Nehéz manapság olyan vígjátékot találni, ami nem a bugyuta romkomok, vagy a – már bocsánat – szarós-fingós-böfögős alpári „humorra” épít. A Személyiségtolvaj ilyen szempontból teljesen átment a vizsgán, és igazán kellemes meglepetést okozott.
Már eleve a történet is sok nevetést ígér: a teljesen hétköznapi, anyagi problémákkal küzdő, boldog családapa, Sandy (Jason Bateman) egy kevésbé szép napon kénytelen szembenézni a szomorú ténnyel, miszerint valaki ellopta a személyiségét, és most vígan költekezik az ő – igazából már nem is létező – pénzéből, ráadásul még a törvénnyel is összeütközésbe került. Még jobban meglepődik, amikor kiderül, hogy az illető minden téren szöges ellentéte: alacsony, kimondottan kövér, és nem utolsó sorban nő (Melissa McCarthy). Ez van, ha valaki női (vagyis inkább uniszex) nevet kap a szüleitől. Sandy teljes patt helyzetbe kerül, nincs más választása, mint saját magának előkeríteni az „elvetemült” bűnözőt, és vallomásra bírni a főnöke előtt, különben még a munkáját is elveszíti. A történetben nincsenek meglepő fordulatok, sőt, mint azt sejthetjük, a film leginkább a két Sandy különös utazásáról és kapcsolatáról szól.
A Személyiségtolvaj első felében kimondottan jó poénokat kapunk, garantált a felszabadult nevetés, de mint ahogy az már csak lenni szokott, onnantól kezdve, hogy az ellenségek elindulnak az ismerkedés, barátkozás rögös útján, egyre apad el a humorforrás. A poénokat felváltja a valós problémákra fókuszálás, csak egy a bökkenő, hogy ehhez kicsit kidolgozottabb karakterek kellenének. A tökéletesen naiv átlagember figurája nem tud sokfelé változni, maximum kis kitérővel még átlagosabb lehet. A bűnözőzseniről persze megtudjuk mi minden áll a háttérben: hányattatott gyerekkor, magány, depresszió, stb, de ez nem kéne, hogy felmentse a tettei alól, márpedig a filmben ez történik. Szó, ami szó, lehetett volna egy picivel több energiát fektetni a karakterek finomítására, de azért nem eget rengető a hiányérzet. A két főszereplő pedig igencsak odatette magát, rájuk aztán egy rossz szavunk sem lehet, főként McCarthy brillírozik a szerepben, Batemant meg már egy jó ideje szeretjük.
A Személyiségtolvaj egyébként nem hoz sok újat, nem változtat a kliséken, bár a kötelező happy endet azért sikerül meglepően visszafogottá varázsolnia. Viszont nem is a világmegváltást várjuk attól a Seth Gordontól, aki legutóbb a Förtelmes főnökökkel állt elő. De egy könnyed randin, vagy haveros/barátnős mozis estén simán bevállalható filmről beszélünk.
Még egy dolog: kisgyerekes családok azért ne ezt válasszák, ha a lurkókat a mozi szerelmeseivé szeretnék tenni… ahhoz túl sok a szexuális eredetű poén, amit ők valószínűleg nem fognak értékelni, bár ezután a súlyfelesleg miatt legalább nem néznének csúnyán senkire.
