Kritika

Elveszve – The Grey (Fehér pokol)

A poklot nem a fehérség jelenti: az csak a hó és a jég, a külsőségek, aminél a buta magyar címadó le is ragadt. A pokol, ha már foglalkoznunk kell vele, a szürkeség („The Grey”). A se-fehér-se-fekete, a lélekgyilkos. Ki lehet-e törni belőle?

Egy csapat olajmunkás gépe lezuhan Alaszka hómezőin. A túlélők tudják, hogy senki sem fogja megtalálni őket. Át kell küzdeniük magukat a havon, a hegyeken, és a farkasfalkán, amelyik rájuk vadászik.

A farkas pedig korántsem vézna vadkutyus ebben a filmben, hanem emberevő óriás szörnyeteg, A két torony bestiájának rokona. Rokona a méretben, a vadságban, a CGI-létben (állítólag kissé érezhető az animáció, én nem vettem észre), de rokona a mitikusságban is: van valami e világon túli abban a kitartásban és csaknem tervszerű üldözésben, ahogyan a falka egyesével elbánik az emberekkel. A „szürke” talán a farkasra utal: a látható ellenségre.

De a túlélők se fegyvertelenek. Ha a civilizáció előtti ember megélt a vadonban, akkor a modern ember is képes rá, kérdés, hogy van-e hozzá ereje. Nem mindenkinek lesz. Aki lemarad, azt elkapják, aki nem figyel, azt is elkapják, és akinek nincs miért továbbmennie, az nem csak lélekben hal meg, hanem fizikailag is. Ilyenkor a film nem fordítja el szemérmesen a kamerát. Azt akarja, hogy érezzük: a lelki kitartásnak valódi tétje van (volt, lett volna). A Grey szereplői közül sokan meghalnak – ez a műfajból adódik, nem rontom el a filmet előre, ha ennyit elárulok –, de a legnehezebb halála annak a karakternek lesz, aki egyszerűen feladja a reményt, leül és ott marad. (Annál is súlyosabb ez, mert a Grey legerősebb vonását a szép fényképezésen, a kreatív vágáson és a remek akciójeleneteken túl egyébként az emberek jelentik: csodálatos, ahogy valamennyiüknek személyisége és értéke van, ahogyan ez a film komolyan veszi a szereplőit.)

A túlélés tehát az életkedvtől függ, így a „szürke” talán a reménytelenségre utal, a hangulatra, ami felőrölhet bárkit, fizikai erőtől függetlenül: az igazi ellenségre.

Az embereket John Ottway (Liam Neeson) vezeti. Magától értetődően, mert ő ismeri az ellenséget, mind a kettőt. Liam Neesonben az a nagyszerű, hogy egyszerre hiteles az akcióhős és a melankólikus, gondolkodó átlagember szerepében. Azt is komolyan lehet venni, amikor egy maga készítette lándzsával kiáll a farkasok elé, és azt is, amikor este a tűzbe mered; akkor is erős, amikor másokat irányít a harcban, és akkor is, amikor fáradtan mesél. Nem sok színész képes ugyanerre. De a szerep, amit alakít, itt szándékosan visszafogott és színtelen, mentes a nagy pillanatoktól. Liam Neeson is szürke, egészen a legvégéig, amikor majd felszikrázik. A „szürke” így a főhősre is utalhat.

Az én értelmezésemben, és azt hiszem, a készítőkében is, a „szürke” mégis egy negyedik dologra utal: a fekete-fehér határmezsgyéjére a lélekben, a döntésképtelenségre, ami megszüli a reménytelenséget, ami közel engedi a farkasokat, és ami ellepi Liam Neesont. Van-e oka életben maradnia? Nincs kiért és nincs miért a világon. Egyszer már szájába vette a puska csövét. Van-e még értelme a világnak – értelme, úgy mint jelentése, értéke, oka, célja? Van-e Isten, kérdik a film közepén a szereplők, és értelmes-e hinni benne az alaszkai semmi kellős közepén, körülvéve farkasszörnyekkel? Nagy ugrás ez a kérdés, de végül ez kerül a középpontba.

A film nem dönti el a kérdést, de komolyan felteszi, és ez nagy jó pont. John Ottway élete csakis ezen múlik. A túlélés a lelki hajtóerő függvénye, emlékszünk? És neki nincs semmi más, amiért éljen, csak ez a döntés. Mindenkit, aki szürke, végül elkapnak a szürke farkasok, befed a szürke alaszkai reménytelenség, csak az éli túl, aki a saját maga szürkeségéből ki tud törni, mindegy, melyik irányba: akár „igen”, és ez erőt ad, akár „csak én vagyok”, és azért is túlélem egyedül.

De aki későn dönt, az talán nem éli túl. Nézzétek meg a stáblista utáni jelenetet.

Értékelés: 8/10.

Fehér pokol (The Grey)
színes, feliratos, amerikai akciófilm, 117 perc, 2012

rendező: Joe Carnahan
forgatókönyvíró: Joe Carnahan, Ian Mackenzie Jeffers
zeneszerző: Marc Streitenfeld
operatőr: Masanobu Takayanagi
producer: Joe Carnahan, Jules Daly, Mickey Liddell, Ridley Scott, Tony Scott
vágó: Roger Barton, Jason Hellmann, Joseph Jett Sally

szereplők:
Liam Neeson (Ottway)
Frank Grillo (Diaz)
Dermot Mulroney (Talget)
James Badge Dale (Lewenden)
Joe Anderson (Flannery)
Nonso Anozie (Burke)
Dallas Roberts (Hendrick)

IMDb
www.thegreythemovie.com

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya