Kritika

Kommunikáció helyett applikáció – Az Emoji-film

„Kérjük, bírd ki a telefonod nélkül másfél óráig!” – a film első mondata, mellyel ironikusan provokálnak minket. „Az okostelefon a legnagyszerűbb találmány” – hangzik el a tételmondat ezután. Aki már itt álszentséget érez, jobban teszi, ha búcsúzik Az Emoji-filmtől, ugyanis egy másfél órás termékelhelyezésnél képtelen lesz többet belelátni – és a legnagyobb problémáiról még fogalma sincs.

A Sony az egyik legrosszabban működő filmes cég jelenleg, hiszen sorra buknak be a filmjeik kritikai és anyagi vonatkozásban is. A setét torony idei gyenge franchise-indító teljesítménye előtt 2016-ban a Szellemirtókkal hasaltak hatalmasat. Sőt, az aranytojást tojó tyúkjukat, Pókembert is meg kellett osztaniuk a Marvellel, miután teljesen lejáratták a hálószövőt saját próbálkozásaikkal. Franchise, franchise, product placement – ez a jellemző filozófia, ráadásul nagyon ritka náluk az intelligens, átgondolt és rétegelt blockbuster. Mindig lemennek a legközérthetőbb, legkommerszebb szintre – nem véletlen, hogy Adam Sandler és Kevin James több filmjét is ők gyártották. :O

Na, de mi a helyzet új, saját ötleten alapuló, teljesen eredeti animációs filmjükkel? Emotikonokról tényleg nem készült még mozifilm, ám feltehetően annyira várta ezt bárki, mint a Tetris nagyvászonra ültetett verzióját. Azonban

nem kell leborulni a Sony kreatív csapata előtt,

ugyanis annyit tettek, hogy egybegyúrták Rontó Ralph és az Agymanók sztoriját, hozzádobtak egy kis A beavatottat, majd belehelyezték a turmixot egy termékbe – hiszen anélkül mit sem ér az egész! ;).

Az Emoji-film főszereplői a telefonban élnek. Ők a kis hangulatjelek, amiket üzeneteidben küldözgetsz, ha nagyon lelkesnek akarsz mutatkozni, vagy csak leplezni, hogy mennyire unod magad, miközben az illetőnek írsz. Nem mindegyikük arc, vannak köztük figurák is: ördög, torta, keksz, ökölpacsi és kaki is. Ilyen világban él Gene, aki hamarosan flegma fejként kerül be az állományba. A konfliktus, hogy Gene különleges emoji: nem csak egyetlen érzelme van – igen, ennyi elég a különlegességhez, á lá Beavatott. Mivel selejtesnek bélyegzik, menekülőre fogja és igyekszik egy hackerlány-ikon segítségével átírni kódját, leredukálva kifejezőkészségét egyetlen arcra.

Az emojik világán kívül a telefont használó 15 éves Alexet is láthatjuk, akinek legnagyobb gondja elhívni osztálytársnőjét a bálba. Ezt pedig csak úgy tudja elérni a film logikája alapján, ha kiválasztja a megfelelő hangulatjelet az üzenetéhez. Ugyanis a való világban mindenkinek a kezébe ragadt a telefon. Senki le nem teszi, folyton használják, mintha az életük függne tőle. Ez lehetne egy szándékos túlzás, ha a film a végére megtanítja nekünk (és főleg a gyerekeknek), hogy nem kell állandóan használni, és sokszor fontosabb a face-to-face párbeszéd, hiszen az emberi arc valós dialógus közben sokkal több érzelem kifejezésére képes, mint bármilyen ikontár. Azt hinnénk, hogy ez lenne az érett tanulság, ugye? Sajnos a Sony nem ezt gondolta és a stúdió kapzsisága odáig vezetett, hogy azt hazudják a gyereknek: nem kell a telefont letenned, úgy is képes vagy meghódítani a lányt.

Káros, káros, fúj-fúj-fúj! :@

A valódi szociális interakciók elleni merénylethez képest az emoji-világban játszódó történetszál tanulsága, hogy „Légy önmagad!”, egészen elfogadható annak ellenére, hogy agyonrágott közhely. Ebben a sztoriszálban ugyanis nem a magvas gondolat (vagy annak hiánya) a gond, hanem az a termékelhelyezés-tenger, melyet nyakunkba zúdítanak. Hőseinknek alkalmazástól alkalmazásig kell bukdácsolniuk, hogy elérjék céljukat: eljussanak a Dropboxba. Igen, a Dropbox, a Spotify, az Instagram, a YouTube, sőt még a Candy Crush című játék is helyet kap ebben a cselekményben. Ezzel bebizonyosodik, hogy a Sonynál

reklámok közé írták a filmet, nem pedig fordítva.

A legtöbb applikáció csupán egy vicc erejéig van jelen, de még így is érződik, ahogyan a stúdió fejesei kacsintgatnak felénk, hogy „Ugye ismered? Te is használod, mi?”. Rettentően piti kuncsorgás ez a néző kegyeiért, ám még itt is képesek bevinni egy-két gyomrost. A Facebook megismerése után a messze legidegesítőbb szereplő, Pacsi elregéli főszereplőnknek, hogy mennyire NEM fontos, hogy legyenek igazi barátaid, elég ha vannak követőid. Ismét köszönjük szépen, film!

A fantáziátlan és erőltetett Just Dance-szekvencia helyet ad annak, hogy indokolatlan táncolásba kezdjenek animált fejeink. Ez a Shrek óta elmaradhatatlan esemény a legtöbb animációs filmben, és biztosak lehetünk benne, hogy a legvégén is össznépi tánccal zárul a történet. A Lego-kalandnál megtanultuk, hogy ne ítéljünk előre a termékalapú filmeknél, hiszen kreativitással bármiből lehet jó történet. Az Emoji-film azonban bebukik szinte minden úton, ahol elindul. Néhol képes vicces lenni, például a SPAM, vagy trójai vírus bemutatásával, ráadásul hősünk flegma szülei is olykor megfelelő humorforrások. Máskor azonban azt se tudja, hogyan működik egy telefon – a nettrollok kommentelők és semmi keresnivalójuk a készülékben! A kártékony tanulságok, az emberi kapcsolatok elértéktelenedésének propagálása, valamint az 1.0-s klisék ilyen fantáziátlan használata azonban egy hatalmas, tűzpiros felkiáltójellé teszi ezt a másfél órás animációs hirdetőtáblát. :’(

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.