Kritika

Emocionális szőnyegbombázás – Rém hangosan és irtó közel

Talán mostanában kezdhettük feltételezni, hogy Amerika kiheverte 9/11 sokkját, és nem készül több alkotás e témában. Stephen Daldry egészen biztosan nem így gondolta, hiszen legújabb filmje, az Rém hangosan és irtó közel egy, a terrortámadás köré szervezett, túlszínezett, érzelmi húsdaráló. De ne szaladjunk ennyire előre…

Adott egy gyermek, a neve Oskar (Thomas Horn), és a leglényegesebb tulajdonsága, hogy érthetetlenül kék a szeme. Emellett rendkívül jó kapcsolatot ápol apukájával (Tom Hanks), akivel New York elsüllyedt negyedét kutatja, oximoron párbajokat vív (!), illetve különböző morálfilozófiai kérdéseket feszeget. Egy szeptemberi napon apjának, Thomasnak üzleti ügyben a World Trade Centerbe kell mennie… Pár hónappal a „legrosszabb nap” után Oskar talál egy kulcsot apja holmija között és elhatározza, hogy megkeresi a zárat, ezzel megkísérelve életben tartani kedvenc játszótársa emlékét.

A történet e pontján érdemes megállni. Egyrészt nem szerencsés elmesélni az egész filmet, másrészt ez az határ, ahol még kvázi bármi lehet a moziból. A kiinduló helyzet alapján, a Rém hangosan és irtó közel egész könnyen lehetett volna az új Billy Elliot (szintén Stephen Daldry), ahol „magányba vetett, furcsa fiú megkísérli egymaga megoldani problémáit, miközben jelentős élettapasztalatokat szerez”. A film készítőinek nem lett volna más dolga, mint visszafogottan dobálni a nézőre az érzelem tölteteket, aki így esetleg együtt érez a főhőssel, és egy kritikusabb helyzetben, akár meg is könnyezheti sorsát. Daldry-ék inkább úgy döntöttek, hogy Oskar helyett, egy negyvenes évekbeli, drezdai polgár bőrébe helyeznek minket, mert ami itt van, az egy ijesztően módszeres, emocionális szőnyegbombázás.

Ebben oroszlánrésze van a sztorinak, amely a fenti pontot elhagyva, merőben rossz irányt vesz. Folyamatosan érkeznek az érzelmileg túltöltött karakterek, akik ráadásul nem igazán mozdítják előre a cselekményt, sőt szépen lassan elterelik a figyelmet a fiúról, aki szintén meglehetősen elszabott figura. A különböző fóbiákkal, és nagymértékű bogarassággal megspékelt Oskar finoman szólva is nehezen szerethető, sokkal inkább idegesítő, így a szurkolás is nehézkes. Pedig ez a feladat sem lehetetlen, elég csak a Hallam Foe-ra gondolni.

A kamerakezeléstől a zenén át a színhasználatig mindenbe bele lehet kötni, melyek részei a „bombatámadásnak”, azonban akad egy pozitív elem is, amelyet mindenképp meg kell említeni. Az Rém hangosan és irtó közelben kiváló színészek egész sora (John Goodman, Sandra Bullock, Tom Hanks, Viola Davis) mutatja be művészetét, és ugyan sokszor látunk giccses gesztusokat, azonban ez sokkal inkább forgatókönyv, illetve a rendezés hibája, mintsem az aktoroké. Max von Sydow pedig mindenkin túltesz a néma öregember szerepében. Igaz könnyű dolga volt, mert megkapta az egyetlen karaktert, aki egynél több dimenziót tud felmutatni.

A baj az, hogy a fenti remek gárda csupán asszisztál egy meglehetősen hatásvadász, könnyeztetési kísérlethez. Talán nem rosszmájúság, ha azt mondom, hogy a bemutató gyanúsan közel volt az Oscar-gálához…

Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close)
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 129 perc, 2011

rendező: Stephen Daldry
író: Jonathan Safran Foer
forgatókönyvíró: Eric Roth
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Chris Menges
producer: Scott Rudin
vágó: Claire Simpson

szereplők:
Thomas Horn (Oskar Schell)
Tom Hanks (Thomas Schell Jr.)
Sandra Bullock (Oskar’s Mother)
Max von Sydow (Thomas Schell Sr.)
James Gandolfini (Ron)
John Goodman (Stan)
Jeffrey Wright (William Black)
Viola Davis (Abby Black)

IMDb
extremelyloudandincrediblyclose.warnerbros.com

Göbl Zsombor

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés