Kritika

Apokalipszis most – Elrabolt világ

Ashton Sanders stars as Gabriel in Rupert Wyatt's CAPTIVE STATE, a Focus Features release. Credit: Parrish Lewis / Focus Features

Rupert Wyatt, a Majmok bolygója: Lázadás rendezője maradt a kaptafánál, és újabb sci-fit forgatott. Az Elrabolt világ (Captive State) egész érdekes lett, mégsem tudott igazán a kritikusok kegyeibe férkőzni.

A mellettem ülő kolléga szinte nyüszített, úgy utálta a filmet, és mi tagadás, sem a hazai, sem a nemzetközi kritika nem bánt kesztyűs kézzel az Elrabolt világgal, ami azonban szerintem közel sem olyan rossz, mint ahogy azt sokan állítják. Az idegen inváziós filmek komoly múltra tekintenek vissza, de hiába az ötvenes évekbeli aranykor, mind a mai napig szinte futószalagon érkeznek az űrlények, hogy átvegyék a bolygónkon az irányítást. Persze az ellenállás is hamar megszerveződik: 2013-ban a Tűzgyűrűben a tengeren, a Feledésben egy másik bolygón, 2014-ben A holnap határában az időn keresztül, 2016-ban A függetlenség napja: Feltámadásban pedig a levegőben küzdött az emberiség a túlélésért.

Az Elrabolt világ a Föld nagyvárosainak szívébe költözteti az új lakókat, hőseink Chicagóból, a megszállók főhadiszállásából próbálják kiűzni a bolygófoglalókat. A történet szerint tízéves jubileumára készül az együttélés, az önmagát megadó emberiség kényes egyensúlyt tartva próbálja követni a hódítók szabályait, melynek hatására látszólagos, valójában diktatórikus béke száll otthonunkra. Persze akad, aki rosszul viseli, ha megmondják neki, hogyan éljen, így természetes, hogy az emberiség egy kis csoportja magára veszi az áldozatokkal járó megmentő szerepét.

A rendező feleségével, Erica Beeney-vel közös forgatókönyve az ellenállás lassú építkezésére helyezve a hangsúlyt egy egészen izgalmas koncepcióval állt elő. A film ahelyett, hogy néhány központi figurára építene, kifejezetten sok karaktert mozgat – melyek között a két húzónév, John Goodman és Vera Farmiga is csak kisebb szerephez jut. A leghangsúlyosabb talán még a Holdfényben emlékezetes alakítást nyújtó Ashton Sanders karaktere, de ő sem kap akkora teret, hogy egyértelműen főszereplőnek nevezhessük. Pontosan ez az, ami a film legnagyobb gyengeségét adja –

baromira nehéz ennyire felületesen megismert karakterekkel azonosulni,

ahogy azt a kritikák többsége ki is emeli. Ugyanez a koncepció azonban egy nagyon érdekes tulajdonságot is magával hoz: a sok mikrocselekményből szépen lassan összeáll az egész emberiséget képviselő, nagyobb történet, ami számomra kifejezetten izgalmas és érdekes lett a film végére. A nagy ügy érdekében méhsejtenként munkálkodó alakok egy hősi masszát alkotnak: nem egyénekként, de a szabadságért és túlélésért küzdő emberiség tagjaiként talán mégiscsak tudunk velük közösséget találni.

Persze kérdés, hogy ez a nem szokványos megközelítés elég-e arra, hogy az Elrabolt világ jó film legyen? A szűkre szabott büdzsét szinte homlokára író produkciótól nagy látványosságot hiába várunk, kiemelkedő alakításokban és váratlan fordulatokban sem bővelkedik a történet, de tudatosan, lépésről lépésre épít fel egy módszeresen kirajzolódó puzzle-t, ami nyújthat örömet azon sci-fi rajongóknak, akik szeretik a kicsit lassabb sodrású, intellektuálisabb(nak szánt) darabokat. Az Elrabolt világ kérdésfelvetései kifejezetten elgondolkodtatók: vajon meddig hajlandó békaként főni az ember a látszólagos biztonságban, vagy hogy a megalkuvás lehet-e valaha is a túlélés záloga. A disztópiák és az inváziós sci-fik eszköztárát keverő film sajnos azonban egyik szubzsánerbe sem merül el kellőképpen: sem a rendszer belső visszásságait, sem az idegenek motivációt nem ismerjük meg jobban – a kihagyott ziccerek száma igen magas.

Ennek ellenére én közel sem utáltam az Elrabolt világot. Csak kár, hogy Rupert Wyatt nem jut sokkal messzebb a kérdésfelvetésnél, filmje pedig nem lesz több egy teljesen nézhető, de mégiscsak középszerűen megvalósult ígéretnél.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya