Fókuszban Kritika

A Hetedik ne te magad légy! – Elszigetelve

A német Elszigetelve című thriller a gyakorlat szintjén húsbavágó, a története viszont ki sem látszik a hóviharból. Előtte ne egyél, utána úgyse nagyon akarsz!

Christian Alvart rendező (Antitest, Pandorum) újból fejest ugrott az R-kategóriába: korai német filmjeihez hasonlóan ismét egy szadista gyilkos áll a története középpontjában, akinek tettei több különböző embert is veszélyes helyzetbe hoznak. Mert itt nem pusztán az ölésről van szó. Negatív karakterünk egy speciális fajta, aki megerőszakolja az elrabolt nőket, majd elzárt szobájukban otthagy nekik  egy hurkot, mellyel szuicid módon vethetnek véget önnön szenvedéseiknek.

Alvart az Elszigetelve című filmmel nem az idézőjeles „gyilkos” elméjébe kíván betekintést nyújtani, ahogy azt az Antitesttel tette másfél évtizede. Inkább egy rettenetesen véres és feszült nyomozós sztorit szeretett volna felépíteni – egy krimiregény alapján. A tipikus nyomozós vonulatot pedig azzal emeli keveset látott szintre, hogy a főszerepbe egy halottkémet (Moritz Bleibtreu) helyez, aki egyik alanyának koponyájában megtalálja saját lánya telefonszámát egy kapszula belsejében. A lányt elrabolták, hősünknek pedig versenyt kell futni az idővel, hogy a hóvihar közepette eljusson Helgoland szigetére, megmenteni saját vérét.

Az Elszigetelve igencsak feszes első óráját az átélhető karakterek színesítik.

Paul Herzfeld professzor ugyanis képtelen kiérni a helyszínre, ahol a jeleket és utasításokat tartalmazó hullák már halmozódnak. Kezének meghosszabbítása egy párkapcsolatban bántalmazott és traumatizált fiatal nő, Linda (Jasna Fritzi Bauer), aki a doktor úr távolléte miatt kénytelen rávenni magát az elképzelhetetlenre: hogy felboncoljon pár testet, nyomok után keresve. A drasztikus megoldásokat a kétségbeesett helyzetek indukálják – ezekbe nagyon könnyen bekerülhet a néző is: meg merné-e csinálni, vagy inkább hagyná a francba? Főleg, ha vegán, és a hús látványától is bukfencezik a gyomra.

A Boncasztal és A boncolás (The Autopsy of Jane Doe) óta nem mutatták be ennyire részletgazdagon a kórboncnok mint foglalkozás csínját-bínját. Herzfeld rengeteg hasznos információt ad át nemcsak Lindának, de a nézőnek is. Így valóban azt érezhetjük, hogy az Elszigetelve kicsit minket is oktat. A hasonló témájú filmektől megszokott naturális ábrázolásmód is megmaradt: tényleg nem finomkodtak, mindent látunk, amit látnunk kell. Torkokat metszenek fel, koponyákban matatnak, seprűnyelet szednek ki végbelekből, és még sorolhatnánk az egyre fokozódó undormányokat.

Christian Alvart filmje azonban nem él vissza a néző türelmével, és nem öncélúan adagolja az ocsmány helyzeteket, hanem a legnagyobb szélsőségeket bemutatva mutat adekvát válaszokat egy halottkém szemszögéből. És

mindvégig ott a realizmus, amitől a borzalmak tapinthatók maradnak.

A laikus kórboncnok „elsőáldoz(atoz)ása” azonban csak a film egyik felét teszi ki: mellette Herzfeld nyomoz lelkes gyakornokának társaságában. Kétségtelenül ez a film kevésbé működő fele, de nem a figurák miatt. Bleibtreu aggódó apaként és tekintélyes orvosként egyaránt megállja a helyét, és bár a mögötte lihegő ficsúr néha idegesítő, a karakter nem válik rajzfilmszerűvé. A nyomozók személye helyett a nyomozás tárgya az, ami kívánnivalót hagy maga után.

Szanaszét bonyolított, összeesküvésektől duzzadó, de érzelmi fedezetet alig hordozó történet húzódik a háttérben, melyet főleg a második félidőben lepleznek le. A magyarázó visszaemlékezések új szereplőkkel töltik fel a cselekményt, így a ráismerés vagy a fordulat kizárt. Közben szinte egy szó sem esik a gyilkosról, akinek kilétét már a film első felétől ismerjük. Sadler (Lars Eidinger) igazán pocsék karakter. Az Elszigetelve még csak meg sem próbálja felfedni szándékait vagy hátterét: csak beteg és kész. Az igazán lusta ábrázoláshoz pedig az sem tesz hozzá, hogy a színész sincs a helyzet magaslatán, képtelen mit kezdeni egy ennyire alulírt karakterrel. Sadler erőszakol és vigyorog – eddig jutott.

A skandináv krimik hatása nem csak a zord időjárásban érhető tetten.

Bár politikai témát nem taglal, de a kimagasló erőszakosság, és a nyomozó fokozott érintettsége a jelenlegi európai trendeket követi – majd a végére ezt leváltják egy olcsó és összecsapott hollywoodi befejezésre. Az Elszigetelve többek közt azért csalódás, mert nem sok kellett volna hozzá, hogy egy igényes, 18-as karikás krimithriller legyen. Az arányérzék és kreativitás hiánya viszont tetten érhető, mikor szereplőnk folyosón szaladgál a gyilkos elől, majd a legvégén egy újabb banális fordulatot is bevetnek, hogy egy perccel később stílustalanul zárják le a filmet. Mikor a stáblista felgördült, akkor éreztem igazán, hogy ezt összecsapták.

És még csak nem adott témát sem, amit boncolgathatnánk. Az utolsó tíz másodpercben mintha próbálkoztak volna egy kérdéssel (vagy akár állásfoglalással), miszerint az ember hiába igyekszik objektív maradni és a törvény betűit követni, amint szerettei veszélyben vannak, ott nem lép közbe az elemi erkölcs. Csakhogy ezt az élményt már megkaptuk a Hetedikben egy sokkal katartikusabb finálé keretei közt.

A film elérhető az HBO GO kínálatában.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..