből tudhatjuk csak, milyen folyamatok zajlanak le bennük. És nincsenek nagy kiakadások, teátrális vitatkozások vagy sírások: feltehetően a kulturális sajátosságoknak is köszönhetően, mindenki csendben fojtja el a bánatát, majd lép tovább rajta – amíg újabb tizenkét évvel később Hae Sung el nem utazik New Yorkba, hogy „utoljára” meglátogassa az addigra már Noraként élő koreai migránslányt.

Az Előző életek innentől egy háromszereplős dinamikává alakul át, ugyanis Nora zsidó származású, amerikai férje, Arthur (John Magaro) is belép a képbe, akit az eltelt évtized alatt ismert meg. A film a férfi személyével közvetlenül reflektál a romantikus alkotások általános „harmadik kerekeire”, akik csak útban vannak a szerelmesek előtt – érezhető az első megjelenésétől kezdve, hogy itt sokkal többről van szó. Arthur érzékeny, odaadóan szereti Norát, és majdnem minden gesztusa arról árulkodik, hogy egy kiváló párra lelt a nő benne, és kész vele egy komplett életet leélni. Hogy lehet egy ilyen figurát gyűlölni? Hát sehogy: Celine Song a múlt elfogadását, a sebek begyógyítását és az életszakaszokon való továbblépést akarja szorgalmazni, ehhez pedig arra van szüksége, hogy ne a kicsinyességbe, az utálatba, a haragba kapaszkodjanak a sértett felek, hanem hogy lássák, a valóság mennyivel összetettebb az érzelmeik beteljesítésénél.

Különösen fájdalmas pont – és ebbe rengeteg beteljesületlen szerelmes kapaszkodik –, a „mi lett volna, ha?”, illetve a másik élet síkja, ahol együtt lehettek volna. Hae Sung és Nora az „in-yeon” filozófiája mentén kapcsolódik ehhez, mikor már mindketten tudják, nincs közös jövőjük: ez a gondolat azt mondja, hogy a szerelmesek már kapcsolódtak egymáshoz egy előző életben, és kapcsolódni fognak egy következőben is. A gyakori önhitegetés aligha bír megnyugtató erővel, csupán aláhúzza azt, fontosak voltak egymásnak – még akkor is, ha végső soron nem a legfontosabbak.

A távol-keleti rendezők amerikai filmjei rendszerint olyan kulturális sajátosságokról szólnak, amelyekkel képesek kifejezni valami univerzálisat

– ilyen volt az elmúlt években A búcsú, a Minari, de akár a Pixar alkotásai, az Elemi vagy a Pirula panda is –, melyek mind az elvándorlásból fakadó érzésekre reflektálnak, de nem állnak meg csupán annál. Ahogy Celine Song, úgy minden nézője is emlékszik egy olyan szerelemre, ami lehetett volna, de nem történt meg. Azok számára, akiknek összetört már a szíve, az Előző életek terápiás funkcióval is bírhat, a halkszavú másfél óra után pedig senki ne lepődjön meg, ha egy szolid pityergéshez támad kedve.

A filmet a miskolci Cinefesten láttuk. További cikkeink az eseményről itt.

Az Előző életeket 2024. január 11-én mutatják be itthon a Mozinet forgalmazásában.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com