Kritika

Elvesztettük! – Szemfényvesztők 2

Szemfényvesztők 2 (Now You See Me 2) - Dave Franco, Jesse Eisenberg, Lizzy Caplan, Henry Lloyd-Hughes

Szemfényvesztők 2 (Now You See Me 2) - Woody HarrelsonA Szemfényvesztők 2 biztos nem lesz a szemünk fénye, noha elvakítani sem fog senkit. A kissé ötlettelen folytatás látványfilmként ugyan hasonlóképp szórakoztató, mint az első rész, de sajnos hiányzik belőle az újdonság varázsa és a kiszámíthatatlanság bája, melyek elődjét igazán emlékezetessé tették.

Nem volt meglepő, mikor bebizonyosodott, hogy érkezik a 2013-as nyár egyik – sokak által kedvelt, néhányak által lenézett – újdonságának folytatása, mivel az első rész hagyott megválaszolatlan kérdéseket maga után. Félő volt – és sajnos be is bizonyosodott – azonban, hogy nem eleget. Hiába rejtély ugyanis még mindig, hogy ki a Lovasoknak nevezett bűvész-tolvaj banda irányítója, az előző epizódból átörökített, titokzatos Szem, ez még önmagában kevés ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy egész filmet. Izzadságszagú, kidolgozatlan történeti elemekkel pótolni a keletkezett űrt pedig finoman szólva sem túl elegáns megoldás.

Mert miről is van szó? A jól ismert bűvészcsapat, Atlas, Jack, Merritt és Dylan (Jesse Eisenberg, Dave Franco, Woody Harrelson és Mark Ruffalo) más-más képességekkel megáldott tagjai utolsó nagy trükkjük óta rejtőzködve élnek, ám a Szem hívása újra összerántja az új hölgytaggal, a kissé infantilis személyisége miatt szerethető Lulával (Lizzy Caplan) kiegészült bandát, hogy lerántsák a leplet egy mindenki számítógépébe behatolni és azt irányítani tudó technikai vívmány valódi mivoltáról, amiért épp emberek milliói kezdenek bolondulni.

Szemfényvesztők 2 (Now You See Me 2) - Dave Franco, Jesse Eisenberg, Lizzy Caplan, Henry Lloyd-HughesCsakhogy felültetik és elrabolják őket, így kénytelenek védekező helyzetből, egy halottnak hitt, sötét nagyúr (Daniel Radcliffe) nyomása alatt ténykedni. Ez az a pont, ahol próbálhatott volna még némi mondanivalót becsempészni filmjébe a Jon M. Chu (Step Up 3D, G.I. Joe: Megtorlás) vezette stáb, hiszen adná magát a történet mélyebb kidolgozása: a világot névtelen háttérhatalmak működtetik, amivel csak egy ilyen szilárd erkölcsi értékekkel bíró, modern Robin Hoodból az első rész óta Igazság ligájává avanzsáló csapat tudja felvenni a harcot.

Ehelyett mi van? Felszínkapargatás, látványfilm. Utóbbi nem feltétlen lenne negatívum, azért az mégis, mert nem több. Holott tényleg lehetne több. De nem úgy, hogy megduplázzák az egyik színész (Woody Harrelson) szerepét az unásig ismételt „titkolt ikertesó” kártyával, és nem is úgy, hogy feltűnően sokat szerepeltetik az első rész bűnbakként beállított ellenlábasát, a minden bűvészt leleplező Thaddeus Bradley-t (Morgan Freeman). Ennél sajnos sokkal kreatívabb Szemfényvesztők 2-t vártunk, és már előre félünk, mi sül ki a nemrég bejelentett, szintén Jon M. Chu által rendezett harmadik részből.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.