Kritika

Női életek, férfihalálok – Emilia Perez

emilia perez

Csupa nő a főszereplője Jacques Audiard őrült, mexikói gengsztermusicaljének: van közöttük, aki szándékosan válik azzá és olyan is, aki menekülne a női sorsa elől. Az Emilia Perez nem várt vérfrissítést hoz a zenés filmekbe, miközben végig kiszámíthatatlanul brutális és pompásan szórakoztató.

Sokkolni sokféleképpen lehet: erőszakkal, testiséggel, bármiféle szörnyűséggel, ám előfordulhat, hogy önmagában a műfajválasztás is meghökkentő. Az Emilia Perez ugyanis zenés film, ami éles ellentétben áll az önmagában is ellentétektől feszített tartalmával. Tehát – tulajdonképpen jól illik hozzá. Főszereplője Rita (Zoe Saldana), egy mexikói ügyvéd, akit felbérel egy hírhedt kartellfőnök (Karla Sofía Gascón), hogy segítse őt nővé válni. Ahogyan Rita, úgy a film sem akad fenn túlságosan ezen a kérésen, a nemváltó műtét pedig sikeresnek bizonyul: az Emilia Perezként újjászülető Manitas feleségét, Jessit (Selena Gomez) és kisgyermekeit korábban már Svájcba költöztette, most megjátssza a saját halálát, így civilként új életet kezdhet.

Film vége? Korántsem: itt kezdődnek az igazi bonyodalmak, ugyanis Emilia Perez megpróbálja jóvátenni korábbi bűneit, ezért nagyszabású akciót indít a korábbi áldozatai exhumálására. Eközben nem bír távol lenni a családjától sem, ezért magához költözteti őket, titkolva az azonosságát Manitasszal. Végül csak a felszínre kerülnek a korábbi énje vonásai, az emberi gyarlóság pedig elindítja a furcsa kompániát a lejtőn.

A francia Jacques Audiard felszínen változatos témájú filmjeiben közös az erőszak, a macsóság, a törvénysértő magatartás ábrázolása.

A gengszterközeg és ennek elhagyása, az identitás megváltoztatása is állandó téma nála: korai filmjei közül a Férfiak mélyrepülésben, a Csinálj magadból hőst, A számat figyeld és a Halálos szívdobbanás is ide illik, míg ismertebb darabjai közül a Testvérlövészek és A próféta is ebben a körben mozog. Előző rendezése, az Ahol a nap felkel Párizsban kakukktojás, hiszen egy tisztán romantikus, érzéki darabról van szó, míg korábban csak résztémaként jelent meg nála a szerelem. Az Emilia Perez visszatér a kőkemény, nyers alvilági közegbe, ugyanakkor nem rejti véka alá az érzelmek teremtő-pusztító erejét, a musical műfajjal pedig furcsán ellenpontozza is az erőszakos valóságot.

Az Emilia Perez gengsztermusical, de nem a West Side Story-féle romantikus, finomkodó fajtából: durvák a zenei betétek is, miközben cseppet sem veszik el a lövöldözések, kivégzések, csonkítások élét, a fenyegető atmoszféra pedig sosem akar szűnni. A Camille nevű francia énekesnő által szerzett betétdalok nagyon mai, ütős számok, Clément Ducol filmzenéje pedig mexikói zenei hatásokat is mutat. A spanyol nyelvű filmben a legabszurdabb helyzetekben fakadnak dalra, olyan témákat érintve, mint a nemváltó műtétek (egy klinikán) vagy milyen nehéz fekete nőként ügyvédnek lenni (takarítónők kórusától kísérve).

A műfajelmélet szerint ugyanakkor a musicalek azért működnek, mert ha mernénk, a legszívesebben mind énekelnénk az utcán. A musicalek hősei nem félnek attól, hogy mit gondolnak róluk, ezért dalolásznak. Ezzel összhangban a musicalek többsége nem azt mutatja be, ami van, hanem amit szeretnénk, hogy legyen. Magukban hordozzák tehát az elrugaszkodást a valóságtól, és az Emilia Perez azt bizonyítja, hogy ez az elrugaszkodás nem csak a habos-babos irányba történhet.

Lehet nyers, merész, vad is.

Persze nem Audiard az első, aki ilyesmivel kísérletezik, hiszen az egyik legnépszerűbb musical, a Chicago is egy női börtönben, gyilkosnők között játszódik. Az Emilia Perez azonban jóval kevésbé stilizált ennél, a transznemű, pálforduló gengszter drámai története pedig jóval abszurdabb, mint amit a műfajtól megszokhattunk. Eközben viszont mondanivalójában is nagyon aktuális és komoly társadalmi-pszichológiai, gender vonatkozású kérdéseket érint.

Fontos, hogy az Emilia Perezben a nővé válás sosem humor tárgya, ám máskor jóízűen lehet rajta nevetni. A címszereplőt egy valóban transznemű spanyol színésznő alakítja, aki 2018-ig Carlosként volt ismert. Rajta keresztül mesél a francia-mexikói film a társadalom által ránk szabott női és férfiszerepekről: Manitas azt állítja, gyerekkora óta nő akar lenni, ám a gengszterközeg, amibe beleszületett ezt az erőszakon alapuló férfiszerepet várta el tőle, ebbe kényszerítette bele. Nőként újjászületve Emilia új személyiséget is kap, megélheti valódi önmagát és boldog lesz. Gazdag, titokzatos üzletasszonyként persze könnyű dolga van. Körülötte azonban csupa olyan nőt látunk, akik küzdenek a sorsuk ellen: Rita sikertelen, magányos ügyvéd, Jessi gyászoló, majd újra szerelembe eső, de ettől bajba kerülő gengszterfeleség, Emilia új párja pedig egy bántalmazó kapcsolat túlélője.

Az Emilia Perez azt sugallja, hogy van olyan férfisors, ami helyett még nőnek lenni is jobb Mexikóban, ám a nők jelentős része ezzel nem értene egyet. Manitas azt választja, hogy nő legyen, privilegizált, a saját sorsát uraló nő, az átlagos sorsú nők többsége viszont menekülne az életéből.

Még úgy is, hogy a film végül arra a következtetésre jut, hogy nőként élve még van esélyed itt a túlélésre, férfiszerepet felvéve azonban a sorsod: halál.

Hasonlóan kurrens és súlyos téma a drogháborúk áldozatainak felkutatása és exhumálása, amelyet Emilia Perez egyfajta vezeklésként, filantróp küldetésként végez – valódi szerepét és motivációját természetesen eltitkolja a közvélemény elől. Míg Manitas hírhedt volt, Emilia híres lesz ugyanannak az ügynek a két oldalán. Audiard a megfelelő súllyal kezeli a vérengzések elképesztő kiterjedését és a hatóságok tehetetlenségét, nemtörődömségét is, amellyel szemben Emilia kampánya sikeresnek bizonyul. Érinti a korrupciót, a pénzmosást, a törvények felett álló elitbűnözőket és mindennek lesugárzását a hétköznapokig. Bizarr módon itt is működésbe lép a musical valóság felett álló jellegzetessége: a valóságban elképzelhetetlen az a fajta társadalmi összefogás, akcióba lépés és igazságkeresés, amely a filmbéli Mexikóban megszületik.

Mindez még egy musicalen belül is túl szép, hogy igaz legyen, így az Emilia Perez befejezését a hősök többsége nem éli meg, de ez így van jól, így állhat helyre a leginkább a világ rendje. Emiliának ugyanis kiütközi a régi énje, miközben bebizonyosodik, hogy a titkolózás könnyen visszaüthet, ha nem varr el minden szálat, nem hagy mindent hátra a korábbi életéből. A vérszomjas, kiszámíthatatlan Manitas felszínre kerülésével pedig úgy tűnik, ez a lezárás önmagában sem történt, történhetett meg teljesen. Min múlik, hogy milyen a személyiségünk: a környezetünk formálja azt, vagy magunk dönthetünk róla? A biológiai és társadalmi nemünk mennyire határozza meg a viselkedésünket?

Audiard nem próbál meg általános érvényű válaszokat adni ezekre az összetett kérdésekre, csak felmutat néhány, a szélsőségességében is hitelesnek érződő példát.

Az Emilia Perez legizgalmasabb és legőrültebb vállalása, ahogyan vándorol a különböző értelmezési keretek, elvárások, valóságváltozatok között: mikor nézzük mindezt egy életszagú, realista gengsztersztoriként, mikor egy valóságtól elrugaszkodott musicalként, és hol a határ a kettő között? Miért ne fordulhatna elő, hogy egy kartell vérszomjas vezetője női testben menekülne el az eddigi élete elől? Audiard a legnagyobb kilengések közepette is biztos kézzel fogja össze a filmjét, amelynek legnagyobb csillaga Zoe Saldana: az elsősorban a Marvel-filmekből ismert színésznőből valószínűleg nem sokan nézték ki, hogy képes egy ennyire cizellált főszerep megformálására, ilyen jól énekel és táncol. Karla Sofía Gascón és a ritkán játszó Selena Gomez is helytáll, a jelenetek többsége pedig rájuk és a különböző felállású összjátékukra alapul. Az Emilia Perez stílusos, pörgős és vagány film, amely bő két óra alatt épp olyan éles és kiszámíthatatlan kanyarokat vesz, mint az élet – Mexikóban és azon kívül.

A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com